8.foszlány

Mitől borultam ki? Mi ütött belém? Komolyan leléptem egy vadidegen városban az osztálytól, csak mert meginogtam? Mégis mi az, hogy ÉN megtántorodok?! És ki Ő, hogy összezavarjon? Félnie kéne tőlem, nekem az kell, hogy rettegjen, ha csak rám néz! Én így szeretem! Sőt! Imádom, ha  látom a rettegés izgató, sötét kis fényét csillogni kék szemeiben! Te jó ég, mi ütött belém?! Úgy beszélek, mint Lysander... Cöhh Lsander. Neki bezzeg könnyű! Ő már az első percben megnyerte az érthetetlen nyelvű beszédével. Mi is az? Francia. A szerelem nyelve...Cöhh! Micsoda szarság! Olyan nem létezik, hogy szerelem. Vágy és tűz esetleg, na de érzelgős szerelem! Egy embert sem tudok mondani aki hű lett volna a "Holtodiglan, holtomiglan" szöveghez. Pedig ennek ez lenne az  értelme, vagy nem? Basszus, mégis miért beszélek én itt magamban, ráadásul ilyen szennyekről?- ledobtam magam a repedezett padlóra. Ököllel ütni kezdtem a falat elősegítve még több vakolat lebomlását és repedés keletkezését. - Mi van benne? Mindenki annyira kedveli. Valahogy mindenkivel megtalálja azt a nyomorult közös hangot. De nem lehet ennyi arca! Vagy ha igen, akkor miért nincs olyan, ami hozzám kapcsolná? Életemben először érzem, hogy kimaradok valamiből. De miért? Félne tőlem? Helyes! De eddig minden lányt ez csak még jobban vonzotta! Imádom amikor látom az embereken, hogy inkább találkoznának a Predatorral egy sötét sikátorba, mint hogy velem váltsanak pár szót. Élvezet nézni a hulla fehér arcokat és remegő végtagokat, ha hozzá érek valakihez. Lehet, hogy tényleg beteg vagyok. Egy szadista. Nem érdekel! Én ezt élvezem, ez tüzel fel! Nála is ezt akarom látni! Érezni akarom a vágyat, amikor félénk, remegő hangon hozzám szól! Látni akarom, ahogyan nem mer a szemembe nézni, vagy kifut minden szín az arcából. Üldözni akarom, gonoszul kacagva futni utána. Azt akarom, hogy minden fele azt lesse, hol vagyok, nehogy váratlanul bukkanjak fel. Menekülnie kell! Beteg őrült vagyok, akit mások rettegése táplál, s akit csak egy módon lehet leállítan. De ha már valaki nem fél, azt békén hagyom, és új ember után nézek. Mint valami rossz kisgyerek, aki a húga terrorizálásán mulat. Veszélyben van. Most ő az áldozat, és félnie kell. Csak még negyed év. Ez a negyed év lesz mindkettőnk számára a pokol. De leginkább neki. Ó, hogy fogom én élvezni! Vissza kéne mennem. Vagy ne? Hiszen akkor mindenki félni fog, hogy hová tűntem, és akkor csak halmozom az élvezeteket.- lépések zaja törte meg motyogásomat. Lassú, kiegyensúlyozott, határozott léptek. Bakancs talpának ropogása a burjánzó növényzeten. Hallani lehetett, mikor a vakolat lehullik, ahogyan rálép a lépcsőfokokra. Már a kanyarnál tartott, csak pár lépés. Merev tekintettel néztem a felém haladó alakot. Határozott léptei felidegesítettek, kezem remegni kezdett.
-Castiel? Jó messze elkujtorogtál. A többieket már megette az ideg.- kuncogott, amitől még jobban felment bennem a pumpa. Igen, ez ő volt. Vállát csípője mozgásával egyenletesen húzta hátra, kicsit beledőlve, bakancsa alatt recsegett az összetört csempe. Meglátszott rajta a táncos múltja, amit akkor először sajnáltam. Még jobban elkezdtem remegni, és ezt már ő is észre vette. Közvetlenül előttem állt meg, túl közel is. Ez az ő mocskos játéka volt. Mindenkivel ezt csinálta, mégis, senki nem vette észre. Mindenkinek eltekerte a nyakát, az ujjai közé fonta őket és ezt teljesen láthatatlanul. De velem nem fog játszadozni. Ez az én vérszomjas játékom lesz és ez ellen már semmit nem tehet.
-Vöröske? Minden rendben?- térdelt le elém, engem meg mintha hasba vágtak volna, a kék tekintet láttán. Nem volt benne félelem, csak megannyi kérdés. Mindenem remegni kezdett, és kezdtem az őrült kitörés határára lépni, mikor a kezével átnyúlt a hónom alatt, mint aki meg akar ölelni. Mi ütött ebbe a libába? Ennyire szánalmasan néznék ki? Ilyen reménytelen alak lennék a szemébe, kit lépten-nyomon meg kel védeni? Nem! Ezt nem hagyhatom! Átöleltem a nyakát és szorosan magamhoz húztam. Erősen tartottam, egy centit sem engedve, és az arcomat a nyakába teremtve mélyen beszívtam a hajának és egész testének illatát.

