9.foszlány

Mikor megérkeztünk a nem is olyan kicsi házhoz, mindenki rohamtempóban kezdte el elfoglalni a szobákat. A fiúk terve az volt, hogy megrohamozzák a kis emeleti szobát, rögtön a lépcsővel szemben.
-A #&?!#!!!- hallatszott Castiel hangja egy nagy puffanás után a lépcső tetejéről.
-Mi a fészkes?- követte Lysander fájdalmas nyögése.
-Hahaha bénáák! Áhh basszus!- és Alexy is áldozatául esett valaminek a lépcső tetején. Mikor felmentem utánuk a három fiú értetlenül fogta a buksiját. Így tudtuk meg, hogy a tető túl közel van a lépcsőhöz, és ha nem vigyáznak, akkor szépen beverik a fejüket. Még mázli, hogy alacsony termetem miatt ez a veszély nem fenyeget engem. :)
-Minden fiú azonnal lefele! Az emelet a lányok tulajdona! Ti itt fogtok aludni a földszinti szobába!- hallatszott kórusban az osztályfőnök és a Borisz, a tesitanárunk hangja. Egy kis időbe bele tellett, de a fiúk végül morogva levonszolták magukat és a cuccaikat a földszintre. Mi négyen Rosalival, Irissel és Violával először megcéloztuk a második legkisebb szobát. Utána Amberék bevirnyákoltak, hogy ők nem hajlandóak abban az egérlyukban tölteni az éjszakát, így kis csatázás után átengedtük a szobát.
-Nem baj lányok. A fiúk úgyis a kisebb szobákat szeretik. Meg nálunk legalább nem púderfelhőből fog állni a légkör.- vigyorogtam ravaszul, majd átmentem a szinte vele lévő szobába. Tényleg kicsi volt, csupán három ággyal(Míg a másikban négy volt), de ötletesen összetoltuk őket, ezzel egy egész szobafélnyi helyet befoglalva, és a szoba másik felébe pakoltuk a táskáinkat meg még a lépcső mellől bevonszoltunk pár matracot és egymásra pakolva kialakítottunk egy plusz férőhelyet. Amíg a többiek rendezkedtek én gondoltam felfedezem a házat. Rögtön a lépcső alatt volt a nappali szerűség, benne egy kanapéval, a lépcső alatt két ággyal és a szoba másik végében egy tévével. Onnan két ajtó nyílt. A hátsó részre vezetőnél volt két mosdó, plusz egy zuhanyzó és két szoba. Rögtön az ajtó melöliben találtam rá a tanárokra, és kicsivel messzebbről meg a fiúk hangjait hallottam kiszűrödni. Na jól megjárták. :)
-Kop kop.- nyitottam be hozzájuk kíváncsian.
-Mit akarsz?- jött a kedves válasz, ami már meg sem lepett az éppen arcát borogató személytől. Úúúú jól oda vágtam neki, de megérdemelte.
-Hogy ne keserítsd meg az életem.- fontam karba a kezem hetykén mosolyogva.
- Bocs, de ilyesmivel nem szolgálhatok...- vigyorgott perverzen, de Lysander fejbe dobta egy alufólia(???) golyóval, majd szúrós tekintettel elcsendesítette.
-Mit szeretnél Mica?- ilyenkor adok hálát, hogy Lysander jó neveltetésben részesült.
- Csak gondoltam felfedezem a házat. Csak benéztem, hogy mi lészen itt.-vonogattam a vállam, majd magam után kissé erősen zárva be az ajtót elindultam a másik folyosóra.
Az előtéren áthaladva egy hatalmas konyha terült elém, még egy ajtóval. Mikor benyitottam, kicsit el is állt a lélegzetem. Hosszú, nagyjából 25fős asztal volt az egyik oldalt felállítva, a másik oldalon meg két csocsóasztal és egy hatalmas plazmatévé DVD lejátszóval. A sarokban volt egy kisebb trambulin is és még pár pótszék. 
-Nem hiszem el, hogy csak egy gyerek képes meghallani, amit mondok.- hallottam a zsörtölődő hangot mögülem,majd mikor megfordultam Faraize reményvesztett tekintetével találtam magam szembe.
-Azonnal szólok a többieknek.- biccentettem, majd elsiettem mellette, ugyan nem tudom miről is kellett volna szólnom.
-Faraize össze hívott mindenkit.- mondtam, majd egy halvány sejtéssel kivettem a táskámból a pedriveot amin a zenék voltak. Miközben Rosaly beszólt a két lányszobába, addig én lementem a fiúkhoz. Nos, igen meg kéne tanulnom kopogni, mivel az ökrök többsége(Lysander és Nathaniel kivételével mindegyik) egy száll nadrágban ugrált egymáson játékosan püfölve egymást.
-Kööhhöömm...- erre mindenki rám figyelt a szöszi meg nevetni is kezdett, hogy én végignéztem ezt az egészet.- Faraize gyűlést tart.-böktem ki végül határozottan.
Már vagy ött perce ültünk némán a hatalmas terembe az üres tévét bámulva, de Amber és a cicababái még mindig nem jelentek meg. Rosaly azt mondta, hogy közölték vele, hogy most éppen szépségperceket vesznek. Hát mit ne mondjak, nagyon rájuk férne.
-Na akkor majd én megoldom.- álltam fel határozottan és felbaktattam a lépcsőn.
-Te Amber- nyitottam be köszönés képen a cicomázó banyákhoz.- Castiel azt mondja, hogy valami nagyon fontosat akar kérdezni tőled. A hangsúlya alapján nektek is tetszene a hír lányok.- néztem a két kutyuskára. Persze ez azonnal megtette a hatást és félig kifestett szemekkel rohantak le a nagyterembe, ahol Castiel helyett az egész osztály várta őket.
- Igen, Castiel, Igen!- rontott be Amber, és a kérdő szempártömeg láttán minden vér kifutott az arcából. Glóriával a fejem fölött sétáltam el mögöttük és ültem vissza Rosaly mellé, aki a szék mögött adott egy pacsit.
-Nos, hogy végre a hölgyek is megérkeztek, akkor kezdenénk is.-tapsolt kettőt Borisz, majd kiadta a fiúknak az utasítást, hogy tolják szét az asztalokat, hogy elférjünk. Időközben észre vettem, hogy az egyik falon valami le volt takarva egy hatalmas lepellel. Odasétáltam és egy mozdulattal lerántottam róla, ezzel egy hatalmas tükröt felfedve.
-Nos, igen, mivel ez a ház kimondottan az ilyen események megszervezésére lett kialakítva, ezért minden fontos dologgal felszerelték.- lépet mellém bólogatva Faraiz és letörölt egy foltot a tükörről. Mindeközben Alexy berakta a pendriveot a magnóba, és halkan elindította, hogy legyen egy kis háttérzaj.
-Mindenki ide figyel!- kiáltotta el magát Faraiz.- Akkor el kezdjük megalkotni a táncot. A szombati nap után nem kellett sokat gondolkodnom azon, kire is bízom ezt a feladatot....- kezdett bele, de most is valaki félbe szakította, amin már gyakorlatilag meg sem lepődtem.
-Óóó köszönöm tanárúr! Látjátok ti kis semmik, hogy velem szemben semmit sem értek! Casti, gyere mellém, mi ketten fogunk elől táncolni!- sipítozott, mire sikeresen bedugult az egyik fülem.
-Hamarabb vágom le a lábam!- hőkölt hátra a vöröske, majd egy ívelt lépéssel betessékelte magát Lysander háta mögé, ezzel kikerülve a látóterünkből.
-Khhmm... Nem rólad beszéltem Amber. Mica volt olyan kedves és elvállalta a betanítást.- mutatott szerény személyemre, mire Alexy fütyülni kezdet. A tükörben végignézve magamon tényleg valami táncos személyét adtam vissza. Fekete, szakadt, ülepes farmell, bakkancs és bő minden oldalról mélyen kivágott királykék ujjatlan, alatta fekete spagettipántos toppal, hogy takarja ami egyébként kilátszana. Akár mint az egykori tanárom. Szerencsémre a társaság nagyrésze elégedetten, vagy inkább semmit mondóan hallgatta a döntést. De persze, mint mindenhol, a kivétel itt is erősíti a szabályt.
-Micsoda?! Pont Ő? Ráadásul erre az otromba zenére? -mutogatott Amber, mire a szemeim szikrákat tudtak volna szórni. Legfőképpen azért, mert a régi koreográfiáink zenéjét hozam el, hogy abból mutassak lépéseket és azokat hívjam segítségül a szűk határidő miatt.
-Mutass jobbat, ha tudsz Hercegnő!-vágtam zsebre a kezem, majd fejemmel bólintottam Alexynek, hogy kapcsolja ki a zenét.
-Cühh. Nem lesz nehéz.- legyintett, majd a telefonján bekapcsolt valami nyálas számot és azzal a tipikus disco patkány mozgással elkezdte ide-oda rázni magát, meg emelgetni a karját. Kerek szemekkel bámultam rá, és komolyan nem tudtam, mit kezdjek vele, vagy akár magammal. Tényleg nem szeretnék túlozni, de erősen forgolódni kezdett a gyomromban a buszon elfogyasztott regiment keksz. Korábban is láttam már ilyet, de az ennél visszafogottabb volt. Ahogy a lány ott ált egyhelyben (!!) csak a csípőjét riszálva ide-oda, nyomkodva ki a rezgő mellét, és hozzá csukott szemmel azt az idióta kacsaszájat vágva...
-Köszönjük Amber, de inkább maradjunk Mickienél.- vette ki Charlotte kezéből Borisz a telefont és a biztonság kedvéért a zsebébe csúsztatta.
Mondjuk az előkészületek innentől sem mentek valami húdesimán, ugyanis valakinek mindig volt valami kínja-baja. Castiel néha erősen tiltakozott a zene ellen, de megígértem neki ,hogy a végére beteszek egy rockosabb Adam Lamber számot, amire egy "határeset" morgással válaszolt és folytatta tovább amiket tanácsoltam. Eszembe sem jutott parancsolgatni őfelségének, mert a végén még ennyire sem jutottam volna vele. Páraknak kicsit gyors volt a tempó, amit meg is értek, így szinte minden mozdulatot miniméterenként mutogattam és a végére már valamennyinek nevet is adtunk. Volt ott nutella kenéstől kezdve, vécén ülésig át, késelésig és szivárványig minden. Szerencsére a jó hangulat is megvolt egészen addig, ameddig a legelső térformára nem jutott a sor, ami így bele gondolva talán az egyetlen lesz.
-Én állok elől!-lökött félre mindenkit az útjából a drámakirálynő, mire a homlokomra csaptam. Nem kevés időbe tellett megértetni vele, hogy tök mindegy, hogy hol áll, hiszen a V alak miatt ugyanúgy látszani fog, csak a magassága miatt hátrébb kell állnia. De a kitartás meghozza gyümölcsét, és sikerült beállnia az eltervezett helyére. A végére egész szép kis dolgot hoztunk össze, csak sajnos még nagyon sok gyakorlás hátra van.
Mikor felvánszorogtunk a szobánkba a lányokkal Iris kijelentette, hogy neki klausztrofóbiája van, így inkább a nagyobb szobában lesz a többiekkel. Mivel nem akartunk légkalapáccsal nekiállni bontani a falat, így áldásunk adtuk a döntésére, így csak hárman maradtunk. Gyorsan átöltöztem egy kicsivel lengébb öltözetbe, majd két szobatársamra néztem. Viola és Rosaly teljesen kipurcanva dőltek el az ágyon, míg én adrenalintól túltengve ugráltam még egy sort, mikor lerántottak, így mindhárman kiterültünk a matracokon.
Csak egy ajtó csapódást hallottam, majd valaki rám vetette magát, amitől kidülledt a szemem és fájdalmasan felnyögtem.
-Szállj már le rólam ember! Baromi nehéz vagy!- kezdtem el kapállódzni, mire rám ült és gonoszul vigyorogva nézett rám.
-Most vissza kapod a múltkorit!- ordított rám, majd elkezdett rajtam ugrálni. Fájdalmas nyögések hagyták el a számat, majd megmarkoltam a kék haját és magam mellé fordítottam és rá vetettem magam. Nem tudom mennyi ideje birkózhattunk röhögő görcs közepette, de ismételten hangos köhögés szakította félbe a kis játékunkat.
-Szeretnénk mi is leülni.-lóbálta meg a kezében Armin hatalmas laptopját mögötte a két várakozó muzsikussal az ajtóban ácsorogva. Gyorsan visszatologattuk a szétcsúszott matracokat, majd középre téve a laptopot a fiúk körbefeküdték. Elkezdtem a táskámba kutakodni valami nyam-nyam reményében, s mikor megtaláltam a chipseket visszafordulva elképedtem. A négy fiú a gép előtt feküdt, Arminon Viola, Lysander hátán pedig Rosalya terült ki és úgy nézték a képernyőt.
-És én?- pihegtem elhaló hangon, mire a vörös póló alól előbújó kéz a tulajdon háta felé bökött.
-De ha még egyszer bántani mersz, én leborítalak.-morgott aztán mire és boldogan ugrottam fel a hátára, mit ő egy kisebb nyögéssel nyugtázott, majd kikapva kezemből a nasikat fel is bontotta.
Nem tudom mennyi ideig nézhettünk horror filmeket és különböző ijesztő játékokról készült videókat, de a végére már nagyon kiakadtam. Nem vagyok egy túlságosan félős alak, de amikor már a játékot felvevő srác is sírva ordította el magát ijedtében, én is felsikítottam és belemartam az alattam fekvő Castiel vállába.
-Most volt elég!- lökte el magát idegesen, majd felállva még mindig a hátába csimpaszkodtam.-Volnál szíves lemászni rólam pókmajom?!-fújtatott hátra idegesen a válla fölött, mire csak rémülten megráztam a fejem. Hangos nevetés tört fel a torkából, mire végignézett a még két lányon és összeöklözött a fiúkkal. Szépen lassan lemásztam a hátáról és elterültem az ágyon nagyot sóhajtva. Armin az órájára nézett, majd diadalmasan elvigyorodott.
-Hajnali kettő. Itt az idő.- váltott sokatmondó pillantásokat a fiúkkal, akik helyeselően bólogattak.
-Mi…minek az ideje?- nyeltem nagyot, mert rettegtem, hogy már megint kitaláltak valamit.
-A bátorság próbának.- tapsikolt Alexy boldogan, majd felpattant az ágyról. Riadtan néztem össze a lányokkal, mire Castiel boldogan elvigyorodott.
-Szerintetek mi másért nézettünk veletek öt órán keresztül horror videókat? A ház mögött van egy kisebb erdősített kert. Kaptok fél órát, hogy elkészüljetek. Utána fiúk kontra lányok rémisztő verseny. Aki a legtovább bírja az erdőben sírás vagy sikítás nélkül, annak a csapata nyer.-vigyorgott gonoszul a vöröske és szemei boldog szikrákat szórtak.
-Micsoda? Felejtsétek el!- hőköltem hátra a két lánnyal együtt.
-Csak nem félsz? – hajolt közelebb Castiel, mire nagyot nyeltem. A városban nyújtottak után már bármit kinéztem belőle.- Na mi van Rózsabogár? Inadba szállt a bátorság? Akkor tegyük élvezetesebbé. Ha nyertek, akkor eleget teszek a kérésednek és nem keserítem meg az életed.
-És ha nem nyerünk?- amint elhangzott a kérdésem közelebb lépett én meg a falhoz szorultam.
-Akkor az elkövetkezendő időkben kínkeservesen szenvedni fogsz.- vigyorgott gonoszul, de Rosalya a vállára tette a kezét, így eltávolodott tőlem. A fehér hajú lányra néztem akinek a szemében egyértelműen látszott, hogyha bele megyek ebbe az egészbe, akkor Castiel előtt nyír ki engem.
-Benne vagyok.- vigyorogtam gonoszul, de belül reszkettem. Rosaly reménytelenül homlokon csapta magát Viola pedig félve összerezzent. A fiúk halkan kiosontak a szobánkból, mi meg lerogytunk az ágyra.
Pár percnyi hallgatás után Rosa felsóhajtott, majd a táskájából kihalászott egy komplett szépségszalont.
- Ijesszünk rá a fiúkra.- mosolygott fájdalmasan, majd kikészített mindent az ágyra. Roham iramba készítettük elő magunk.
