-Neked muszáj mindig mozognod? Ülj már le a seggedre, és aludj végre!- förmed rám a kicsit sem ideges, de annál morcosabb hang a cella másik végéből. Ismételten figyelmen kívül hagyom a hozzám intézett mondatait, és körülnézek még egyszer az aprócska ketrecben. Ez kicsit sem olyan, mint a kisfilmben. Nincsen kényelmes kanapé és dohányzó asztal. Csak egy nyúzott ágy, amin ugyan cseréltek lepedőt, mielőtt beléptünk, de engem akkor sem venne rá a józan ész, hogy rá feküdjek. Oldalt egy kis csap függ a falon, felette egy megrepedt tükörrel. Luxus szállás felső fokon. Itt nem lehet nálam a pisztolyom, amit a történtek miatt egy jó ideig biztos nem veszek a kezembe. Ahogy ismételten feltör bennem az emlék úgy a könnyeim is előtörnek belőlem. Talán még sosem sírtam ennyit. Térdem megrogyott, én a földre zuhanok, mint valami erőtlen rongybaba. Csak zokogok, és nem érdekelt, hogy a vöröske is ott van és lát minden könnycseppet, hiszen folyton Nathaniel jár a fejemben. Az ember tényleg nem tudja milyen fontos számára valami, míg el nem veszíti, akár csak az osztály társát is. Hallom az őrök ingerült morgásait, hiszen nem hagyom őket aludni a folytonos sírás rohamaimmal. Nem akarok felkelni a földről, ott akarok maradni és hagyni hogy minden egyes ember belém rúgjon. Hirtelen valami meleget érzek. Meleg és nagyon jó az illata. Mozog velem, majd egy puha dologra tesz le. A matrac besüllyed mellettem és átölel. Hírtelen kipattan a szemem és amennyire csak lehet, arrébb húzódok.
-Mit...mit akarsz?-hebegem neki könnyes szemmel, mire csak egy fáradt grimasz jelenik meg az arcán, nagyot sóhajt, majd fürkészni kezd.
-Aludni.- vágja rá az egyszerű választ, majd drámaian kitárja karjait, hogy feküdjek oda, de én csak riadtan a minket bámuló őrre kapom a fejem.
-Másik cellát szeretnék.- nézek rá kérlelően, mire megereszt egy gonosz vicsort.
-Csak egy cella van, de az is foglalt. Ha gondolod cserélhetsz társat.-húzza el a nehéz függönyt és a rács túloldalán egy olyan 50-es éveiben járó pasas ül. Arcán csúnya seb, minden második foga hiányzik ahogyan rám vigyorog és bűzlik az alkoholtól.
-Kösz nem.-kerekedik ki a szemem, majd sebesen bevetem magam az ágyba, szorosan Castiel mellkasába fúrva a fejem, hogy minnél hamarabb kiverjem annak az alaknak az arcát a fejemből. Az őr csak elneveti magát, majd visszahúzza a súlyos függönyt és visszaül a székébe. Nem kell sok idő, és az alvás édesded hangjai töltik meg felőle a termet. Lágy remegést érzek meg. Lassan elhúzódok Castielltől, és felnézve egy hatalmas vigyorgó ábrázatot és gonoszul csillogó sötét szempárt pillantok meg. Már amennyire látok abban a fekete szobában.
-Min röhögsz?- fordulok meg hirtelen az ágyon összekuporodva, mire érzem, hogy hátulról átölel és magához húz.
-Rajtad.-szuszog a fülembe, mire végig fut a hátamon a hideg és egész testem megborzong, amit ő egy elégedett mosollyal nyugtáz.
-Cseppet sem vicces! Megöltem Nathanielt és egy fogdán vagyunk rácsok között!- fakadtam ki, felé fordulva és néhány könnycsepp ismét lecsurog az arcomon.
-Te csak azzal az aktakukaccal vagy elfoglalva! Mint egy birka mész előre, és cseppet sem látsz a dolgok mögé!- fújtat rám idegesen, majd átfordul az ágyon.
-Akkor mégis mivel kéne foglalkoznom?-követem a példáját és hátat fordítva fekszünk. Próbálja játszani, hogy alszik, de én tudom, még ébren van. Már éppen kezd elnyomni az álom, mikor fázni kezdek és az egész testem remeg, fogam vacog én meg egyre rosszabbul érzem magam. Hirtelen valami hihetetlenül meleget érzek. Átölel és magához húz. Félresöpri a hajam a nyakamból, majd közel hajol és lágyan belelehel a fülembe, majd a nyakamba kezd el szuszogni. Mint egy áram ütés, végig fut rajtam a hideg, mégis elönt a forróság. Olyan rég nem éreztem már ilyet. Egészen azóta, hogy...
-Van már benne gyakorlatom.-dorombolja a fülembe, nekem meg megszorul a torkom.