Lágyan eresztettem ki a tüdőmből minden levegőt, ezzel csiklandozva őt. Éreztem, amint végig fut rajta a hideg és elmosolyodtam. Szorosabban magamhoz húztam, szinte már az ölemben ült, és még jobban belefúrtam az arcom a nyakába, orrommal cirógatni kezdtem a válla felé, majd vissza, mire remegni kezdet. Reszketett. Félt? Nagyon helyes! Végre éreztem a reszketést, amit én váltottam ki belőle. Éreztem amint belemarkol a pólómba és összeszorítja ajkait, nehogy sikítson. Pedig az milyen jó lenne! Hallani a halálfélelmet, ami a torkából jön ki. Látni akartam a szemében a rettegés csillogását, amire úgy vágytam. Mindig ez tüzelt fel, minden kalandomban. Hogy féltek tőlem, és ezért aztán nem is kerestek többé. Lassan szétnyitottam az ajkaimat. Komolyan meg akartam harapni? Nem vagyok normális. De mégis olyan jó lenne hallani a sikolyát.
-Cas...Castiel...- hangja remegett, mint ahogy az egész teste és levegővétele. Lassan elhúzódtam tőle, és az arcára néztem, de ő elfordította a tekintetét. Igen, ez nagyon jó! De látni akarom! Mutatóujjammal az álla alá nyúltam és magam felé irányítottam. Nem lehet igaz. A szeme ragyogott. Ilyet még sose láttam. Nem volt az a sötét égbolt színe. Sokkal inkább gyémántéhoz hasonlóan csillogott. Ismételten elkezdtem remegni. Merev, megfeszült arccal fürkésztem a szemét, ami lassan vissza kezdett alakulni eredeti színébe, én meg ismét ideges lettem. Lejjebb húztam az ujjam a nyakán a torkáig, majd elkezdtem lentebb haladni, mire ismételten világosban tükrözött szeme és elhúzódott tőlem. Ő így fél? A szeme elárulja. Mélyről feltörő kacaj hagyta el ajkaimat, és elöntött a boldogság érzete. Végre rá hoztam a frászt. Rég nem éreztem ilyen jó érzést! Annyiszor próbálkoztam már! Most végre tudom, mi a gyengéje! Ó drága Örzőm, milyen jól fogok szórakozni a maradék negyed évben! Véget nem érő gonosz kacajom viszhangzott a romos gyár falai között. Aztán valami felismerés pofán vágott. Szó szerint. Akkora maflást kaptam, hogy így utólag csodálkozom, nem hagytam ott a fogam. Ő csak ott térdelt ugyanúgy velem szemben, piros tenyerét dörzsölve, vérre éhes fekete tekintettel  vicsorogva. Szóval ilyen a szeme, ha mérges. Igen, ezt már láttam korábban is. Égett az arcom. Most komolyan felképelt?! Jó, nem mondom, megérdemeltem, de azért mégis... Arcom fogva ültem szembe farkas szemet nézve vele.
-Érzéketlen tuskó.- morogta, miközben még mindig a tenyerét dörzsölte. Bele sem mertem gondolni, milyen piros lehetett az én arcom.
-Mond, hogy nem élvezted.- húztam gúnyos vigyorra ajkaim, de csak még jobban csípni kezdett tőle a pofon helye.- Ahhh banyek.- tapogattam a sértet területet, mire csak elnevette magát.
-Megérdemelted.- vigyorogta önelégülten, majd feltápászkodott, és a kezét nyújtotta. Nem vagyok gyerek, mit hisz ez?! Sértődötten fújtam egyet, majd magamtól felálltam.
-Ugye azért nem látszik annyira?- kezdtem el tapogatni, a pofám, miközben elindultunk visszafelé.
-Semmi nincs ott.- nézett előre. Bezzeg ilyenkor nincs itt az a vakolatbaba, hogy adjon egy tükröt.
-Hahh. Túl gyenge volt az ütés. Még gyúrnod kell.
-Ahhoz képest eléggé fájt neked.- nyújtotta ki a nyelvét gyúnyosan. Lassan már kezdem megszokni az állandó hangulatingadozását. Mintha egy villanykapcsoló irányítaná, úgy váltogatja az érzelmeit. Akár csak én. És talán emiatt idegesít annyira.
-Cöhh. Semmiség volt.- vontam meg a vállam, pedig legszívesebben egy egész jégtömböt nyomtam volna az arcomhoz, úgy égett. Nagy erő van a csajban, ha ideges.
Egész úton egymáshoz sem szóltunk, ami fura volt, mert általában próbálunk egymás idegeire menni. Olyan fél óra séta után vissza értünk a városközponthoz ahol a többiek vártak minket. Nem is vettem észre, milyen messzire mentem.
-Nézzétek Castiel mekkora pofont kapott! -kiáltott fel Alexy, már messziről.
-Azta haver, te aztán jól felhúztad Micat.- kerekedett ki Lysander szeme miközben a röhögés fojtogatta.
-Te cafka! Mit műveltél Cas-babyvel?!- Hogy mivan?! Kikaptam a vakolatbaba kezéből a tükrét. Hatalmas vörös tenyérlenyomat díszelgett az arcom bal oldalán.
-Legalább megy a hajam színéhez.- vontam meg kis időnyi bambulás után a vállam, mire már mindenki elkezdett röhögni.