10.foszlány

-Ez neked ijesztő?- dorombolt, majd a hátsó zsebéből elővett egy kést. Nem akartam félni, hiszen egy olyan késsel etetett be a városban is. Mintha meglátta volna tekintetemben a hitetlenséget, ezért élesen egy fiatal fához vágta a kés pengéjét, majd végighúzta rajta ezzel felhántva egy kis kérget. Ekkor tudatosult bennem, hogy a kés igazi, és Castiel talán tényleg megőrült.
-Cas..Castiel...-hebegtem, és a térdem elkezdett remegni, így nekidőltem a legközelebbi fának.
-Igen?- beszélt még mindig émelyítően édes hangon, én meg egyre jobban féltem.Egyre közelebb jött hozzám, majd teljesen a fához préselt, kettőnk arca mellett tartva a kést.-Sikíts.-suttogta morogva, éreztem a leheletét az arcomon. Olyan finom illata volt, de abban a helyzetben egyáltalán nem tudtam azzal foglalkozni.
Gyomrom erős, fájdalmas görcsben állt, a fejem lüktetett és sajgott, szívem majd kiugrott a helyéről.
-Sikíts.- suttogta egyre közelebb hajolva, mikor elfordítottam a fejem, de ekkor már a fülembe suttogta a szavakat. Rémülten ráztam meg a fejem, mire elmosolyodott.
-Sikíts!- mordult aztán hangosan, majd a kést egyenesen a fejem mellé bele vágta a fába.
Nem tudtam uralkodni magamon, és hirtelen éles, mélyről feltörő sikoly hagyta el ajkaimat. Könnyek kezdtek el végigfolyni az arcomon és a zokogás határán rogyott meg a térdem, de Castiel elkapott és magához ölelt. A vállára hajtva a fejem zokogtam és éreztem, hogy amikor a könnyeim elérik a testét borító friss sebeket összerezzen, néha fájdalmasan felnyög, de hősiesen tűrte, ha már ő hozott ilyen helyzetbe. Kicsit eltolt magától, majd a homlokomhoz támasztotta az övét, és úgy tartott, nehogy elessek és közbe az ő sebeit se fájdítsam még jobban.

Hirtelen lábak gyors csörtetését hallottam meg, majd rémült, tekintettel, elmosódott sminkkel meredtem Rosalyra, aki elrántotta tőlem Castielt és egy hatalmas jobb horoggal ajándékozta meg. Összezavarodottan, rémülten néztem Rosalyra, aki csak dühösen fújtatva fogta a kezét, miközben Lysander és Armin Castielt, Alexy pedig az újra támadni kívánó Rosat fogta le. Kezdett újra a sírás kerülgetni, s mikor Rosaly ezt meglátta, kirántotta magát Alexy szorításából és átkarolva elindult felém vissza a ház felé.
Mikor a szobába értünk, Viola már javában szúnyókált, nekem meg mindenem remegett.
-Na jó. Mit tett az az őrült?- csukta be maga után Rosaly az ajtót, majd még a kulcsot is elfordította a zárban.
-Megijesztett...-hebegtem, majd a tükörbe nézve saját magamtól is megijedtem. Rosa csak idegesen járkált fel alá az aprócska szobában, miközben én elkezdtem lehozni az arcomról az elfolyt füstfelhőket.
-Én kinyírom azt az elmebeteg állatot. Az tuti, hogy többet nem játszom végig ezt...- morogta Rosa, még mindig járkálva, majd hirtelen leguggolt elém, amitől a vattakorongot belekaptam a szemembe, így szörnyen csípni kezdett, és attól kezdtem el könnyezni.
-De mégis miért ekkora baj. Tény, hogy kissé túlzásba esett, de ez csak egy idétlen játék volt.- szorítottam a tenyerem a fájós szememre,majd egy zsepivel megpróbáltam kitörölni a vattaszálakat.
-Nem értesz te semmi!- csattant ki Rosaly, majd hirtelen a szájára tapasztotta a kezét, nehogy Viola felébredjen. –Had kérdezzek valamit. Mit csinált Castiel a városban, amiért pofán vágtad. Egy ilyen tettre jó oka szokott lenni az embernek.- Ült le mellém az ágyra, sokkal halkabban beszélve.
Megdermedtem a kérdéstől, nem tudtam, hogyan vázoljam fel a helyzetet Rosanak. Vagy nem is akartam elmondani neki. Sokat mondó pillantással néztem a lányra, mire teljesen elkomorult a tekintete. Mintha dühös lett volna Castielre, amit mondjuk meg is értek, de valahogy ezt az egész jelenetet nem tudtam értelmezni.
-Még is mi a gyászos Istennyila folyik itt, amit nem akarsz elmondani?- fakadtam ki hangosan, mire Viola rémülten ült fel.
-Hogyan? Máris itt vagytok? Kinyert?- nézett ránk rémült, álmos tekintettel.
-Remek…-mormolt a fehér hajú lány, majd csörögni kezdett a telefonja, s mikor elolvasta az üzenetet megrökönyödött tekintettel ejtette a kezét az ölébe.-A fiúk kérdezik, hogy van-e kedvünk visszavágóra…
-NEM!- ugrottam fel halál félelemmel az arcomon, mire mindketten kérdőn néztek rám. Nem tudom miért, de rettegtem attól, hogy ismételten Castiel közelébe kerüljek, ráadásul egyedül, ha megint arról van szó. Éreztem, ahogyan a szívem heves ütemmel verni kezd, és elkezdek remegni így visszarogytam az ágyra.
-…egy csocsóval.-fejezte be Rosa pihegve a mondatát. Hatalmasat sóhajtottam, majd mintha csak egy kő esett volna le a szívemről, halovány, kínos mosoly rajzolódott az arcomra.
-Azt még túlélném.-motyogtam, majd gyorsan leszedtem a maradék festéket az arcomról.-Egy pillanat…- álltam fel fájdalmasan, majd kibotorkáltam a fürdőbe. A csaphoz érve lassan leöblítettem a z arcom hideg vízzel és fájdalmas tekintettel néztem a tükörbe. Ez a mai éjszaka délután rendkívül meg fog látszani rajtam. Előredöntöttem a fejem, mire kicsit megszédültem, majd felfogtam a hajzuhatagom egy kontyba és indultam is vissza. Semmi kedvem nem volt átöltözni, ellentétben a másik két lánnyal, így félig-meddig normálisan osontunk le a lépcsőn a hatalmas szobához, ahonnan már a nappali szerűségtől kezdve szitkozódásokat hallottunk. Benyitva a szobába már a zeneszó is megcsapta a fülünk, majd a négy fiú már javába belemerült a játékba. A két zenész az ikerpár ellen. Érdekes meccs lehetett az egyszer biztos, ám én tőlem szokatlan módon most valahogy próbáltam meghúzni magam, a lányok mögött, ami a méretem miatt valamelyest sikerült is.
-Mica nem jött?- fordult meg hirtelen Lysander, mire a testvérpár kérdőn felkapta a fejét az asztalról, Castiel pedig meg sem fordulva kezdett el nevetni, azonban Lysander oldalba bökte, mire fájdalmasan felszisszent.
-Itt vagyok.- pihegtem halkan, majd előléptem a lányok mögül, mire mindhárman felkönnyebbülten felsóhajtottak Castielnek pedig ökölbe szorult a keze.
Halálos csend telepedett a teremre, én pedig megszeppentem álltam a két lány mellett a fiúk arcát, valamint Castiel tarkóját fürkészve. Hirtelen ismételten az a vérfagyasztó röhögés törte meg a csendet, amitől a torkom megszorult. Castiel válla remegett, majd elengedte a bábukat irányító rudat, és lassan megfurdúlt. Minden szín kiment az arcomból, és minden erőmmel a könnyeimet tartottam vissza. Mindenki elfordította a tekintetét, egyedül Lysander nézett rám, Rosaly pedig Castielre, támadásra készen.  
A vöröske jobb szeme alatt kéklő, bedagadt monokli díszelgett, szája sarka kirepedt, amit nem Rosaly ütése okozott. Hiába volt rajta póló, annyira testéhez simult, hogy kirajzolódtak alatta a sebeket fedő kötések.
Önelégülten vigyorogva nézett mélyen a szemembe, egyenesen a belsőmig hatolva, megakadályozva ezzel, hogy elfordítsam tekintetemet. Hosszas, feszült csendben lévő percek teltek el, mire végül Lysander barátja vállára tette a kezét, aki rá nézett. Végre fellélegezhettem, és az ekkor vállamat átkaroló lányra néztem.
-Mi jövünk.- vigyorgott a fiúkra, mintha misem történt volna.
Különböző csapatokban játszottunk órák hosszat, végül már a földön ülve találtuk magunkat regiment üres energiaitalos flakonnal körülöttünk, amik már én magam sem tudom, hogyan kerültek oda. Armin elmagyarázta, hogy Faraize minden évben hoz szondát, ezért tartózkodnak az alkoholtól, és ha kellő mennyiségű energiaitalt fogyasztanak, akkor az olyan hatást kelt, mintha egy jointot szívtak volna el. Körül nézve a társaságon ennek teljes mértékben igazat adtam, hiszen mindenki idétlenül nevetett, akár a semmin is és ülve össze-vissze dőlöngélt. Alexyék felhozták az ötletet, hogy menjünk át a nappaliba filmet nézni, így megfogtuk a maradék 2Karton(!!!) kétliteres energiaitalt és átvánszorogtunk a fotelekhez két szobával odébb. Szinte már nem is láttam, így csak ledobtam magam a tévével szemben lévő kanapéra és miközben Arminék berakták a Horrorra akadva-t, nevetéstől kimerülten dőltem el, de nem a bútorra. Fáradtan fordítottam felfelé a fejem, de aztán rémület ült az arcomra. A feldagadt szürke szempár láttán összerezzentem, mire gúnyosan elmosolyodott, majd felém nyújtott egy újabb üveg itókát. Lassan felültem, és elvettem tőle a flakont, majd mikor inni akartam belőle megnyomta így az energiaital fele a pólómon landolt.
-Te elmebeteg!- ordítottam rá, mire befogta a szám, és néma röhögésbe kezdett. Megpróbáltam lehámozni a kezét a számról, de ekkor mozgolódást hallottunk, mire mindenki elnémult és afelé az ajtó felé figyelt, amerre a tanárok hálója volt. Lassú csoszogó lépteket hallottunk, majd valaki felkapcsolta az ajtó mögött a villanyt és a fürdő ajtaját hallottuk csapódni. Mindegyik fiú néma nevetésbe kezdett, majd pár perccel később ismét minden sötét és csendes lett. 
-Med le a keded a fámro!-motyogtam, mire a vöröske vigyorogva rám nézett.
-Inkább nem. Így sokkal kellemesebb, hogy nem beszélsz annyit.- vigyorgott, mire megnyaltam a tenyerét ő pedig elkaptam azt a szám elől.
-Haa!- nevettem a képébe, majd felálltam, hogy felmenjek az emeltre átöltözni, de ő megragadott hátulról és visszarántott.
-Engedj el!- kezdtem el kapálódzni, mire ő még szorosabban ölelt, és egészen az öléb húzott.
-Ne feledd. Vesztettél, így meg fogom keseríteni az életed.- suttogta, majd elengedett.