-Hogy-hogy ennyi mindent hoztál magaddal. Én még azt hittem, hogy Amber a smink mániás.- motyogtam, miközben Rosa hatalmas füstfelhőt varázsolt a szemem köré fekete sminkkel.
-Lysander mondta, mire készülnek. Reméltem, hogy nem kerül rá sor, de mindenre felkészültem.- morogta és kissé úgy láttam rajta, mintha félne.
-Miért?
-Ez nem a megfelelő hely és idő, hogy felvázoljam neked. De annyit kérek, hogy vigyázz magadra, mert a fiuk képesek bedurvulni.- mondta komolyan, majd elhajolt tőlem, és bele kezdett maga csinosításába. A táskába találtam egy adag művért meg egy hatalmas pólót. Megkértem Violát, hogy fröcskölje rám a festéket, de a tasak láttán szegényke teljesen megijedt. Egy kis időbe bele tellett, mire elhitettem vele, hogy nem igazi, és akkor hajlandó volt bekenni vele engem, meg az ollót.
Halk kopogást hallottunk, majd egy levelet csúsztattak be az ajtónk alatt.
„Tíz perc lányok.
 Mivel mi egyel többen vagyunk, Lysander lesz a bíró, aki az erdő szélén fogja várni a kiesőket. Mi már lenn várunk titeket a rengetegben. Sok sikert és ne felejtsetek el megijedni!”
Fájdalmasan egymásra néztünk, majd hullákat megszégyenítő csendességgel leosontunk a lépcsőn, ki a hátsó ajtón a házból. A kertben már Lysander várt minket, és kissé ugrott egyet, mikor előléptünk a sötétségből.
-Hatásos jelmez lányok.- mosolygott bíztatóan. –A szabályok tehát a következőek. Bementek és kergetitek egymást. A lényeg, hogy titeket ne vegyen észre senki, és hogy minél előbb ordításra vagy menekülésre vegyétek a fiúkat. Egy sms-el jelzem, ha nyertetek.- majd az óráját nézve felemelte a kezét.-Indulj.- intett, majd kicsit visszább húzódott.
Kicsit remegve, de megindultunk az erdőbe. Alig mentünk előre 10métert, de Armin elkezdett farkas módjára vonyítani, így Viola már is sikítva rohant vissza Lysanderhez. Hallottam a röhögéseket, és mikor megfordultam Rosaly már nem volt mellettem. Nem ment vissza Lysanderhez, csupán el ment ijesztgetni. Legalábbis úgy reméltem. Bokorból bokorba kúszva kerestem az embereket. Hirtelen reccsent mellettem egy ág, majd mikor oda kaptam a fejem Rosaly intett engem csendre egy fa mögül. Kicsit megerőltettem a látásom és Armint láttam meg valamit keresve. Rosa felkapott egy apró kavicsot és finoman a fiú fejének dobta. Szegény zavarodottan nézett körbe, a még három támadás után pedig rémülten forgolódott. Rosaly elővett a zsebéből egy régi, játék PSP-t és kilépett a fa mögül.
-Ó Armin. Ezt keresed?- mutatta fel a játékot, a fiú arcából, pedig kifutott minden szín.
-Rosa….ne csinálj őröltséget!- kérlelt a fiú, de a lány erre csak a térdén ketté törte a műanyag hamisítványt. Szegény Armin fájdalomtól ordítva térdelt le, majd mikor Rosa oda adta neki az épségben lévő igazit, mérgesen, mégis hálásan fujtatva ment le a többiekhez. Már álltam volna fel a bokorból, mikor valami nagy fekete alak elrohant Rosa mögött. A szám elé tettem a kezem, nehogy sikítsak. Rosa csak kérdőn nézett rám, majd a következő pillanatban az az árny elrántotta magával, mikor megint elrohant mellett. Rosa rémülten sikított, én meg nyúl módjára elkezdtem felfele futni. Bevágódtam egy bokor tövébe és összekuporodtam. Eszembe jutott az a horror játék, amit a fiúk nézettek velünk és egy mutálódott óriási kutya kapta el az erdőben eltévedt embereket.
-Gyerünk Mica szedd össze magad! Direkt nézettek veled ilyeneket. Csak meg akarnak ijeszteni.- motyogtam és hallottam, hogy valaki nagyot bukott mellettem, majd szitkozódik. Óvatosan kinéztem, és Alexyt láttam meg amint a cipőfűzőjével bíbelődik. Most vagy soha alapon felálltam és elő dobtam a „véres” kötésem. Szegényke összerezzent, és mikor lassan óvatosan felnézett hirtelen elé hajoltam.

 Szegény akkorát ordított, hogy bedugult a fülem és hátra esve belezuhant a bokorba.
-Jól vagy? Ne haragudj!- nevettem, majd odaugrottam mellé és segítettem neki felkászkálódni a bokorból.
-Persze. Ezt úgy is vissza kapod.- porolta le magát, majd egy gonosz mosoly keretében hátat fordított nekem és elindult lefele.
Nagyot nyeltem és elkezdtem mászkálni fülelve, hátha hallok valamit. Hirtelen hang csapta meg a fülem. Már megint az a vonítás. De ez most nem Armin volt. Sokkal életszerűben hatott. A hang a csontomig hatolt és végig futott rajtam a hideg. Mint valami rossz horrorfilmben éreztem, amint valaki elrohan mögöttem. Riadtan fordultam hátra. Akkor mellettem. Majd megint. És megint. A sírás határán forogtam ide-oda, rettegtem. Hirtelen hangos, mélyről feltörő morgást hallottam meg magam elől, és riadtan fordultam arra. Teljesen sötét volt, még a fák lombjai sem engedtek át valami fényt a holdból. Lépések zajait hallottam meg, de az nem két láb váltotta ki. Nem láttam semmit szem magasságban, de mikor lentebb néztem egy ütemet kihagyott a szívem. Valami alak közeledett felém négy lábon, nagy hegyes fülei voltak és morgott. Hátra léptem, de megbotlottam egy kőbe és elestem. Az a valami csak folyamatosan közelített felém és morgott. A sírás határa kerültem.
-Akkor sem fogok sikitani.- hebegtem, de a hangom elcsuklott. Az alak egyre közelebb ért hozzám én becsuktam a szemem. Már az arcomon éreztem a leheletét és a fülem mellől hallottam a csontig hatoló morgást. Sikolyra nyitottam a szám, mikor a morgás megszakadt és vérfagyasztó nevetés váltotta fel. Felpattantak a szemeim és közvetlenül belenéztem a csillogó szürke szempárba. Ajkai szélesen vigyorogva gonoszul nevettek. Mérgesen ellöktem magamtól és felálltam. Hirtelen ő is követett, és teljesen komoly arccal tépte le a fejéről a mű kutyafület.
-Na mi van Bogárkám? Nem rohansz ki sikítva? Talán nem szereted a kutyuskákat?- billentette kissé oldalra a fejét és beszélt mézes-mázos hangon, mint amikor az elmebeteg gyilkosok szoktak az áldozatukkal cseverészni.
-Nem.- fújtam rá idegesen, és egy pillanatra úgy éreztem, hogy nem félek. Aztán a hold fénye utat tört magának és jobban szemügyre vehettem a fiút. Miszlikre szaggatott fekete inge kigombolva lógott rajta, ezzel felfedve a testén lévő apróbb sérüléseket. Némelyik vérzett, és nem csak olyan festékkel, ami engem borított. Valószínűleg az erdőben futkosva ejtették rajta az ágak. Haja kuszán, ideg beteg módjára álltak össze vissza az ég felé, keze néha megrándult, mintha bestikkelt volna. Kezdtem újabb gombócot érezni a torkomban, nagyot nyeltem, mire gonoszul megvillantotta mosolyát.
-Ez neked ijesztő?- dorombolt, majd a hátsó zsebéből elővett egy kést. Nem akartam félni, hiszen egy olyan késsel etetett be a városban is. Mintha meglátta volna tekintetemben a hitetlenséget, ezért élesen egy fiatal fához vágta a kés pengéjét, majd végighúzta rajta ezzel felhántva egy kis kérget. Ekkor tudatosult bennem, hogy a kés igazi, és Castiel talán tényleg megőrült.