-Komolyan ébresztő órákat fogsz venni a zsebpénzedből!- nyitott be keresztanyám rezzenéstelen arccal.
-Nincs is zsebpénzem. Mondjuk anélkül is megkapok mindent.- fintorogtam gonosz mosollyal, majd kikecmeregtem az ágyból.
-Túl jó dolgod van.- vágott hasonló fejet, aztán egy szellőnyi lendülettel becsukva az ajtót magamra is hagyott.
~Na jól van, adjuk meg a módját~ gondoltam, majd összecsapom a tenyerem, és a fürdőszoba méretű gardróbomba vetettem magam. Húzogattam a fogasról lelógó megannyi ruhadarabot, és a fejemben már meg is jelent a tökéletes összeállítás. Sorjában dobáltam ki az ágyamra az alkotó elemeket. Fekete bőrnadrág, fehér póló, kék alapú halálfej mintás nagysál, megannyi karkötő és gyűrű.
-Te sose változol Édesem?- nézett fel rám a magazinjából Agatha a konyhaasztalnál, majd narancslevét szürcsölgetve folytatta is az olvasást.
-Miért kéne? Hiszen te így szeretsz.- vigyorogtam gonoszul, miközben kitöltöttem magamnak a reggeli kávém és egy tál müzlit.
-Azért fogd vissza magad Mickie. Ne feledd, új élet, új esélyek. Ne rontsd el, már az elején!
-Ne aggódj, majd megkímélem az embereket.- erre ő már csak elnevette magát. Nincs mit tenni. Kezelhetetlen vagyok. :)
Nem sokkal később már a bakancsomban és a bélelt bőrdzsekimben léptem ki a kényszerek útjára. Felhajtottam Moto ülését, beleraktam a fekete, aranyszegecses sporttatyóm, majd előre hajtva a fejem betuszkoltam a hajam a bukósisak alá, és már élvezhettem is, ahogyan a hideg februári szél áthatol a testemen. Olyan jó érzés, mikor csak megyek az úton, és nem zavarhat senki. Sajna nem sokáig élvezhettem, csak tíz percig, mert már az iskola elé is értem. Nem túlságosan érdekelt senkit az érkezésem szerencsére, így beparkoltam az egyetlen üresen álló helyre, közvetlenül a lépcsők elé. Ekkor már páran ledermedve néztek rám, de ez nem nagyon érdekelt, így kihúztam a kulcsot majd felhajtottam az ülést és kiemeltem a táskám. Éppen vettem volna le a sisakom, mikor egy másik motor bőgött fel mögöttem. Hátrafordultam, és egy szikrázó tekintetű, vörös hajú srác nézett rám eléggé unott fejjel.
-Hölgyeké az elsőbbség, bunkó.- vigyorogtam rá gonoszul, majd a hónom alá csaptam a sisakom, és a táskám a jobb vállamra véve bevonultam az iskolába. Zavart a sok szempár a hátamban, de nem tűröm, hogy ilyen módon szóljanak hozzám. Azért mégis csak egy hölgy vagyok.
-Kisasszony! Kisasszony!- hallottam meg magam mögül a remegő hangot. Egy idős nénike közelített felém sietős léptekkel.- Na végre! Süket maga, vagy a sok hajfesték eldugaszolta a fülét?- lihegte elém érve. Milyen kedves első benyomás.- Na szóval, maga Mickie Mal?- tolta fel az orrán a szemüvegét.
-Személyesen.- néztem rezzenéstelen arccal.
-Akkor hát üdvözlöm minálunk. A keresztanyja valahogy másképpen írta le, de hát akkor nincs mit tenni. Ha viselkedni tud, talán nem repül. A papírok aláírásáért menjen a DÖK terembe.- és ezzel el is tipegett. Hee? Oké, hogy menjek, meg hogy hova, de az mégis hol a viszeres gilisztában van? Megindultam a nénike után, de az előttem lévő ajtó kinyílik és egyenesen képen vágott... volna, ha nem támasztom meg a tenyeremmel. Egy barna hajú lány sietett el a teremből. Mérgelődve néztem fel az ajtóra, s minden zavartságom szerte foszlott, ama bizonyos három betű láttán. Önelégült vigyorral léptem be, de az egyetlen benn lévő srác egy könyv mögé rejtőzött.
