14.foszlány

Hajnalban irdatlan horkolásra ébredtem. Fáradtan pislogtam s mozdultam volna, de nem tudtam. Mikor letekintettem a derekamra azt láttam, hogy valaki hátulról átkarol. Riadtan néztem át a vállam felett, és a vöröskét pillantottam meg nem éppen halk hangnemben aludni.
-Csitt már!- böktem oldalba a könyökömmel, mire felhorkant, majd durcás fejjel, álmosan pislogni kezdett.
-Sajnálom, hogy megsértettem a fülét, Királylány.- szavai árasztották magukból a szarkazmust, mire csak nagyot fújtattam. Tényleg vissza tért a régi Castiel.
Ekkor elengedte a derekamat, majd átfordult a másik oldalára. A hideg hajnali levegő megcsapott, a pulcsijáért nyúltam és összehúztam...volna, ha nem tulajdonította volna időközben vissza.
-Add ide a pulcsid!-dideregtem, mire ő csak megvonta a vállát, és ugyanúgy feküdt tovább. -Kérlek...-nyöszörögtem aztán elhaló hangon, mire nagyot sóhajtott és lecipzározva magáról, csak hátradobta a válla fölött. Boldogan vettem magamra a meleg ruhadarabot, és próbáltam meg vissza aludni.
Nem tellett bele sok idő, és éreztem, hogy az ágy másik vége megemelkedik , majd egy kis fény gyúlt és valami irdatlan büdös töltötte be a szobát.
-Ugye nem gondoltad komolyan, hogy majd pont itt fogsz dohányozni? Azonnal oltsd el!- ültem fel az ágyon idegesen és a fiú felé fordultam. Ő semmitmondó arckifejezéssel ült a berácsozott ablakban és fújta ki rajta füstöt. Most már értem, hogy miért volt ennyire hideg a szoba.
-Mióta lettél ilyen parancsolgató?- emelte rám hamuszürke tekintetét, amiből semmit sem tudtam kiolvasni.
-A börtön megváltoztatja az embert.- vigyorogtam pimaszul, miközben színpadiasan széttártam karjaimat.
-Mintha tudnád, hogy milyen a börtön élet.- csóválta meg vigyorogva a fejét, bár az inkább vicsor volt. Az egekben szökően magas kedvességem ellenére sem volt hajlandó lerakni azt a büdös pálcikáját, így kénytelen voltam felállni az egyébként sem túl kényelmes, vagy higiénikus ágyról és az ablakhoz sétáltam.
-Kell?- nyújtotta felém az ablakon kibámulva, a szemembe pedig megcsillant egy gonosz kis szikra.
-Ha már így megkínálsz.-vigyorogtam majd elvettem tőle még nagyjából háromnegyed szálat és azzal a lendülettel ki is dobtam a rácsok között és néztem ahogyan a narancssárga fénye zuhan vagy három emelet magasat.
-Az az utolsó szálam volt!- nézett rám gyilkos tekintettel, vicsorogva, mire nagyot nyeltem. Ott, abban a pillanatban határoztam el, hogy többé nem fogok félni Castieltől, így megmakacsoltam magam és ökölbe szorítottam a kezem.
-Legalább már a közelemben nem fogod etetni a drágalátos rákjaidat!- sziszegtem a fogam között összeszorított szemekkel, várva a reakcióját.
-Cöhhh...- hallottam meg a lekezelő hangnemet, mire kipattantak a szemeim.-De hiszen éhesek!- tárta szét felvont szemöldökkel a karjait, mire csak elnevettem magam és megráztam a fejem.
***
Reggel furcsa zajok és gyors láb dobogások hatoltak be a halló járataimba. Nyöszörögve kezdtem el mozgolódni, ahogyan a mögöttem fekvő személy is. Ismételten éreztem a nehéz súlyt a derekam köré csavarva, de mielőtt reagálhattam volna kicsapódott a rácsajtó és több személy is belépett rajta. Riadtan ültünk fel a Vöröskével és álmosan pislogtunk a vendégeinkre. Azt hittem csak álmodok. A  szőke tincsek kuszán lógtak a hatalmasra kerekedett borostyán szempárba. Mint valami veszett macska ugrottam ki az ágyból és siettem a fiúhoz.
-Te...- böktem, de elszorult a torkom.
-Én?- nézett rám csibész mosollyal, majd átölelt. Sírva borultam a mellkasára és öleltem én is magamhoz.

-Kiromantikáztátok magatok?- lépett a közelünkbe a szemét dörzsölgető Castiel, mire kissé elhúzódtam.
-De hát hogy?- néztem fel a fiúra nagy könnyes szemekkel, mire letörölt egy könnycseppet az arcomról.
-Mű vér.-vett elő egy tasakot a hátsó zsebéből.- Ütés hatására kilyukad, és olyan mint az igazi.- vigyorgott kisfiúsan nekem pedig elködösült a tekintetem. Ökölbe szorítva kezem léptem hátra egyet, majd eszelős tekintettel vertem le egy éles jobb pofont Nathanielnek. A szőke fiú megszeppenve fogta az arcát, körülöttünk mindenki kerek szemekkel, bennakadt levegővel figyelt minket, mire megdörzsöltem a tenyerem és újra Nataniel mellkasának borultam.
-Menjünk innen...-szipogtam, mire egy óvatos mosoly keretében átölelte a vállam és elkezdett kifele vezetni az épületből. Amint kiértünk ismerős hang ütötte meg a fülem, és mikor hátranéztem a Vöröske szájából tömény füst felhő szállt ki.
-Nem az utolsó száladat dobtam ki? Ugye nem...-néztem rá, kerek tekintettel, mire megmutatta nekem a tele doboz cigarettát. Összevont tekintettel meredtem rá, mikor egy hangos ordítás hagyta el az épületben lévő őr torkát, majd hatalmas ajtó csapódással rontott ki rajta. Castiel utolsó szívással még tele füstös szájjal szállt be a kocsiba és sürgetett minket fojtott hangon. Gyorsan összenéztünk Nathaniellel, majd mi is követtük Castiel példáját. Éppen hogy csak beszálltunk Castiel kifújta a tüdejéből a füstöt ezzel beterítve a kocsi légkörét.
-Ember! Húzd le az ablakot!- Hajolt hátra Lysander és Armin az első ülésekről, mire a vöröske morgott párat és engedelmeskedett.
-Na, milyen volt a sitten?-hajolt hátra Armin szinte a képembe, mire belenyomódtam az ülésbe.
-Hideg.- morogtam, majd óvatosan felnéztem a bal oldalamon ülő szöszkére.
-Bocs. Többet nem csinálok ilyet.- mosolygott óvatosan, mire csak némán bólogattam.