-El tudom képzelni.-suttogom, mivel már késő van és nem akarom, hogy mások hallják, mi mikről társalgunk.
-Lysander elmondta...-húzódik el tőlem kicsit, mire a testem kétségbe esettül elkezd remegni a hideg érzetén. Válaszul csak leveszi a pulóverét és rám teríti, ő pedig egy száll rövidujjuban fekszik mögöttem, eltávolodva.
-Micsodát?-fordítom hátra kissé a fejem és az üres tekintetet látva elgondolkodom.
-Ne játszd a tudatlan libát. Az a szőke csitri mondta, hogy rajta kapott titeket valamin, csak te megsemmisítetted a képet.- torzul el minden arcvonása, tekintete elködösül, mire ismét végigfut rajtam a hideg és ezen a pulóver most nem segít.
-Csak megöleltem, mert...-látva Castiel várakozó ábrázatát mély levegőt veszek és megpróbálom neki elmondani dadogás nélkül, kisebb nagyobb sikerekkel.- Csak mondta, hogy Rosa meg akar védeni tőled, és hogy valójában ő is, mert fél, hogy Rosaly rajta tölti ki a dühét, ha velem valami történik. De azt nem mondta miért, mert állítólag szavát adta neked, hogy az köztetek marad. És ezért hálából megöleltem, hogy törődik velem.- mikor ezeket kimondom Castiel ajkai sarkában gúnyos mosoly húzódik meg.
-Én is törődöm veled, engem mégsem ölelsz meg soha.-suttogja a fülembe ismételten közel húzódva, mejtől a meleg újra átjárja a testem és kellemesen felsóhajtok. Sajnos ezt észre veszi és érezem ahogyan elvigyorodik és ha lehet még közelebb húzódik, mire a gyomrom görcsbe rándul és eltávolodok.
-Nyugi már. Nem foglak megerőszakolni.- suttogja halkan nevetve, mire hitetlenül nézek rá.
-Kinézem belőled.- ám mire a mondatom végére érnék, már visszaránt és maga felé fordít, úgy nézve le rám.
-Mégis miért?- a kérdése gyomron vág és az a hitetlen gyerekarc megdobogtatja a szívem. Mély levegőt veszek és elmondok neki szóról szóra mindent, amit Lysander mondott nekem a nőkkel való kapcsolatáról. Megfeszült, merev arccal hallgatja végig, majd a végére hatalmas perverz mosoly terül el az arcán és egészen közel hajol.
-És ugye nem hiszed el mind azokat?- vigyorog rám mézes mázos hangon, majd maga alá szorít az ágyon és felém tornyosul. Sikítanék, de egy hang sem jön ki a torkomon. Ez túl sok nekem egy napra. Az egész testem reszket a félelemtől, halálra vált arccal nézek rá, mire ő még közelebb hajol és enyhén össze szűkűlt szemmel méregeti az arcom.
-Nincs bizonyítékom ami ellene szólna.- préselem ki magamból azt a pár kín keserves szót, mire hitetlenül felnyög és lefordul rólam a hátára. Sebesen felülök és rá nézek, de ő csak fekszik mellettem bal karját a feje alá támasztva és a plafont nézi merev tekintettel. A hold gyönyörű fénye utat tör magának a zárka poros üvegein keresztül és megvilágítja alakunkat. Castielre nézve mardosni kezd a bűntudat, mert szemébe őszinte szomorúság csillog, mitől elszorul a torkom. Felé nyúlok, hogy megfogjam a vállát, de ő csak elrántja. Nem sértetten, vagy haragosan, inkább mint akinek most nincs kedve bármi nemű érintéshez. Sokáig ülök ott, őt nézve, de nem szól semmit, csak a plafont kémleli, mellkasa egyenletesen mozog fel és alá, néha látom ahogy bőre libabőrös lesz a hideg miatt, de ha felajánlom, hogy visszaadom pulcsiját, nem válaszol.
-Ne haragudj, csak ahogyan viselkedsz velem...-kezdem a bocsánat kérést, de ő pillanatok alatt előttem terem és két karját a fejem mellett a falnak támasztva szorít sarokba. Megakad bennem a szó s belenézek a sötét szemeiben. Tekintete teljesen üres és semmitmondó, amit tőle még sosem láttam, ami megrémít. Régóta így ülünk, ő csak meredten néz rám, talán nem is pislog, majd mikor nagyot nyelek és akadozva levegőt veszek egy halovány mosoly jelenik meg a szája sarkába. Egy személyiség jut eszembe most róla, mégpedig az őrült szadista aki az áldozatával szemez.
-Mi az őszinte, egyéni véleményed? Most ne foglalkozz senkivel, csak hogy te mit gondolsz, Én milyen vagyok.- leheli jéghideg hangon, amitől végigfut rajtam a hideg és nagyot nyelek. Nem akarom mondani neki, mert félek megsértem, de látom rajta addig nem tágít, míg meg nem tudja.