-Hello. A diri mondta, hogy jöjjek ide aláírni a papírjaimat.
-Te vagy Mickie?Rendben, azonnal elrendezünk mindent- fel sem nézett a könyve mögül, ami valami naplóféleség lehet. Mély levegő, és a srác elé mentem, majd letoltam az arca elől a könyvet, így végre lenézett rám.
-Egy, jobban szeretem a Mica megnevezést. Kettő, én úgy szoktam meg, hogy ha beszélnek hozzám a szemembe néznek, úgyhogy kérlek. -mosolyogtam édesen, és látszólag eléggé meglepődött.- Hahó! Föld hívja szöszke srácot!- csettintettem előtte egyet, mire feleszmélt.
-Ohh persze. Ne haragudj.-dadogta, majd az asztalhoz ment és rendezgetni kezdett pár papírt.- Ezeket írd alá, majd állj a falhoz, hogy csináljak egy kis képet, és azzal meg is vagyunk.- fordult vissza kicsit zavartan. Gyorsan aláfirkantottam mindent, majd megvillantottam egy angyali mosolyt és hatalmas kiskutyaszemekkel néztem a fiúra, aki lefényképezett.
-Rendben, minden kész. Itt az órarended. Ha bármi kéne...szóval...itt megtalálsz.- néz rám eléggé érdekesen, miközben folyton a hajamat szemléli. Bólintottam és elsiettem a teremből.
Az első órám egy teljesen másik épületben volt, így át kellett blattyognom. Mikor beléptem a teremben, páran érdekes tekintettel rám néztek, de aztán mindenki csinálta tovább a maga dolgát. Rántottam egyet a táskámon, majd ledobtam magam hátulról a második padsor középső padjába, cseppet sem érdekelve, éppen kinek fogom befoglalni a helyét.Némán nézegettem magam a bukósisakom visszatükröződésében, mikor valaki elkezdte húzogatni a hajam. Hátranéztem a vállam felett, és az a kis kék hajú éppen a hajamat...Rágcsálta?! Kerek szemekkel meredtem rá, mire ezt ő is észre vette.
-Segíthetek?- kérdeztem rángatózó szemekkel.
-Ömmm... Olyan mint a vattacukor. Reméltem az íze is hasonlít rá.- vette ki a szájából a tincset.
-És olyan?- fordultam hátra teljesen.
-Sajnos nem. Amúgy, Alexy.- nevette el magát kínosan, majd kezet nyújtott.
-Mica.- ráztam meg mosolyogva.
-Nos hát akkor köszöntelek miná...- nem tudta befejezni, mert valaki mögém állt, és a vállamra tette a kezét.
-Hé haver neked meg mi történt a hajad...- ő se tudta befejezni, mert felnéztem rá, és belé fagyott a szó, belém meg a levegő. Eddigi életemben még nem látott felemás szempár nézett le rám kérdőn, fehér hajjal, benne egy sötétebb tinccsel tarkítva.-Ohh ne haragudj. Azt hiszem össze kevertelek egy barátommal.- vette le rólam a kezét.
-Pedig azt hittem egyéniség vagyok, de akkor ezek szerint el kell gondolkodnom a stílusváltáson.- haraptam bele az alsó ajkamba, mire Alexy hátulról megragadta a vállam és hátrarántott a székbe.
-Eszedbe ne jusson! Végre valaki, akinek egyedi a stílusa!- sipánkodott nekem, mire a felemás szemű csak megkaparta a torkát.- Jó ti ketten Cassal kivételek vagytok, de ő legalább még kedves is.- ölelte át hátulról a nyakam én meg gyorsan lehámoztam magamról, mielőtt még megfulladtam volna.
-Amúgy meg kezdem megszokni. Alexy vattacukornak néz, és egy vöröske, pedig azt hitte, reggel hogy pasi vagyok.- nevettem fel zavartan, majd visszafordultam a bukósisakomhoz.
-De én nem úgy... vagyis... Igen, azt hiszem őt keresem.- mosolygott a fiú zavartan, majd leült mellém.-A nevem Lysander. Viszont te biztos, hogy új vagy, mert egy ilyen feltűnő egyéniséget megjegyeznék.- fordult felém, és a végére biggyesztett kis megjegyzése jól esett.
