17.foszlány

Üdvözletem! Elősször meglepődtem, hogy milyen hamar hoztam nektek az új részt! Ami aztán kissé elszomorított, hogy ez igen csak rövidke lett, amiért ezúttal szeretnék elnézést kérni. Sajna nem szerettem volna egybe vonni magát az utazást és a megérkezés utáni első napot, így ez most így sikerült. Na, de nem húzom tovább az időt, jó olvasást! ^^

Hétfőn korán indultunk. Naaagyon korán. Összenőtt szemekkel álltam a reptéri váróban egy oszlopnak dőlve, és véleményem szerint valamilyen szinten el is nyomot az álom.
-Hogy? Mi? Ki? Hol? Mikor?-néztem körül zavartan, mikor valaki megfogta a vállam. Összeszűkült, álmos tekintettel néztem a rózsaszínes szempárba, ami már vidáman mosolygott rám.
-Ébresztő! Hasadra süt a napocska! Mindjárt indulunk a divat fővárosába, és te képes vagy aludni?!- pattogott mellettem Alexy, folyamatosan rezegtetve kék haját. Ahogyan végignéztem a társaságon, abban a pillanatban csakis ő volt feldobva, mivel a gépünk egy órát késett, így mindenki a padokon vagy éppen a kövön elterülve húzta a lóbőrt.
-Alexy.-kezdtem szép nyugodtan.-Egy, még csak hajnali öt van,így még nem kelt fel a nap.-mutattam a kinn uralkodó sötétségre.-Kettő, a ruháim nagy része Párizsból van, szóval ne haragudj meg, ha engem nem hozz lázba a dolog. És három, KIBASZOTTUL ÁLMOS VAGYOK, SZÓVAL NE HÚZD FEL AZ AGYVIZEM!-az utolsó mondatot, már némi idegrángással a jobb szemembe mondtam neki, mire behúzta a nyakát és szomorúan az ablakhoz kullogott. Kimerülten kezdtem el dörzsölgetni az orrnyergem és utána vetemedtem.
-Ne haragudj, csak őszintén semmi kedvem ehhez a héthez.- simogattam meg a hátát, mire szomorúan rám nézett.
-Akkor sem kellett volna így leteremteni!-szipogta, de szerencsére nem sírt, mert azzal szörnyű bűntudatott ébresztett volna bennem.
-Tudom, és sajnálom. De kiengesztelésképpen elviszlek egy kinti barátomhoz, akinek tetszetős kis butikja van, és a segítségemmel akár még kedvezményt is kaphatsz.-böktem finoman oldalra, mire elmosolyodott, majd átkarolta a vállam. Nem sokkal később elkezdett felkelni a nap, így a kis kékség vállának dőlve néztem, de lassan megint elnyomott az álom…vagy mégsem, hiszen Faraize hangja lengte be a kihalt várót, hogy hamarosan megérkezik a gép, nekünk pedig indulnunk kellett lecsekkolni. Ezzel nem is lett volna semmi probléma, csak éppen mögülem éles vijjogást hallottam majd mikor megfordultam a vöröskét láttam a falhoz szorítva egy biztonsági jóvoltából. Egy ideig néztem a jelenetet, majd mikor megfordultam a nevem ütötte meg a fülem. Komótosan odavánszorogtam a kisebb társasághoz és fáradtan pislogtam, hol az értetlen osztályfőnökömre, hol pedig a neki franciául hadobáló őrre. Nagyot sóhajtottam és megkérdeztem, hogy mi is a gond, erre mondta az a drága ember, hogy Castiel zsebében találtak egy fém öngyújtót és egy szegecsekkel kirakott karkötőt valamint a nyakán a láncon egy penge volt(természetesen divatból) és hogy nem akarja át adni őket. Mikor ezt sikeresen lefordítottam az osztályfőnökünknek, ő csak a fejére csapott, majd idegesen kezdte el magyarázni az eközben alvó fiúnak az utazás feltételeit, amit immár az őr nem értett. Ilyenkor szoktam eltűnödni azon, hogy miért nem egy anyanyelvű biztonsági őrt rendelnek ki a csekpointra. Végünk csak kedvesen mosolyogva a nagydarab kreolbőrű egyénhez fordultam és elmagyaráztam neki, hogy annak a pirosnak nincs valami rendben az agyával, mert a sok festéktől meggágyult. Persze ezen a hapsika jót nevetett és gond nélkül átmehetett Castiel feltéve, hogy felelősséget vállalok érte. Még szép, hogy ismételten én viszem a balhét. Amúgy az őr, mint később kiderült Francis, rendkívül jó fejnek bizonyult, és végig kísért minket, vagyis engem a beszállásig, végig nevetve az egészet. Szegény osztálytársamék semmit sem értettek az egészből, csupán Lysander jött oda váltani pár szót velem, és pár mondat ereéig beszállni a Francissal való csevejembe, de olyankor én inkább lesütött szemmel meghúztam magam.
A repülő út…nos, hogyan is fogalmazzak. Volt már simább utazásom is, és így utólag mégis csak a buszra tenném a voksom. Persze nem velem volt a gond, mert én már jól bírom az ilyen megrázkódtatásokat, de a többiek…áhjj…nekik még van mit tanulniuk. Alapjáraton mindenki kedvére rátette a bélyeget, hogy egy órás késéssel indultunk. Természetesen amikor már felszálltunk a gépre és a nekünk kijelölt másodosztályon mindenki elfoglalt egy bizonyos helyet, hirtelen nagy lett a jókedv. Csak sajnos nem sokáig. Tudni illik a repülőgép, mikor kissé gyorsít vagy lassul a szárnyakon megemelkednek a lemezek ezzel csökkentve, vagy éppen növelve a légellenállást. Valójában ezt úgy láttam rajtam kívül csak egy ember tudta, és vele sem jártunk valami jól.
-Gyerekek! Szét szakad a szárny!-ordította el magát Castiel, visszatartva a nevetését, mire mindenki az ablakhoz tapadt, és látva a felnyíló lemezeket nem kis pánik keletkezett. Faraizzel, majd később Nathaniellel és még Lysanderrel próbáltunk meg lecsillapítani a helyzetet, amíg Castiel a hasát fogva fetrengett a helyén és nevetett a kialakult helyzeten.
-Azonnal nyugtasd meg őket!- rivalltam rá, mellé állva, mire nagyot ugrott és beverte a fejét, a fenti tartókába.
-Jól van na, már nevetni sem lehet.-morgott-Nyughassatok, csak szórakoztam! Senki sem fog meghalni!- tette fel a kezét, mire mindenki lecsendesedett és nagyot sóhajtott.-Egyenlőre…-tette azért hozzá a végén, mire jópáran összerezzentek. Nagyot sóhajtottam és elindultam a még pityergő Viola felé, mire Castiel bevállazott, ezzel nekilökve az éppen első osztály felé igyekvő hostesnek.
-Désolé!-fogtam a fejem, amíg páran felsegítettek minket.//Sajnálom//
-Pas de probléme.-mosolygott kedvesen, majd leporolta a ruháját és felvéve az elgurul pezsgős üveget el is tipegett.//Nem probléma//
Mérgesen sziszegve ránéztem a vörös ördögre, de az csak hetykén felpakolta a lábát az ÉN helyemre, úgy vigyorgott rám. Mérgesen fújtattam egyet, majd elsétáltam egy kissé hátrébb lévő sorba, ahol hosszas beszélgetés után sikerült megvigasztalnom a plüssét szorongató Violát. Szegényke olyan kis törékeny, így az volt számára a legideálisabb megoldás, hogy elaludt, így már nyugodt lesz számára az út. Olyan egy órával később az osztályfőnök elmagyarázta, hogyan lesznek a leszállástól a programok.
-Mikor becsekkoltuk és mindenki megtalálta a bőröndjét, a busz már várni fog minket. Először is a kollégiumba megyünk, ahol a már beosztott szobákban le tudtok pakolni, valamint átöltözni a majd ott kapott iskolai egyenruhátokba. Utána nagyjából a harmadik óra előtt fogunk beérni az iskolába, ahol csapatokban lesztek megosztva az évfolyamunkon. Szeretném, ha nem hoznátok szégyent az iskolánkra és betartanátok az Amour Sucré fegyelmét…-ám szegény tanár úr nem tudta befejezni, mivel a fegyelem szónál elröhögtem magam. Minden szem rám szegeződött, miközben én mint egy retardált fóka némán csapkodtam. Visszagondolva a régi két és fél évemre a fegyelem szó eszembe sem jutott volna az ottani viselkedésformákról. Semmi baj, mi nagyon jól fogjuk érezni magunk!