-Mint egy eszement gyilkos, akit csak az ösztöne hajt. Nem tudom, hogy másokkal is úgy viselkedsz-e ahogyan velem, de nem is nagyon érdekel. Mindig törekedsz arra, hogy a frászt hozd rám, vagy kiakadva láss, és ez zavar. Sosem tudom mi jár a fejedben, mert a mozdulataid kiszámíthatatlanok. Félek, hogy sosem foglak kiismerni, vagy tudni, ki is vagy. Azok, amiket velem teszel eszméletlenül kétértelműek, és ez össze zavar, és taszít, mert ezek miatt kevésbé akarok a közeledbe kerülni. Mintha el akarnál kergetni, ami úgysem fog sikerülni, de te azért próbálod elérni. A nézésed, a nevetésed, a mozgásod, a tetteid, néha mint egy mániákus őrülté és ez...-hidegen kifújom a levegőt, és félve a szemébe nézek ami ugyanolyan hidegséget áraszt.-megrémít. Félek tőled Castiel, még ha nem is mindig látszik, vagy valami elfeledteti velem, de belül rettegek.- mondom ki aztán, amitől úgy érzem hatalmas kő esik le a szívemről. Aggódó tekintettel várom a fiú reakcióját, ki még ugyanolyan megkövült arccal mered rám. A hold fénye egyszerre teszi gyönyörűvé és rémisztővé vonásait. Hirtelen féloldalas, meggyötört mosoly jelenik meg arcán.
-Meg mondtam, hogy meg fogom keseríteni az életedet.- leheli maga elé, majd ellöki magát a faltól és ugyanúgy elfekszik mellettem, mint előtte. Tekintetemmel követem minden mozzanatát. -Tudod, nem voltam mindig ilyen.-szólal meg hírtelen teljesen nyugodt hangon, ami meglepett- Régen kimondottan...Szerethető voltam.
-Most elképzeltelek kis glóriával a fejed felett egy tankönyvvel a kezedben a tanárnéni mellett szorgoskodni.- dőlök el mellette félve mosolyogva, mire felém kapja a fejét.
-Azért ne túlozzunk!-kerekedik ki a szeme, majd halkan elröhögi magát és két tenyerével megtörli az arcát, majd mosolyogva fekszik tovább az ágyon mindkét karját a feje alatt pihentetve. Jó érzés tölt el, és ez tudom, amiatt van, hogy ő is képes olyan hamar váltani a hozzáállása és érzelme közt, mint én.
-Na most például nem félek tőled.- mosolygok immár őszintén, mire ő felnyög.
-Most nem is baj. Az nem vicces mindig.- nevet, majd felém fordítja a fejét, és én is így teszek, így nézzük egymást.
-Miért mostál be egyet az őrnek? Ha hagyod, akkor most te nem lennél itt.-kérdezem meg sok percnyi hallgatás után, mire csak elhúzza a száját de válaszolni nem válaszol.-Tudod, szívesen megismertem volna a kedves Castielt is. Biztos nagyon jó arc lehetett.-kacsintok rá, mire felnevet. Ismét kiráz a hideg és remegni kezdek. Látom rajta hogy neki sincs melege, de mégsem mutatja ki. Én bezzeg reszketek, mint a nyárfa levél, és ezt nem is titkomol. Nagyot sóhajt, majd teljesen felém fordul, magához húz és átölel. Elkezdi simogatni a hátam, dörzsölgeti, ezzel felmelegítve és valahogy odabenn is elönt a forróság. Megadóan hozzá bújok, szinte falom a meleget, és ezen ő csak mosolyog. Mikor már nem fázom sem húzódóm el tőle. Olyan megnyugtató érzés. Belefúrom a fejem a mellkasába, mire felnyög. El akarok húzódni, hiszen bele sem gondoltam, hogy ez neki jó e, de ő csak a fejemre teszi a kezét és magánál tart. A mellkasára teszem a kezem és félénken felnézek rá, de ő csak mosolyog.
-Valami ilyesmi lehetett a kedves Én. Már nem emlékszem rá tisztán.- nyögi nevetve, mire elkuncogom magam és ismét odabújok hozzá.-Azért ne szokj hozzá herceg nő, mert holnapra már eltűnik.- mondja némi fenyegető sötétséggel a hangjában, és mintha ő sem akarná amit megjövendölt. A torkom össze szorul, de azért bólintok, majd hagyom, hogy elnyomjon az édes álom.
nagyon jó *.* mikor lesz a következö rész?
VálaszTörlésMegpróbálom minnél hamarabb. Szeretném felhozni az átlagom a heti minimum két részre. :)
Törlés