-Igen, új vagyok. Mica.- bólintottam- Amúgy szerintem a barátod éppen a suli előtt próbálja meg arrébb varázsolni a motoromat.- vigyorogtam gonoszul.
-J'étais heureux.- ragadta meg a kezem, majd kezet csókolt, és felállt.//Fordítás:Örültem//
-Merci.Je aussi.- mosolyogtam, majd Lysander már ki is ment.//Fordítás:Köszönöm.Én is.//
-Te tudsz zagyvául?- ugrott elém hirtelen Alexy.
-Hogy mi bajod van?!-csattantam ki-Egy nem zagyva, hanem Francia kékike!- fontam keresztbe a kezem.
-Én nem úgy... bocsánat.-hajtotta le a fejét, mire lenyugodtam és ismét mosolyogva néztem rá, mire ő is vidámabb lett.-Csak eddig még senki nem értette meg, hogy mit hablatyol Lysander, ha olyan kedve volt.- mosolygott, majd szólt a csengő,így visszaült mögém. Egyszer csak Lysander ült le megint mellém, és a másik oldalról egy eléggé ismerős hangot hallottam.
-Hely rabló.- vicsorgott rám a vöröske, én meg felvontam a szemöldököm.
-Máskor talán hamarabb érkezel és nem a csengőre esel be.- feküdtem le unalmasan a padra és bíztam benne, hogy van benne annyi lovagiasság, hogy nem ráncigál ki. Igazam lett, és morogva levágta magát a másik oldalamra, de azért lökött rajtam egyet, így majdnem leborított, velem együtt Lysandert is. Éljen az érett 11.es gondolkodás!
Eléggé szórakozott tanárok vannak ebben az iskolában, hiszen a nap folyamán egyikük sem vett észre, csak amikor Alexy kezdett el kiáltozni, meg mutogatni, hogy megérkeztem. Komolyan elgondolkodtam rajta, hogy körbe szikszallagozom a szájacskáját, leszarva, hogy kitépem azt a szép haját. Még az osztály főnök is csak a negyedik óra után jött be a szünetbe, hogy akkor jutott eszébe, hogy még nem is találkozott velem. Milyen rendes,nem? Minden óra elején ugyan abba a sablonban volt részem. Felálltam és elkántáltam a kis versikémet, ki vagyok, honnan jöttem, és miért. ,, Mica Mal vagyok, és Franciaország egyik kisvárosából jöttem. Okot nem mondok, mert nem tartom fontosnak, hogy mindenki tudja. Tizenhét éves vagyok, majd áprilisban töltöm a tizennyolcat." Az utolsó órán már semmi kedvem nem volt elmondanom, de nem is kellett. Mikor álltam volna fel, Alexy hátulról elskandálta szóról szóra, ezzel megmentve a papagájkodástól.
-Köszönöm Mica.- nézett a fiúra gúnyosan a tanár, mire Alexy pukedlizett egyet. Nagyon bolond, de van egy olyan érzésem, hogy jól meg leszünk. Az egész napom voltaképpen abból állta, hogy Alexyvel voltam, és körbevezetett, meg Lysanderrel váltottam pár szót Franciául, mondván, hogy tesztelni akart, nem füllentek-e. Erre a kijelentésére a szemébe nevettem, és elkezdtem neki hadarni egy még az általánosban megtanult nyelvtörőt, mire teljes igazat adott nekem. Éljen az első győzelmem! A vörös hajút egész nap nem láttam utána, mert egyszerűen nem jött be az órákra. Ezzel kezdett egyértelművé válni nekem, hogy ő lehet az iskola faxagyereke. Hahahaaaa megérkezett a vetélytársad öcskös! :)
Egészen jókedvűen mentem ki a suli elé, de a lábam a földbe gyökerezett és elöntött a düh. Az a kis átokfajzat totálisan keresztbe parkolt elém, így sehogyan nem tudtam volna kijönni, mert a másik oldalon meg alacsony korlát volt. Megpróbáltam alrébb tolni, de kulcs hiányába ez sehogyan sem ment. Negyed óra szenvedés után gúnyos kacajt hallottam meg, és Az meg karba tett kézzel, röhögve állt a bejárati ajtónál, majd mikor meglátta, hogy észrevettem nyugodt léptekkel visszasétált az épületbe. Vérben forgó tekintettel rohantam utána majd ragadtam meg a dzsekijénél és rántottam vissza.
-Állj el előlem!- morogtam idegesen nézve rá.
-Engeded el a dzsekim, de azonnal!- morgott vissza, a válla fölött hátra nézve.
-Akkor meg engedj ki, mert semmi kedvem gyalogolni se ma, se holnap reggel!- szorítottam meg mégjobban a kabátját, és egy kicsit rántottam is rajta. Ő hirtelen kicsavarta a kezem, majd a hátamhoz fordította és úgy nyomot neki hassal a szekrénysornak.
-Itt nekem senki nem parancsol, világos?!- lapult teljesen hozzám, miközben a fülemhez hajolt, a kezem még jobban hátra feszítve.
-Aucs.- gyögtem fogamat összeszorítva.
-Nem ütök lányokat, de ezt senki nem mondta, hogy nem szabad. Megértetted, amit az előbb mondtam?- húzta hátra mégjöbben a karom, én meg legszívesebben ordítottam volna a fájdalomtól. Fogamat össze szorítva lapultam a szekrényekhez, majd kínomban elkezdtem kuncogni, mire elengedett.
-Cöhhh- köpte oda, mikor hátrébb állt két lépést, én meg leráztam a karom.- Ha annyira kell a drágalátos motorod, akkor megvársz. Amúgy is miattad vagyok büntetésben, szóval ez a minimum.
-Mégis mi az atya úr isten bajod van?!- néztem rá kerek szemekkel, majd csípőre tettem a kezem.
-Elfoglaltad reggel a helyem, így véletlenül felkarcoltam a nyanya kocsiját mikor beálltam mögéd.- húzta féloldalas mosolyra a száját.
-Béna.-vigyorogtam rá kiskutya szemekkel, mire ő hátat fordított, és elsétált. Kellett Moto így utána mentem. Fel egy lépcsősoron és egy übernagy könyvtárban találtam magam.
-Mica?- hallottam meg az ismerős hangot.
-Szia szöszi.- mosolyogtam angyalian a DÖKös fiúra, mire féloldalas mosolyra húzta a száját.
-Nataniel.- bólintott, majd magyarázott valamit a vöröskének aki aztán el is tűnt a polcok között.
-Nekem szöszke maradsz.- nyújtottam ki rá játékosan a nyelvem, mire csak fintorgott egyet.
-Mit keresel itt?- ültünk le az egyik asztalhoz.
-Az a jómadár beállt elém, így nem tudok hazamenni. Őt várom.- böktem a fejemmel a könyvekkel ide oda mászkáló átok felé.
-Akkor egy jó darabig itt leszel. Három órányi büntetése van.- nevetett fel, majd megpaskolta a vállam elment egy számtógép mögé. Heeee??? Nagyon reméltem, hogy nem gondlota ezt komolyan, de sajnos tévedtem. Mászkálni kezdtem a sorok között, és egy óra alatt legalább három novellát olvastam el. Utána pár könyvet magamhoz vettem, de valami dektektív vackok voltak meg vaskos Harry Potter, így csak felfeküdtem az asztalra, és néztem ki a fejemből. A vöröske tűnt fel egy halom könyvet cipelve, ami írtó nehezek lehettek, és ki se látott mögülük. Gonoszan vigyorogva felálltam a székre, s mikor elhaladt mellettem még a stóc tetejére pakoltam a három vaskos könyvet. Azt reméltem, hogy elejti őket, vagy legalább csak egy kicsit megroskad, de rezzenéstelenül sétált tovább, majd a válla fölött hátra nézve a képembe röhögött. Ez most komoly, hogy ilyen erő van a gyerekben, vagy csak kivárta az összeesést, amíg be nem fordul valahová? Lehet, hogy ő volt büntetésben, de szerintem én szenvedtem a legjobban, na meg persze Nataniel, mert őt meg én nem hagytam, hogy csinálja a dolgát. Hehehe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése