Reggel kicsavart zombiként vánszorogtam az iskolába. Az elmúlt héten hanyagoltam a motorozást, mert nem akartam a napokban újabb balhét, mellesleg olyan fáradtság jött rám, hogy veszélyes lett volna az utakat róni. Sajnos nem volt senki, akit megkérhettem volna, hogy vigyen el, mert csak egy motoros ismerősöm van, de a vöröskét semmi pénzért nem kérném szívességre, mert annak én látnám kárát, már előre tudom. Megérkezve egyből a fedett kempingpadhoz mentem, ami valami törzshely volt, hová Lysander és Rosalia csábított.
-Mi van veled csajszi? Napok óta nem is élsz.- karolta át a vállam Alexy és a kezembe nyomott egy pohár meleg teát, ami a hűvös reggelen igazán üdítő dolognak számított.
-Köszönöm.- kortyoltam bele motyogva, majd ahogyan a forró finomság levándorolt a torkomon éreztem, ahogyan végigfut rajtam a hideg és kissé felébredek.-Csupán fáradt vagyok, napok óta nem alszom a banya miatt.-morogtam a színes folyadékot lötyögtetve a pohárban.
-Még mindig a honlap a gond? Őszintén sajnálom, hogy a nyakadba varrtam ezt az egészet.- lépett a társasághoz Nathaniel, közvetlenül elém, úgy nézve le rám. Nem hiszem el, itt mindenki magasabb, mint én? Cöhh...
-Milyen honlap? Hol? Ki az admin? Ismerem? Vannak rajta jó gamek?- kapta fel Armin a fejét a játékából, és tekintete köztem és a szöszi között cikázott. Válaszul csak megvontam a vállam, majd tovább szürcsölgettem, mire Nathaniel megrázta a fejét.
-Mica elvállalta az iskola honlapjának az elkészítését, de nagyon szorít a határidő. A diákok adatait és a fontosabb tudnivalókat az iskoláról már begépelte és átrakosgatta, vagy tudom is én mit csinált, hogy feltudja majd rakni, de a többivel el van maradva.- kösz Szöszi, igazán rendes vagy, hogy így lejáratsz! Direkt nem szóltam senkinek, mert abból csak a káosz van, de így hátha még meg is sértődnek rám. Komolyan. Esetleg taj kártya számom és lakcímem születési dátummal együtt nem akartad elmondani nekik?
-Miért nem szóltál? Egy hétvége alatt össze lehet ezt dobni.- nézett rám kerek, kissé sértődött szemekkel a fekete hajú ikerke, amit testvére követett.
-Igen! Azt hittem, mindent elmondunk egymásnak! Tudod, hogy segíthettünk volna!- duzzogott Alexy karba tett kezekkel, én meg az ég felé nézve a homlokomra csaptam. Szépen lassan elszámoltam magamban tízig, majd kiittam a maradék teát és a klónokra néztem.
-Mert pont ezt a nyüzsgést akartam elkerülni. De egyedül tényleg nem leszek készen vele. Tudtok segíteni?- most már én vágtam kérlelő boci szemeket.
-Mit kapok érte?- ugrott elém az eddig asztalon ücsörgő vörös ördög gonosz mosollyal az arcán.
-Mégis miért? Hozzád senki sem szólt!- vágtam neki, mert még nem voltam jó kedvemben.
-Na és? Itt akármit mondanak, az nekem is szól. Hogy figyelembe veszem-e, vagy nem, az meg már egy másik téma. Na szóval, mit kapok a szolgálataimért?- fintorgott, majd az asztalnak támaszkodott.
-Az attól függ. Melyik negyed sarkán akarod kezdeni?- haraptam bele gonoszul az alsó ajkamra, mire felhördült.
-Ez a játék nem jön be, csak a vakolatbabáknál.-röhögött, majd egy ferde pillantást vetett Natanielre.- Mondjuk úgy, hogy befolyásos személy vagyok. És az embereknek mindig kell valami hír a netre, amin csamcsoghatnak.
-A pletykák nem Peggy reszortjai? Reklamálni fog, ha ezt is elvesszük tőle.- csatlakozott be Lysander is a társalgásba. Ugyan nem tudom, hogy ki az a Peggy, de a hallottak után van róla némi sejtelmem.
-Mindenki megvehető. Majd társszerzői jogot adunk neki, feltüntetjük a nevét, akárki is legyen az, így mindenki boldog lesz.- dobtam le a táskámat a padra, majd kivéve belőle a jegyzetfüzetem irkálni kezdtem az ötleteket.
-Való igaz. Ám erről akkor előbb az említett hölgy beleegyezését is ki kellene kérnünk.- igazgatta a sálját Lysander.
-Azt majd én megbeszélem vele. Meggyőző tudok lenni, ha aka...-nyammogott Rosa a szendvicsén, de a mondata felénél kivágódott az ajtó és maga a Sátánné rontott ki felénk vágtázva.
-Maguk meg mit keresnek itt? Negyed órája becsengettek, és arra kell megérkeznem, hogy egy tanár jön hozzám, mivel a fél osztálya nyomtalanul felszívódott! Azonnal menjenek be!
-Elnézést asszonyom, csak éppen a honlapot beszéltük, és nem vettük észre a csengőt.- lépett a diri elé Nataniel védelmezően.
-Ó, valóban. Akkor nem is zavarom önöket, remélem sok csodás ötlettel tudnak majd előállni. De Hétfőre készen legyen ám! Szólok a tanítóknak, hogy ne lepődjenek meg, ha nem mennek be órára! További jó munkát!- higgadt le, majd mosolyogva eltipegett az épületbe.
-Na ez meg mi volt?- kerekedett el a szemem, mire Castiel összepacsizott a többi fiúval, és még Nataniel is nevetett, mikor az ajtó bezárult a nénike mögött.
-Az igazgatónő mániákus megszállottja az intézménynek. Akármi ami az iskola javára válik, nála szent és sérthetetlen, beleértve azokat a diákokat, akik dolgoznak rajta. Ezért jó DÖK elnöknek lenni.-vigyorgott Nataniel, mire Castiel vállba ütötte, de ő csak röhögve dörzsölgette meg a karját.
-Szupi, akkor egész napos lyukasórák várnak ránk.- nyújtózott ki Alexy a padon, majd az asztalra dőlve alvó pozíciót vett fel.
-Remek. De akkor segítenétek? Mert egyedül nem bírnék vele, engem meg tuti kicsapnak, ha nem adom be hétfőre cakkumpakk az egészet.- dörzsölgettem a halántékom, mire Mr.DÖK-elnök egyetértően bólintott. Itt a többiek, kissé szúrós tekintettel néztek rá, mire védekezően felnyújtotta a kezét.
-A szöszi majd úgyis kihúz a bajból. Azt a liba húgodat is már nemegyszer mentetted meg.- fintorgott a Castiel, majd jobb kezében fogva a dobozos kóláját egy újjal felbontott. Hmm... Ezt én is meg akarom tanulni!
-Amber teljesen más. A szüleink pénzelik az iskolát, javarészt azért nem csapták még ki.- fogta a fejét, mire biztatóan a vállára tettem a kezem.
-Akkor meg mondjátok azt, hogy jártok, és Mica család tag. - nahát, hogy ez a Castiel mekkora egy zseni! Ja, talán egy fordított univerzumban!
-Még mit nem! Ezt most el lehet felejteni! Inkább szenvedek egész héten, mintsem...-hőköltem meg, de belém akadt a szó, látva mindenki kérdő tekintetét, és valami megsértett szomorúságot Nataniel szemében.- Jaj, én nem úgy... Csak utálom a kényszeres áldolgokat. Nem veled van a bajom!- kaptam a szám elé a kezem, mire csak mosolyogva sóhajtott egyet, majd félkézzel átkarolta a vállam.
-Akkor hol legyen a buli?- morgott Castiel, nem túl vidám tekintettel cikázva kettőnk között, majd kérdőn körbenézett.
-Gyertek hozzánk holnap délelőtt. Ott minden szükséges dolog megvan. Nem hiszem, hogy bárkinek nagyobb számítógép és kellék gyűjteménye lenne.- ásított kékike, majd fejével az akkor is játszó Armin felé bökött. Ezt természetesen mindenki egyetértően nyugtázta. Megegyeztünk egy szombat délelőtt 11órai időpontban, mert akkor már nagyjából mindenkit kitör a rossz az ágyból. Szünetben többen is jöttek oda az osztályból, meg más osztályokból(?), hogy mondjuk már, ő is velünk van, had ne kelljen bemennie órákra. Mondanom sem kell, mindenkit lekezelő egyszerűséggel küldtek el a fiúk, ami kicsit szórakoztató volt, főleg, hogy Amber és kutyuskái minden szünetben többször is bepróbálkoztak. Egyszer egy rövid, barna hajú lány jött oda, vállán valami doboz alakú táskával, őt viszont egyáltalán nem kezelték le.
-Nocsak, nocsak. Nem járunk be órára? Miben sántikál a balhés csapat?- mosolygott sejtelmesen, és benyomott egy gombot a táskáján.
-Jó, hogy jössz Peggy. Pont rád van szükségünk.- Kezdett bele Nataniel.
-Na ilyet sem hallottam még, hogy valaki a társaságom keresse. Általában én rohangálok a zaftos pletykák után, most meg tálcán kínálnak fel nekem valamit a suli legnépszerűbb srácai. Na ne kíméljetek!- mosolygott egyre vidámabban, és valami mikrofont tartott Nataniel elé, aki félig felvont szemöldökkel nézett a lányra.
-Hagyd ezt, kérlek. Nem pletykáról lenne szó, hanem véresen komoly dologról kívánunk most veled beszélni. - lépett elő Lysander az eddigi némaságából.
-Rendben van. Izgatottan várom.- azzal a fiúk egymás szavába vágva belekezdtek a monológok áradatába, Peggy meg rezzenéstelen arccal hallgatta végig a történetet és a teendőket.- Benne vagyok, jó igehirdető lehetőségnek tűnik. Majd jelentkezem az első cikkel, vagy keressetek fel.- mosolygott, azzal visszaindult az épületbe.
*Szombat reggel*
Teljesen kipihenten nyitottam ki a szemem, még az újdonsült ébresztőórám megnyikkanása előtt. Igaz, még lustálkodtam egy kicsit, elterülve hatalmas franciaágyamon a takarok és párnák sokasága között. Imádom halmozni az élvezetet, és remekül el lehet bennük bújni hideg téli éjszakákon. Olyan fél órányi hezitálás után, mikor már az órám is pittyogni kezdett kimásztam vackomból és széttárva a függönyt elégedett pillantással néztem le a majd 12emelettel alattam elterülő városnézetre. Ja, igen! Mivel New Yorkban lakom, és itt az átlag 20emeletes házak a normálisak, így nekünk sem jutott másabb. Pontosítanom kell, egyfajta hotel ez, amit lakásomnak mondhatok. Agatharol még nem is mondtam sokat, így nem meglepő, hogy eddig nem említettem. Nos, ő ebben a hotel féleségben dolgozik, mint az igazgató személyi aszisztense, így állandóan kéznél kell, hogy legyen. Mint az ilyen fontosabb beosztottak, kapott egy eléggé szép nagy lakást, ami jó nagy galériával rendelkezik, így fel lehetett húzni egy alacsonyabb második emeletet is, még az érkezésünk előtt. Na de térjünk vissza a reggelre. Dudolászva lépkedtem ki a fürdőbe és szedtem rendbe magam. A gardróbomba vissza érve ismételten a reggeli legnagyobb problémámmal találtam szembe magam. Hosszas keresgélés után egy fekete V kivágású rövidujjút(ami alá vettem ujjatlan sportmelltartót), sima sötétkék farmelt és egy fehér inget öltöttem, rajta fekete csíkokkal és ugyancsak sötét, kihajtható gallérral díszítve. Hajamat lófarokban a fejem tetejére fogtam, majd egy szép kontyba felcsavartam, elől lógva hagyva pár tincset. Hónom alá csaptam a laptopom, majd a szokásos sporttatyómba bedobálva a jegyzeteimet megindultam ki az ajtón, a lift felé. A hatalmas épületből kilépve megigazítottam magamon az időközben felvett bőrdzsekimet és begyömöszöltem a cipőfűzőt a bakancsomba. Benyomkodtam a kontyom a sisakom alá, ami eléggé kellemetlen volt, majd a mobilomon az előző este megkapott címet bepötyögtem a GPSbe és édes motorpergéssel kezdtem el róni New York utcáit. A hely nem volt messze, csupán pár sarokra, de azalatt a pár hét alatt, amit itt tölthettem, nem igazán ismertem még ki magam. Ugyancsak magas épület elé parkoltam le, majd felcsengettem a kapucsengőn az ismerős névhez, aki kérdezés nélkül be is engedett. A bejárati ajtóba érve Alexy már szélesen vigyorogva várt, úgy tessékelt beljebb, egészen Armin szobájáig. Na ott aztán tényleg minden volt plazma tévétől kezdve az XBox és PS minden létező kiadásáig. Roskadásig tele polcok mindenféle játékokkal. Konzolok és kinektek debugdosva az elvétet lyukakba és szétszórva földön. Igazi kocka mennyország. Gyorsan lepakoltam az ágyra a cuccaimat, majd törökülésbe felültem és a jegyzeteimet kezdtem nézegetni, amíg a gép bekapcsolt.
-Figyelj Mica, gyere megmutatok valamit, amit már rég oda szerettem volna adni!- mosolygott Alexy, majd választ meg sem várva megfogta a kezem és elkezdett kihúzni a lakás másik végében lévő helyiség felé. Kétség sem férhet hozzá , hogy a két testvér teljesen más stílust képviselnek. Alexy élénk kék színű fala remekül ment a hajához, bár a felfestett fekete leopárdmintát kissé furcsáltam. A polcokon hajápolók és divat magazinok tömkelege, négy hatalmas ruhásszekrény tele belevalókkal. Fekete bolyhos szőnyeg, pont amilyen nekem van és temérdek poszter. Mondjuk úgy összevetve nekem nagyon is tetszett. Leültem az ágyra és vártam, amíg Alexy a szobába szaladgál valamit keresve, majd egy diadalmas kiáltás után hátradugta a kezét és letérdelt elém, hogy nagyjából egy magasságba legyünk.
-Ez amolyan "de jó, hogy végre valaki megért" ajándéknak szánom.- mosolygott aranyosan, majd előhúzott egy fekete kövekkel kirakott gyönyörű nyakláncot. Régi módi volt, talán a romantika-gothika korabeli, de én első látásra beleszerettem. Hagytam, hogy felrakja a nyakamba, majd mosolyogva néztem, ahogy vissza gugolt elém és a nyakába ugrottam.
-Köszönöm!- kacagtam, mire megropogtatta a hátam, így már mindketten nevettünk.
-Figyelj, lenne még egy kérdésem. Nem is kérdés...nem tudom, mi akar lenni... vagyis...- kezdte el vakargatni a tarkóját és egy kicsit elpirult. Erősen imádkoztam, hogy ne pasi ügy legyen, mert azt valahogy akkor nagyon nem tudtam volna vele átbeszélni.
-Na gyerünk, ki vele! Te vagy a legjobb fiú barátom, bármit elmondhatsz.- eme pár szócska hallatán még magam is meglepődtem, mert még sose mondtam ilyet senkinek. Alexy még jobban elpirult, majd nagyot sóhajtott.
-Tudod, te is nekem a legjobb barátom, csak tudod, még sose volt barátnőm, tudod miért. Csak valahogy kezdek elbizonytalanodni, vagy nem tudom, mert ha még sose próbált valamit az ember, akkor honnan tudná. Vagyis már tényleg nem tudom, azaz érzem, de nem teljesen, ugyanakkor...- kezdte el hadarni össze vissza integetve, nekem meg lezsibbadt az agyam.
-Bökd már ki, mit akarsz!- perzseltem oda neki egy kicsit, mire felém kapta a fejét, én meg kőszoborrá formálódtam. Alexy hirtelen hozzám hajolt és a száját az enyémre tapasztotta. Kerek szemekkel néztem rá és a meglepődöttségtől belemarkoltam a pulcsijába. Ezer meg egy gondolat kavargott a fejemben a fiúval kapcsolatban. Gondoltam, csak valami félreprogramozott buta álom, de mégis olyan valóságosnak tűnt. Hogy ott térdelt velem szemben, csukott szemmel, hozzám hajolva, szánk összeérve. De mégis mintha mindketten megfagytunk volna, egyikünk sem mozdult, nem próbált közelebb férkőzni, mintha... gondolkodott volna valamin. De min?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése