3.foszlány

Ezek a napok egyre rosszabbak lesznek. Egész hétvégén itthon nyammogtam a semmin, ugyanis a diri mind a két napon ott szobrozott a motorom mellett a suliparkolóban. Benn ült a kis kocsijában, a papírkáival és azt leste mikor érkezik meg a "huligán" akié Moto. Mondjuk kicsit sem volt feltűnő, hogy napjában többször is elsétáltam az iskola előtt, de legalább már nem fogok eltévedni a környéken. Hétfőn mint a citromba pácolt rongy másztam ki az ágyból, így is kicsit késve, de még időben beértem. Mikor az iskola elé érve Lysander közelített felém, eléggé érdekes arckifejezéssel. Már éppen szólásra nyitotta a száját, mikor megláttam az igazgatónőt berobogni az épületbe. Tudtam, hogy nincsen sok időm.
-Pardon!- intettem Lysandernek egyet, majd elszaladtam mellette a motorom irányába.
-Hova-hova?- állt elém már messziről Castiel, de én megpróbáltam kikerülni és a végén szó nélkül bevállaztam, majd szinte felugrottam a motoromra. Felpergettem és elhajtottam, már a sarkon jártam, mikor hallottam, hogy a boszorkány kicsörtet rikácsolva az épületből és a motor miatt üvöltötte le a kinn állókat.
Nem érdekelt, hogy elkésem az első óráról, élveztem a száguldást, amiben az elmúlt három napban hiányt szenvedtem.Céltalanul róttam New York utcáit, majd úgy egy fél óra leteltével visszakanyarodtam az iskola elé, és messzebb tőle leparkoltam. Ráérős léptekkel sétáltam az épület felé, fel a lépcsőn, be az ajtón. Az aulába érve néma csend fogadott. Szabályosan láttam a folyosón elguruló szalmagolyókat és fülemben ott csengett a jó öreg szájharmónika szó. Ekkor már siettem a terem felé, s ahogyan közeledtem, hallottam az egyre növekvő zajt. Megkönnyebbülten csuktam be a szemem, ám valakibe beleütköztem. Fejemet fogva ültem a földön, majd éreztem, ahogyan valaki felhúz, és mikor ránéztem...

-Alexy! Mégis mit műveltél azzal a szép hajaddal?!- meredtem rá, kissé megemelve a hangom, mire hátrahőkölt. Szavaim csak úgy viszhangoztak a kihalt folyosón.

-Valaki a nevemet mondta?- lépett ki a teremből az előbb említett személy, magával hozva a benti zajt.

-Hogy? De hiszen... Akkor Ő?- kapkodtam a fejem köztük, mire mosolyogva összenéztek.

-Szóval akkor te vagy Mica? Alexy pont ilyennek írt le. Már kezdtük azt hinni, hogy normális érdeklődésű az állandó dumálások miatt.- mosolygott a fekete hajú klón.- A nevem Armin.

-Ő az én drága tesókám!- karolta át kékike Armin nyakát. Valami mutató kiakadt bennem, így gyakorlatilag keresztbe állta a szemem. Na persze elkezdtem szédülni, is megtántorodtam, de Alexy a hátam mögé ugrott és úgy fogott meg, el ne dőljek. -Szegényke, nézd már milyen édes, hogy meglepődött. Teljesen kiment a fejemből, hogy elmondjalak neki.
-Nagyon ügyes voltál ismételten. De ha most megbocsátasz, megyek, mert aztán még bann lesz a vége, és akkor kezdhetem előröl az egészet. Mondjuk ott vannak a cheet kódok is, de akkor meg nincs benne semmi izgi.- rázta a fejét Armin egy játékkal a kezében.

-Ne kezd már megint! A múlt héten is ezért nem jöttél suliba te kocka!- fintorgott Alexy, csak közben nem engedett el.

-Tudjátok mit? Rendezzétek le magatok, de nekem ez most  nem kell!- hámoztam le magamról Alexyt, majd bevonultam a terembe és becsaptam magam mögött az ajtót.-Mi van?- tártam szét a karm, mikor mindenki egy emberként nézett rám. Morogva mentem a helyemre és vágtam be magam, majd Lysander szinte azonnal le is ült mellém.

-Tout va bien?-nézett rám, mire halvány mosolyt erőltettem az arcomra. //Minden rendben?//

-Persze, csak nincs jó napom. De legalább a motorom visszaszereztem.-csillant meg gonosz fény a szemembe.
-Cöhh hogy sajnáltatja magát a kis nebáncsvirág. Szánalmas!- hallottam meg egy ismerősen undorító hangot pár méterrel elrébb.
-Fejezd be Amber. Képtelen vagy helyesen felmérni a helyzeteket.- csóválta Lysander mellettem a fejét, bennem meg kezdett még jobban felmenni a pumpa.

-Majd pont te fogod megmondani nekem, hogy mit csináljak?! Először nézz már át pár divatlapot, majd lépj ki a kőkorszakból viki!- köpte oda a boszorkány, és itt tört el minden. Azt én még néha lenyelem, hogy engem csesztessenek, de a jót akaróimat ne fikázzák. Gonosz vigyor jelent meg az arcomon, majd halk nevetésbe kezdtem, ami szépen lassan ördögi kacajjá formálódott, s egy idő után mindenki elnémult és engem figyelt.

-Sajnáltat? Nebáncsvirág? Cicám, pár napja még Te csókolgattad naívan a bukósisakom. Vagy tévedek?- néztem gonoszan csillogó szemekkel a szőkére, mire tátogni kezdett, majd kirohant a teremből.

Elégedetten dőltem hátra a székembe, majd elővéve a vázlatfüzetem firkálgatni kezdtem bele.

-Ez már kijárt neki.-lépett a pad elé valaki, lágy hangon beszélve. Felpillantva egy sárga szempárba akadtam bele, amit hófehér hajkorona és karakteres vonások öleltek körbe.
-Kösz...mmm...- rágtam a szám szélét, mert egyáltalán nem emlékszem, hogy találkoztam volna a lánnyal.

-Rosalia- mosolygott, majd felült a padomra, és kivette a kezemből a vázlatfüzetem, és nézegetni kezdte a rajzaimat. Néha elkomorult, néha kacagott, helyenként tágra nyílt szemekkel vizslatta a lapokat.

-Hol van Mickie Mal?! Merre van?!- rontott be az igazgatónő őrült hangnemben, majd megakadt a tekintete rajtam.

-Valami baj van?- álltam fel merev tarccal, majd mikor megláttam a mögötte besétáló Ambert teljesen elködösült a szemem és éreztem, hogy ragyogó kékből lassan feketévé változik.

-Maga az a huligán aki őrült módjára száguldozott az iskolám előtt?- forgott vérbe a tekintete.

-Én ugyan nem. Hiszen az veszélyes és szabályellenes cselekedet volna.- néztem ártatlanul, de sejthettem volna, hogy ezzel nem úszom meg.
-Hazudik! Az imént vallotta be, hogy az ő sisakját csókoltam meg!- mutogatott rám a kígyó.
-Amber, a Te véleményed olyan mint egy s*gglyuk. Mindenkinek van sajátja, de senkit nem érdekel a másé!- morogta Castiel miközben hátradőlt a székben és a lábát felpakolta a padra, mire páran füttyögni kezdtek, én meg csak a fejemet fogtam.
-Hogy merészel így beszélni, ráadásul a jelenlétemben?- tépte szét a kezében lévő papírjait a diri.- Maga meg csak úgy csókolgat mindenféle idegeneket az iskola előtt? Mégis mit gondol, mi ez? Valami kupleráj?- rikkantgatott egyre élesebb frekvencián.- Mindkét hölgy büntetésben tölti a délutánt az egész héten!- hasított ki végül a teremből. Lerogytam a székemre, és éreztem, ahogyan páran körém gyűlnek, amíg a drámakirálynő két csatlósával kirobogott reklamálva a nénike után.

-Én itt fogok meghalni.- ráztam a fejem kerek szemekkel, majd telibe megfejeltem az asztalt, mire páran felszisszentek. Nem érdekelt, hogyha púp lesz a fejemen, nem éreztem az általános fájdalmat. Csak a szenvedés tudatát, hogy ismételten benn kell töltenem több órát ahelyett, hogy otthon lógathatnám a lábam.

-Ömm... ha ez felvidít...-kezdett bele Rosalia, mire fáradt tekintettel emeltem fel a fejem rá.- Nagyon szépek a rajzaid.- tette le elém a füzetem.

-Kösz.- motyogtam. Lehet, hogy bunkónak fog nézni, de sajna nem voltam kicsattanóan jó kedvemben.
Délután halált váró tekintettel indultam fel a könyvtár felé, ahol már Amber vitatkozott fennhangon Nataniellel. Nem akartam hallgatózni, de olyan hangosak voltak, hogy a könyvespolc mögé rejtőzve simán hallottam őket.
-Komolyan nem bírsz magaddal? És persze majd megint nekem kell eltusolnom a dolgaidat!- sose gondoltam volna, hogy Nataniel tud mérges is lenni.
-Ennyit igazán megtehetnél! Különben is az a kis liba tehet mindenről! Legyél jó bátyó, és segíts ki a bajból!- a kis hazug...egy pillanat. Jól hallottam, hogy bátyó?
-Csak azért mert a húgom vagy, nem kell minden vacakból kihúznom téged! Egyszer az életben vállald már valami tettedért a felelősséget!
-Nagyon mérges lesz apa, ha megtudja, hogy nem vagy hajlandó segíteni nekem!- kezdett el sírós és megbánó lenni a hangja, csak annyi a böki, hogy én már rég felismerem, mikor játssza meg magát az ember. És ez a színjáték most kilóméterekről bűzlött. De sajnos csak én éreztem.
-Jó, rendben, menjél. Beírom az igazolást.- morogta a fiú, majd cipők kopogását hallottam meg távolodni.
Kis idő után előmerészkedtem, de nem tetszett a látvány. Nataniel látni teljesen összetörve valamiért rossz érzést hozott fel bennem.
-Ohh szia Mica. Nem is hallottam, hogy jössz.- nézett fel rám hírtelen, egy hihető ál mosolyt erőltetve az arcára.
-Nem kell ez. Kilóméterekről kiszúrom az ilyen színjátékot.-mosolyogtam rá kedvesen, majd egy széket az íróasztalához húzva leültem mellé.
-Köszönöm. De inkább ezt most ne firtassuk.- sóhajtott fel, majd nézegetni kezdett valami táblázatokat a gépen.
-Regisztrációs adatlapok?- hajoltam közelebb, majd elkezdtem átfutni a szememmel a dolgokat.
-Igen, de ez a legkisebb gondom.- nézett rám furcsállóan, majd tovább böngészte a cuccokat.
-Mi a nagyobb? Talán tudok segíteni.- néztem rá kérlelő szemekkel, mert akármit szívesebben csináltam volna, mint a könyvek pakolászását.
-Megszűnt a szerződésünk a szolgáltatóval, aki a suli honlapját készítette és tartotta rendbe. Most újra kell csinálni az egészet, mert jelenleg nincsen elérhetőségünk. Az igazgató nő teljesen bele van bolondulva a témába, hogy tartanunk kell a lépést a korral, csak ehhez nincs segítségünk.-taglalta
-Majd én megcsinálom! Sok oldalam volt már, és van egy ismerősöm, aki eléggé ért a számítógépekhez.- ugrott be a reggel megismert személy.
-Nincs sok választásom.- csóválta meg a fejét, majd benyomta a másik gépet, így hátat fordítva egymásnak matattunk a számítógépeken.
Nem volt sok dolgom, csupán  bekapcsoltam a Kompozert, meg letöltöttem egy két programot, amivel át tudom konvertálni az adatokat. Keresgéltem sablonokat is, amiknek mintájára a tartalmat elkészítem. Persze nem tudtam befejezni a munkálatokat, így ezt kaptam egész hetes büntetésnek. Hahah micsoda bünti a gépezés. Ám ami a legjobb, hogy megkaptam a többiek legutóbbi fotózáson készült képeit, hogy azokat is be tudjam illeszteni az adatlapukhoz. Gyakorlatilag semmit nem változtak. :)

2.Valentini különkiadás

Komolyan nem hiszem el. Február van és szakad a hó. Már igazán lehetne tavasz, hogy ne bélelt jakóban hanem sima pulóverben, vagy kabátkába lehessen iskolába járni. És még a másik ügy.. Nos igen, az a drága Valentin nap. Ohh hogy nyalom a füled Kedvesem. Legalább életemben először kaptam ajándékot ráadásul nem is egyet. Ám a mi a legjobb, hogy borsot törhettem annak a szőke szörnyetegnek az orra alá.
Függöny ki én meg mint aki a halálán van nyúltam a fény felé, hogy el tudjam tüntetni, de túl messze volt, így egyenesen megcsókoltam a szőnyegem az ágyamból kiesve. Agatha csak a szemét forgatta a szenvedésemen majd hagyott még egy kicsit még jobban megvakulni és kiment a szobámból. Hunyorogva másztam ki az ágyból és indultam, hogy visszahúzzam a függönyöm, de valamin megakadt a szemem. Egy hatalmas fehér autó haladt el a házunk előtt megannyi szívecskés lufit húzva maga után. Néhány párocska mászkált kéz a kézben, a lánynál csokornyi virágok. Ekkor jutott csak el a tudatomig, hogy mit is ünnepel az emberiség a világ minden táján. Nyöszörögve indultam el a gardróbomba és úgy gondoltam, hogy engem akkor sem érdekel ez az egész, így egy sima nadrágot és sötétzöld pulóvert intéztem magamnak. Mikor csiga lassúsággal levonszoltam magam a konyhába csak akkor vettem észre, mennyire elnyújtottam a reggelem. Reggeli nélkül száguldottam ki, menet közben felkaptam a bőrdzsekim és sisakom, pattantam fel Motora. Muszáj hamarabb beérnem, mert nem akarok X-méterre parkolni a bejárat elől, de arra is ügyelnem, nehogy úgy járjak mint legutóbb. Már majdnem oda értem, mikor valaki oldalról rám dudált, majd mikor odakaptam a tekintetem az a démonfajzat vigyorgott rám, majd intett egyet, és elhúzott mellettem. Vicsorogva kapcsoltam rá és száguldottam utána, szinte versenyezve. Csak kevés hiányzott a parkolóig, mikor teljesen lehagytam. Röhögve mentem tovább, de ekkor láttam, hogy a diri éppen kiáll a parkolóból. Hirtelen tapostam a megálljba és fordultam oldalra így szép fékcsíkot húzva magam után. Szerencsére olyan egy méterrel a nénike előtt sikerült megállnom, aki vérben forgó szemekkel vizslatott rám utána.
- Maga huligán! Ha még egyszer meglátom az iskolám környékén, én a zsarukkal vitetem el! Takarodjon innen!- rikácsolt, mire mindenki ide figyelt.
- Elnézést asszonyom. Többé nem fordul elő. - dörmögtem elmélyített hangon a sisakom mögül, és közben erősen koncentráltam, nehogy elröhögjem magam. Ahhoz képest, hogy engem küldött el, ő húzta el a csíkot baromi gyorsan, én meg nem bírtam tovább és a kormányra fekve kezdtem el röhögni. Mikor észbe kaptam egy szőke sminkszörnyeteg állt előttem, kezeit maga elé téve, összenyomva a melleit, és próbált csábosan nézni, de attól még a nem létező reggelim is felkívánkozott.
- Szióka. Olyan menő volt, amit az előbb tettél. És ez a motor! Nincs kedved elvinni esetleg egy körre?- kezdte el megrebegtetni a szempilláit, én meg elkezdtem émelyegni.
- Amikor csak akarod, cica. Na és melyik sarkon szeretnéd kezdeni a műszakod?- mélyítettem el megint a hangom, mire ő meglepődött, majd olyan nevetésben tört ki, amit egy epilepsziás hiéna is megirigyelne.
-Ó, hogy te milyen viccike vagy! Talán ez egy Valentin napi csoda. - nyafogott, majd egy rúzsos csókot nyomott a sisakomra, mire csak egy hangos füttyszó szakította be szinte a dobhártyám. Mindketten oda fordultunk és az a vörös álldogált vigyorogva a motorja mellett a szabad parkolóhelyen.
- Te ősbunkó! Hord el magad, vagy legalább állj alrébb, hogy ne kelljen lejárnom a lábam!- kiáltottam, miután letéptem magamról a sisakom. Körülöttünk lévő emberek hangosan felhúztak, mire az előbbi szőkeségre néztem, aki eléggé megmagyarázhatatlan ábrázattal meredt rám.
- Mi az babám, talán valaki másra számítottál?- vigyorogtam rá ördögien, majd felpergettem a motort, és beálltam az igazgatónő helyére.
- Nem túl okos. - rázta a fejét a motorját támasztva, majd mellém állt, amíg bepakoltam az ülésem alá.
- Figyi. Majd én eldöntöm mi okos és mi nem. Meg aztán elment, ezért úgy veszem ez nem kell neki. Nem mellesleg ez nem az én motorom hanem valami macsó nőcsábászé. - fordítottam a fiú felé a bukósisakom rúzsfoltos felét, mire elfintorodott.
- Te tudod. - vonta meg a vállát, majd elindult a suli felé, de utána léptem.
- Hé! Miattad smárolta le a sisakom az a ribi, plusz reggelizni sem volt időm, mert siettem a helyért, amit szintúgy miattad nem szereztem meg. A minimum hogy legalább egy reggeli meghívással megkíméled a pénztárcám. - álltam el az útját a bejárati ajtóba, mögötte pár emberével együtt.
- Vacsorázni ne vigyelek?!- fonta karba a kezét sértődötten, kicsit megemelve a hangját.
-Kösz nem, nem vagyok egy valentinezős típus. - fintorogtam. - De egy sütit elfogadok. Lehetőleg csokis vagy meggyes. - mutattam a büfé felé,a mit előző nap már sikerült feltérképeznem Alexy jóvoltából.
- Sokkal jössz ezért!- szegezte nekem a mutató úját fenyegetően, majd kikerülve elindult a finomságok tárhelye felé. Követtem, de az épületbe érve úgy éreztem nem lesz sok étvágyam. Mindenfele szívecskék meg Kupidók szálldostak. Ami a legszebb volt az egészben, hogy előtte lévő nap ennek még egy halvány jelét sem láttam. Sokkosan megráztam a fejem, majd utána siettem. Szó nélkül előre tört a hosszú sorban. Rámutattam egy szívecske alakú csokis-meggyes piskótára, majd ő fizetett. A bent állók kerek szemekkel figyelték a jelenetet, én meg fülig érő szájjal vettem el a finomságom és boldogan ugrándozva mentem ki a kis helységből.
-Na most már örül a szád?- köpte oda nekem, de jelen állapotban hidegen hagyott, mert éppen tömtem a majmot.
- Ühhümm. - bólogattam teli szájjal. - Kéff’? – nyújtottam felé a fél szívet, majd elvette és egybe be is kapta. - Én úgy gondoltam, hogy törjél. - néztem rá reménytelen tekintettel.
- Mondtad?- pillantott vissza hasonló képen. - Na jó essünk túl a nyavajgáson, mert nincs kedvem később átélni. – állt meg előttem, zsebre tett kézzel majd nekitámaszkodott az egyik szekrénynek.
- Hee? Mi volt abban a sütiben?- néztem rá kerek szemekkel, majd hasonló beállást vettem fel.
- Tudod te. Valentin nap. Virágot a virágnak dumák. Megyünk e valahova délután kérlelések. Valami apró vackot követelő nyafogások. - nézett unalmasan, amit én nem tudtam mire vélni.
- És te ezt mégis honnan veszed, hogy majd pont én fogok neked udvarolni?- hajoltam bele a képébe szúrós tekintettel nézve. - Ostoba reklámfogás és felesleges felhajtás. A virágárusok és ajándékbódésok ünnepe, akik ezen a napon szedik meg magukat egy egész évre. Akiknek tényleg fontos a párjuk, azok nem csak ezen az egy napon mutatják ki. Menő butaság és felesleges pénzkidobás. Oké, kedves gesztus, de akkor se…- fintorogtam, majd messzebb húzódtam és faképnél hagytam.
A terembe érve Alexy vetett a nyakamba magát.

-Boldog Valentin napoooot!- szorongatott, belőlem meg az élet minden kis szikrája kezdett kifogyni.
-Uhh…Alexy… Én nem szoktam…- nyöszörögtem, mire elengedett, és kissé rémült és egyben kérdő tekintettel nézett rám. Lepillantottam és a kezében egy díszes papír csomag volt. Nagyon reméltem, hogy nem…
-Semmi baj, akkor majd eljössz velem vásárolni, és majd ott veszel nekem valami cuki cuccot.- mosolygott elpirulva, majd átadta a szatyrot, megfogta a kezem, és elkezdett kifelé húzni az öltözőből.
-Állj már meg Ember!- rángattam a karját, de nagyon eltökélt volt. Végül bevonszolt a női öltözőbe és leültetett az egyik padra.
-Öltözz!- nézett rám szúrósan én meg elkerekedett tekintettel pislogtam vissza, majd kényelmesen hátra dőltem.
-Cöhh… És én még azt hittem a fiúkat szereted.- kezdtem el poénkodni, hátha felhúzom az agyát, mert az ilyen kijelentéseimnél általában békén hagynak. Alexy lesütötte a szemét és elpirult, bennem meg megállt az ütő.
-Reméltem,hogy rá jössz és nem nekem kell elmagyaráznom. – nézett rám félénken mosolyogva, én meg hirtelen nem tudtam mit szólni. Először sült el rosszul ez a poén, és leblokkoltam.
-Na jó, lásuk mit kaptam.- kezdtem el mosolyogva turkálni a zacskóba. Szerencsére Alexy feloldódott, és izgatottan ült le mellém. Elakadt a lélegzetem, mikor kihalásztam a cipőt és a pólót a szatyorkából. Szó nélkül a kékség nyakába vetettem magam, majd a parancsának megfelelően elkezdtem átöltözni. Rózsaszín csőtop, aminek a köldökénél volt egy vágás, meg egy hálós, rózsaszín magassarkú, persze ezekre mind rávettem a bőrdzsekim. Nagyon tetszett, és vidáman mosolyogva mentünk vissza a termünk felé. Hirtelen beleütköztem valakibe, és hátra akartam esni, de elkapta a karom és vissza rántott. Hiába a magassarkú, még így is fel kellett néznem a majd egy fejjel magasabb Lysanderre.
-Pardon.- húztam el a számat, mire elmosolyodott.
-Semmi baj. Amúgy meg…- nyújtott át egy tábla csokit.- Ez még téged illet.
-Nekem?- néztem kerek szemekkel a kedvenc csokimra, majd elvettem.- Merci.- mosolyogtam.- Amúgy honn tudtad, hogy francia vagyok?- húztam fel az egyik szemöldököm.
-Az akcentusodból. Meg csak találomra tettem egy próbát.- mosolygott, majd elment mellettünk és még hátra intett egyet.
A nap többi része, nem telt valami esemény dúsan. Mondhatni ki sem mentem a teremből, hiszen zavart a folyosón repkedő pelenkás angyalok látványa.
Suli után igyekeztem a motoromhoz, de hirtelen valaki kinyúlt és a hasam elé téve a kezét megállított.
-Mi a bánat ütött beléd?- néztem szúrós szemmel a szürke szempárba.
-Figyeld.- bökött a fejével kifele, ahol az igazgatónő idegesen ácsorgott a motorom mellett.
-Maguk ott! Jöjjenek csak ide!- szegezte ránk a mutató úját rikácsolva, mikor észrevett minket.
-Valami baj van asszonyom?- néztem rá ártatlan tekintettel.
-Igen! Az a reggeli huligán a helyemre parkolt! De esküszöm, hogy ha megtalálom, én a rendőrséggel vitetem el! Az ilyen ember mégis hogy képes magát férfinak nevezni?!- károgott, a vöröske meg elkezdett röhögni, de a végén már köhögésbe fojtotta el.-Maga meg mit nevet? Talán csak em az egyik cimborája az? Maga szokott ilyen semmirekellőkkel társulni!- rikácsolt a fiúra, aki csak védekezően feltette a kezét.
Reménytelen arccal figyeltem a dirit, aki beül a kocsijába és onnan figyelte a motorom. Kölyökkutyát megszégyenítő arccal néztem a fiúra.
-Mit akarsz?- vonta fel a szemöldökét, majd felült a járgányára.
-Lééécciii! Az a banya megkötötte a kezem.- kerekedett ki még jobban a tekintetem, mire előrecsuklott a feje.
-Jó csak fejezd be, mielőtt kiesik a szemed, és még utána a kórházba is nekem kell, hogy vigyelek.- fintorgott, majd felbőgette a motort. Vidáman ültem fel mögé, és először csak a motor hátuljába kapaszkodtam.
-Amúgy vöröske...-kezdtem volna, de megszakított.
-Mit vöröskézel? Van nevem is!- csattant ki és gyorsabbra kapcsolt, én meg átöleltem a derekát, úgy kapaszkodtam.
-És mi lenne az? Mert elárulni még nem árultad el.-öleltem át szorosabban, mert egyre gyorsabban ment, és sose szerettem utasként száguldozni.
-Castiel.- mondta, de a nagy szélben suttogásnak tűnt. Némán bólintottam és próbáltam kiélvezni a száguldást.

1.foszlány

Reflektorfények és hatalmas hangfalak. Mindenhol színes lufik és vattacukor. Valóságos álomvilág, amiben a végtelenségig képes lennék élni. Megszólal a csengő és a tömeg beözönlik az épületbe. Egyedül maradok, de a csengő még mindig cseszteti a fülem, és idegesít. Lecsapom és a falhoz vágom. Első nap, de nekem már az ébresztőm a földön hevert ripityára zúzva.
-Komolyan ébresztő órákat fogsz venni a zsebpénzedből!- nyitott be keresztanyám rezzenéstelen arccal.
-Nincs is zsebpénzem. Mondjuk anélkül is megkapok mindent.- fintorogtam gonosz mosollyal, majd kikecmeregtem az ágyból.
-Túl jó dolgod van.- vágott hasonló fejet, aztán egy szellőnyi lendülettel becsukva az ajtót magamra is hagyott.
~Na jól van, adjuk meg a módját~ gondoltam, majd összecsapom a tenyerem, és a fürdőszoba méretű gardróbomba vetettem magam. Húzogattam a fogasról lelógó megannyi ruhadarabot, és a fejemben már meg is jelent a tökéletes összeállítás. Sorjában dobáltam ki az ágyamra az alkotó elemeket. Fekete bőrnadrág, fehér póló, kék alapú halálfej mintás nagysál, megannyi karkötő és gyűrű.
-Te sose változol Édesem?- nézett fel rám a magazinjából Agatha a konyhaasztalnál, majd narancslevét szürcsölgetve folytatta is az olvasást.
-Miért kéne? Hiszen te így szeretsz.- vigyorogtam gonoszul, miközben kitöltöttem magamnak a reggeli kávém és egy tál müzlit.
-Azért fogd vissza magad Mickie. Ne feledd, új élet, új esélyek. Ne rontsd el, már az elején!
-Ne aggódj, majd megkímélem az embereket.- erre ő már csak elnevette magát. Nincs mit tenni. Kezelhetetlen vagyok. :)
Nem sokkal később már a bakancsomban és a bélelt bőrdzsekimben léptem ki a kényszerek útjára. Felhajtottam Moto ülését, beleraktam a fekete, aranyszegecses sporttatyóm, majd előre hajtva a fejem betuszkoltam a hajam a bukósisak alá, és már élvezhettem is, ahogyan a hideg februári szél áthatol a testemen. Olyan jó érzés, mikor csak megyek az úton, és nem zavarhat senki. Sajna nem sokáig élvezhettem, csak tíz percig, mert már az iskola elé is értem. Nem túlságosan érdekelt senkit az érkezésem szerencsére, így beparkoltam az egyetlen üresen álló helyre, közvetlenül a lépcsők elé. Ekkor már páran ledermedve néztek rám, de ez nem nagyon érdekelt, így kihúztam a kulcsot majd felhajtottam az ülést és kiemeltem a táskám. Éppen vettem volna le a sisakom, mikor egy másik motor bőgött fel mögöttem. Hátrafordultam, és egy szikrázó tekintetű, vörös hajú srác nézett rám eléggé unott fejjel.

 

 -Az én helyemen vagy haver. Ajánlom, hogy sürgősen hord el magad, vagy a mogyoróid bánják.- köpte oda nekem, csak pechére én nem szeretem az ilyen modort. Főleg nem velem szemben. Levettem a sisakom, majd megráztam a göndör hajkoronám, hogy a helyére álljon. Igazán filmbe illő jelenet volt, még páran meg is álltak így egészen szép kis nézőközönség gyűlt körénk. Összehúzott szemekkel, gúnyosan vigyorgó ábrázattal néztem a srácra. Szegényke teljesen leblokkolt, gondolom nem lányra számított, mert még a szája is tátva maradt.
-Hölgyeké az elsőbbség, bunkó.- vigyorogtam rá gonoszul, majd a hónom alá csaptam a sisakom, és a táskám a jobb vállamra véve bevonultam az iskolába. Zavart a sok szempár a hátamban, de nem tűröm, hogy ilyen módon szóljanak hozzám. Azért mégis csak egy hölgy vagyok.
-Kisasszony! Kisasszony!- hallottam meg magam mögül a remegő hangot. Egy idős nénike közelített felém sietős léptekkel.- Na végre! Süket maga, vagy a sok hajfesték eldugaszolta a fülét?- lihegte elém érve. Milyen kedves első benyomás.- Na szóval, maga Mickie Mal?- tolta fel az orrán a szemüvegét.
-Személyesen.- néztem rezzenéstelen arccal.
-Akkor hát üdvözlöm minálunk. A keresztanyja valahogy másképpen írta le, de hát akkor nincs mit tenni. Ha viselkedni tud, talán nem repül. A papírok aláírásáért menjen a DÖK terembe.- és ezzel el is tipegett. Hee? Oké, hogy menjek, meg hogy hova, de az mégis hol a viszeres gilisztában van? Megindultam a nénike után, de az előttem lévő ajtó kinyílik és egyenesen képen vágott... volna, ha nem támasztom meg a tenyeremmel. Egy barna hajú lány sietett el a teremből. Mérgelődve néztem fel az ajtóra, s minden zavartságom szerte foszlott, ama bizonyos három betű láttán. Önelégült vigyorral léptem be, de az egyetlen benn lévő srác egy könyv mögé rejtőzött.
-Hello. A diri mondta, hogy jöjjek ide aláírni a papírjaimat.
-Te vagy Mickie?Rendben, azonnal elrendezünk mindent- fel sem nézett a könyve mögül, ami valami naplóféleség lehet. Mély levegő, és a srác elé mentem, majd letoltam az arca elől a könyvet, így végre lenézett rám.
-Egy, jobban szeretem a Mica megnevezést. Kettő, én úgy szoktam meg, hogy ha beszélnek hozzám a szemembe néznek, úgyhogy kérlek. -mosolyogtam édesen, és látszólag eléggé meglepődött.- Hahó! Föld hívja szöszke srácot!- csettintettem előtte egyet, mire feleszmélt.
-Ohh persze. Ne haragudj.-dadogta, majd az asztalhoz ment és rendezgetni kezdett pár papírt.- Ezeket írd alá, majd állj a falhoz, hogy csináljak egy kis képet, és azzal meg is vagyunk.- fordult vissza kicsit zavartan. Gyorsan aláfirkantottam mindent, majd megvillantottam egy angyali mosolyt és hatalmas kiskutyaszemekkel néztem a fiúra, aki lefényképezett.
-Rendben, minden kész. Itt az órarended. Ha bármi kéne...szóval...itt megtalálsz.- néz rám eléggé érdekesen, miközben folyton a hajamat szemléli. Bólintottam és elsiettem a teremből.
Az első órám egy teljesen másik épületben volt, így át kellett blattyognom. Mikor beléptem a teremben, páran érdekes tekintettel rám néztek, de aztán mindenki csinálta tovább a maga dolgát. Rántottam egyet a táskámon, majd ledobtam magam hátulról a második padsor középső padjába, cseppet sem érdekelve, éppen kinek fogom befoglalni a helyét.Némán nézegettem magam a bukósisakom visszatükröződésében, mikor valaki elkezdte húzogatni a hajam. Hátranéztem a vállam felett, és az a kis kék hajú éppen a hajamat...Rágcsálta?! Kerek szemekkel meredtem rá, mire ezt ő is észre vette.
-Segíthetek?- kérdeztem rángatózó szemekkel.
-Ömmm... Olyan mint a vattacukor. Reméltem az íze is hasonlít rá.- vette ki a szájából a tincset.
-És olyan?- fordultam hátra teljesen.
-Sajnos nem. Amúgy, Alexy.- nevette el magát kínosan, majd kezet nyújtott.
-Mica.- ráztam meg mosolyogva.
-Nos hát akkor köszöntelek miná...- nem tudta befejezni, mert valaki mögém állt, és a vállamra tette a kezét.
-Hé haver neked meg mi történt a hajad...- ő se tudta befejezni, mert felnéztem rá, és belé fagyott a szó, belém meg a levegő. Eddigi életemben még nem látott felemás szempár nézett le rám kérdőn, fehér hajjal, benne egy sötétebb tinccsel tarkítva.-Ohh ne haragudj. Azt hiszem össze kevertelek egy barátommal.- vette le rólam a kezét.
-Pedig azt hittem egyéniség vagyok, de akkor ezek szerint el kell gondolkodnom a stílusváltáson.- haraptam bele az alsó ajkamba, mire Alexy hátulról megragadta a vállam és hátrarántott a székbe.
-Eszedbe ne jusson! Végre valaki, akinek egyedi a stílusa!- sipánkodott nekem, mire a felemás szemű csak megkaparta a torkát.- Jó ti ketten Cassal kivételek vagytok, de ő legalább még kedves is.- ölelte át hátulról a nyakam én meg gyorsan lehámoztam magamról, mielőtt még megfulladtam volna.
-Amúgy meg kezdem megszokni. Alexy vattacukornak néz, és egy vöröske, pedig azt hitte, reggel hogy pasi vagyok.- nevettem fel zavartan, majd visszafordultam a bukósisakomhoz.
-De én nem úgy... vagyis... Igen, azt hiszem őt keresem.- mosolygott a fiú zavartan, majd leült mellém.-A nevem Lysander. Viszont te biztos, hogy új vagy, mert egy ilyen feltűnő egyéniséget megjegyeznék.- fordult felém, és a végére biggyesztett kis megjegyzése jól esett.
-Igen, új vagyok. Mica.- bólintottam- Amúgy szerintem a barátod éppen a suli előtt próbálja meg arrébb varázsolni a motoromat.- vigyorogtam gonoszul.
-J'étais heureux.- ragadta meg a kezem, majd kezet csókolt, és felállt.//Fordítás:Örültem//
-Merci.Je aussi.- mosolyogtam, majd Lysander már ki is ment.//Fordítás:Köszönöm.Én is.//
-Te tudsz zagyvául?- ugrott elém hirtelen Alexy.
-Hogy mi bajod van?!-csattantam ki-Egy nem zagyva, hanem Francia kékike!- fontam keresztbe a kezem.
-Én nem úgy... bocsánat.-hajtotta le a fejét, mire lenyugodtam és ismét mosolyogva néztem rá, mire ő is vidámabb lett.-Csak eddig még senki nem értette meg, hogy mit hablatyol Lysander, ha olyan kedve volt.- mosolygott, majd szólt a csengő,így visszaült mögém. Egyszer csak Lysander ült le megint mellém, és a másik oldalról egy eléggé ismerős hangot hallottam. 
-Hely rabló.- vicsorgott rám a vöröske, én meg felvontam a szemöldököm.
-Máskor talán hamarabb érkezel és nem a csengőre esel be.- feküdtem le unalmasan a padra és bíztam benne, hogy van benne annyi lovagiasság, hogy nem ráncigál ki. Igazam lett, és morogva levágta magát a másik oldalamra, de azért lökött rajtam egyet, így majdnem leborított, velem együtt Lysandert is. Éljen az érett 11.es gondolkodás!
Eléggé szórakozott tanárok vannak ebben az iskolában, hiszen a nap folyamán egyikük sem vett észre, csak amikor Alexy kezdett el kiáltozni, meg mutogatni, hogy megérkeztem. Komolyan elgondolkodtam rajta, hogy körbe szikszallagozom a szájacskáját, leszarva, hogy kitépem azt a szép haját.  Még az osztály főnök is csak a negyedik óra után jött be a szünetbe, hogy akkor jutott eszébe, hogy még nem is találkozott velem. Milyen rendes,nem? Minden óra elején ugyan abba a sablonban volt részem. Felálltam és elkántáltam a kis versikémet, ki vagyok, honnan jöttem, és miért. ,, Mica Mal vagyok, és Franciaország egyik kisvárosából jöttem. Okot nem mondok, mert nem tartom fontosnak, hogy mindenki tudja. Tizenhét éves vagyok, majd áprilisban töltöm a tizennyolcat." Az utolsó órán már semmi kedvem nem volt elmondanom, de nem is kellett. Mikor álltam volna fel, Alexy hátulról elskandálta szóról szóra, ezzel megmentve a papagájkodástól.
-Köszönöm Mica.- nézett a fiúra gúnyosan a tanár, mire Alexy pukedlizett egyet. Nagyon bolond, de van egy olyan érzésem, hogy jól meg leszünk. Az egész napom voltaképpen abból állta, hogy Alexyvel voltam, és körbevezetett, meg Lysanderrel váltottam pár szót Franciául, mondván, hogy tesztelni akart, nem füllentek-e. Erre a kijelentésére a szemébe nevettem, és elkezdtem neki hadarni egy még az általánosban megtanult nyelvtörőt, mire teljes igazat adott nekem. Éljen az első győzelmem! A vörös hajút egész nap nem láttam utána, mert egyszerűen nem jött be az órákra. Ezzel kezdett egyértelművé válni nekem, hogy ő lehet az iskola faxagyereke. Hahahaaaa megérkezett a vetélytársad öcskös! :)
Egészen jókedvűen mentem ki a suli elé, de a lábam a földbe gyökerezett és elöntött a düh. Az a kis átokfajzat totálisan keresztbe parkolt elém, így sehogyan nem tudtam volna kijönni, mert a másik oldalon meg alacsony korlát volt. Megpróbáltam alrébb tolni, de kulcs hiányába ez sehogyan sem ment. Negyed óra szenvedés után gúnyos kacajt hallottam meg, és Az meg karba tett kézzel, röhögve állt a bejárati ajtónál, majd mikor meglátta, hogy észrevettem nyugodt léptekkel visszasétált az épületbe. Vérben forgó tekintettel rohantam utána majd ragadtam meg a dzsekijénél és rántottam vissza.
-Állj el előlem!- morogtam idegesen nézve rá.
-Engeded el a dzsekim, de azonnal!- morgott vissza, a válla fölött hátra nézve.
-Akkor meg engedj ki, mert semmi kedvem gyalogolni se ma, se holnap reggel!- szorítottam meg mégjobban a kabátját, és egy kicsit rántottam is rajta. Ő hirtelen kicsavarta a kezem, majd a hátamhoz fordította és úgy nyomot neki hassal a szekrénysornak.
-Itt nekem senki nem parancsol, világos?!- lapult teljesen hozzám, miközben a fülemhez hajolt, a kezem még jobban hátra feszítve.
-Aucs.- gyögtem fogamat összeszorítva.
-Nem ütök lányokat, de ezt senki nem mondta, hogy nem szabad. Megértetted, amit az előbb mondtam?- húzta hátra mégjöbben a karom, én meg legszívesebben ordítottam volna a fájdalomtól. Fogamat össze szorítva lapultam a szekrényekhez, majd kínomban elkezdtem kuncogni, mire elengedett.
-Cöhhh- köpte oda, mikor hátrébb állt két lépést, én meg leráztam a karom.- Ha annyira kell a drágalátos motorod, akkor megvársz. Amúgy is miattad vagyok büntetésben, szóval ez a minimum.
-Mégis mi az atya úr isten bajod van?!- néztem rá kerek szemekkel, majd csípőre tettem a kezem.
-Elfoglaltad reggel a helyem, így véletlenül felkarcoltam a nyanya kocsiját mikor beálltam mögéd.- húzta féloldalas mosolyra a száját.
-Béna.-vigyorogtam rá kiskutya szemekkel, mire ő hátat fordított, és elsétált. Kellett Moto így utána mentem. Fel egy lépcsősoron és egy übernagy könyvtárban találtam magam.
-Mica?- hallottam meg az ismerős hangot.
-Szia szöszi.- mosolyogtam angyalian a DÖKös fiúra, mire féloldalas mosolyra húzta a száját.
-Nataniel.- bólintott, majd magyarázott valamit a vöröskének aki aztán el is tűnt a polcok között.
-Nekem szöszke maradsz.- nyújtottam ki rá játékosan a nyelvem, mire csak fintorgott egyet.
-Mit keresel itt?- ültünk le az egyik asztalhoz.
-Az a jómadár beállt elém, így nem tudok hazamenni. Őt várom.- böktem a fejemmel a könyvekkel ide oda mászkáló átok felé.
-Akkor egy jó darabig itt leszel. Három órányi büntetése van.- nevetett fel, majd megpaskolta a vállam elment egy számtógép mögé. Heeee??? Nagyon reméltem, hogy nem gondlota ezt komolyan, de sajnos tévedtem. Mászkálni kezdtem a sorok között, és egy óra alatt legalább három novellát olvastam el. Utána pár könyvet magamhoz vettem, de valami dektektív vackok voltak meg vaskos Harry Potter, így csak felfeküdtem az asztalra, és néztem ki a fejemből. A vöröske tűnt fel egy halom könyvet cipelve, ami írtó nehezek lehettek, és ki se látott mögülük. Gonoszan vigyorogva felálltam a székre, s mikor elhaladt mellettem még a stóc tetejére pakoltam a három vaskos könyvet. Azt reméltem, hogy elejti őket, vagy legalább csak egy kicsit megroskad, de rezzenéstelenül sétált tovább, majd a válla fölött hátra nézve a képembe röhögött. Ez most komoly, hogy ilyen erő van a gyerekben, vagy csak kivárta az összeesést, amíg be nem fordul valahová? Lehet, hogy ő volt büntetésben, de szerintem én szenvedtem a legjobban, na meg persze Nataniel, mert őt meg én nem hagytam, hogy csinálja a dolgát. Hehehe.

Prológus

Cukorka!
A nevem Mickie, de a mindennapokban a Mica-t (Mika) szeressem használni.
Eléggé fiús név, ezt belátom, de a szüleim nem éppen lány gyermeket vártak a világra, és semmi nem vette rá őket, hogy más névvel áldjanak meg.
Olyan átlag lánynak számítok a magam 163cm-ével, de csak azzal! Ugyanis a hajam hosszú, szinte derékig érő és világos rózsaszín. Igen, rózsaszín. Azonban ez nem az a rikító még sötétben is meglátom szín, hanem inkább egy finom vattacukrot felidéző halovány árnyalat. A stílusom, hogy is mondjam...megvan a magam egyedi kis ízlésvilága. Ez annyit jelent, hogy mikor milyen a hangulatom, de valóságos hullámzó tenger vagyok. Az évek során megtanultam úgy kapcsolgatni az érzelmeimet, mintha csak egy villanykapcsoló irányítaná. Meg kell, hogy mondjam, felettébb szórakoztató elfoglaltság és remekül fel lehet vele húzni egyes embereket a plafonra. Öltözködésemnek három fő színe van, ami a fekete, a fehér és a kék. Persze ezek mind kimondottan jól állnak a hajamhoz, amit még akkor festettem ilyenre, amikor a szüleim bejelentették, hogy elválnak. Nem voltak hajlandóak okot mondani, mert szerintük semmi közöm nincs az ő magánéletükhöz. Mondanom sem kell, hogy kacagva bemutattam nekik a fekete kövű gyűrűs középső ujjam. Mondhatni nem nagyon tolerálták, de onnantól valahogyan egyáltalán nem érdekelt a véleményük.
A válóperes ügybe beletartozott az én elhelyezésem is. Azt mondták, hogy eldönthetem, kihez szeretnék kerülni, és kaptam rá egy nap haladék gondolkodási időt, tőlük elzárva, hogy ne tudjanak befolyásolni. Nem kellett sokat gondolkodnom, felpattantam a motoromra és elrobogtam a fodrászhoz, ahonnan eme csodálatos hajkoronával léphettem ki. Másnap a tárgyaláson mindenki elképedt a látványomon, s mikor megkérdezték, hogy döntöttem-e, csak egy mondattal válaszoltam. ,,Nem fogok konkrétumot mondani, így a bíróúr meglátására bízom, hogy jelen állapotomban ki az a családtagom, akire a legjobban hasonlítok." Csupán egy kósza pillantás kellett a jelenlévő összes családtagom felett, és a bíró ítéletet sújtott a kalapácsával. Önelégülten vigyorogva mentem ki a meghatódottságtól könnyező keresztanyám kocsijához és indultam el vele az új otthonomba. De most, hagyjuk a múltat, a jelen a fontos, hiszen ennek már egy éve.
A hajam színe nem változott, egészen megkedveltem és Agathat is büszkeséggel töltötte el. A kapcsolatunk teljesen normális, hiszen nem fog teljesen szorosra, de azért nála is vannak szabályok, amik persze áthághatók kiskapukkal, vagy egyenes úton. Sajna a szüleim nem mondtak le rólam, a nem létező nemiszervem se tudja miért, így folytonos zaklatásoknak lettem kitéve. Megpróbáltak ígéretekkel visszacsalogatni, megvesztegetni, ami a szemembe undorítóan gyomorforgató húzás. Meguntam a zaklatást és a nyaggatást, és határozottan megkértem (kiharcoltam), hogy költözzünk.
Elhagyva Franciaország egy kisvárosát New Yorkba jöttünk, hátha elég messze kerülök tőlük. Hét közepe van és holnap vissza kell vetnem magam az élet kínkeserves mocsarának egy tradicionális épületébe, az iskolába. Majd próbálok nem nagy feltűnést kelteni, de úgy se fog menni.