9.foszlány

Mikor megérkeztünk a nem is olyan kicsi házhoz, mindenki rohamtempóban kezdte el elfoglalni a szobákat. A fiúk terve az volt, hogy megrohamozzák a kis emeleti szobát, rögtön a lépcsővel szemben.
-A #&?!#!!!- hallatszott Castiel hangja egy nagy puffanás után a lépcső tetejéről.
-Mi a fészkes?- követte Lysander fájdalmas nyögése.
-Hahaha bénáák! Áhh basszus!- és Alexy is áldozatául esett valaminek a lépcső tetején. Mikor felmentem utánuk a három fiú értetlenül fogta a buksiját. Így tudtuk meg, hogy a tető túl közel van a lépcsőhöz, és ha nem vigyáznak, akkor szépen beverik a fejüket. Még mázli, hogy alacsony termetem miatt ez a veszély nem fenyeget engem. :)
-Minden fiú azonnal lefele! Az emelet a lányok tulajdona! Ti itt fogtok aludni a földszinti szobába!- hallatszott kórusban az osztályfőnök és a Borisz, a tesitanárunk hangja. Egy kis időbe bele tellett, de a fiúk végül morogva levonszolták magukat és a cuccaikat a földszintre. Mi négyen Rosalival, Irissel és Violával először megcéloztuk a második legkisebb szobát. Utána Amberék bevirnyákoltak, hogy ők nem hajlandóak abban az egérlyukban tölteni az éjszakát, így kis csatázás után átengedtük a szobát.
-Nem baj lányok. A fiúk úgyis a kisebb szobákat szeretik. Meg nálunk legalább nem púderfelhőből fog állni a légkör.- vigyorogtam ravaszul, majd átmentem a szinte vele lévő szobába. Tényleg kicsi volt, csupán három ággyal(Míg a másikban négy volt), de ötletesen összetoltuk őket, ezzel egy egész szobafélnyi helyet befoglalva, és a szoba másik felébe pakoltuk a táskáinkat meg még a lépcső mellől bevonszoltunk pár matracot és egymásra pakolva kialakítottunk egy plusz férőhelyet. Amíg a többiek rendezkedtek én gondoltam felfedezem a házat. Rögtön a lépcső alatt volt a nappali szerűség, benne egy kanapéval, a lépcső alatt két ággyal és a szoba másik végében egy tévével. Onnan két ajtó nyílt. A hátsó részre vezetőnél volt két mosdó, plusz egy zuhanyzó és két szoba. Rögtön az ajtó melöliben találtam rá a tanárokra, és kicsivel messzebbről meg a fiúk hangjait hallottam kiszűrödni. Na jól megjárták. :)
-Kop kop.- nyitottam be hozzájuk kíváncsian.
-Mit akarsz?- jött a kedves válasz, ami már meg sem lepett az éppen arcát borogató személytől. Úúúú jól oda vágtam neki, de megérdemelte.
-Hogy ne keserítsd meg az életem.- fontam karba a kezem hetykén mosolyogva.
- Bocs, de ilyesmivel nem szolgálhatok...- vigyorgott perverzen, de Lysander fejbe dobta egy alufólia(???) golyóval, majd szúrós tekintettel elcsendesítette.
-Mit szeretnél Mica?- ilyenkor adok hálát, hogy Lysander jó neveltetésben részesült.
- Csak gondoltam felfedezem a házat. Csak benéztem, hogy mi lészen itt.-vonogattam a vállam, majd magam után kissé erősen zárva be az ajtót elindultam a másik folyosóra.
Az előtéren áthaladva egy hatalmas konyha terült elém, még egy ajtóval. Mikor benyitottam, kicsit el is állt a lélegzetem. Hosszú, nagyjából 25fős asztal volt az egyik oldalt felállítva, a másik oldalon meg két csocsóasztal és egy hatalmas plazmatévé DVD lejátszóval. A sarokban volt egy kisebb trambulin is és még pár pótszék. 
-Nem hiszem el, hogy csak egy gyerek képes meghallani, amit mondok.- hallottam a zsörtölődő hangot mögülem,majd mikor megfordultam Faraize reményvesztett tekintetével találtam magam szembe.
-Azonnal szólok a többieknek.- biccentettem, majd elsiettem mellette, ugyan nem tudom miről is kellett volna szólnom.
-Faraize össze hívott mindenkit.- mondtam, majd egy halvány sejtéssel kivettem a táskámból a pedriveot amin a zenék voltak. Miközben Rosaly beszólt a két lányszobába, addig én lementem a fiúkhoz. Nos, igen meg kéne tanulnom kopogni, mivel az ökrök többsége(Lysander és Nathaniel kivételével mindegyik) egy száll nadrágban ugrált egymáson játékosan püfölve egymást.
-Kööhhöömm...- erre mindenki rám figyelt a szöszi meg nevetni is kezdett, hogy én végignéztem ezt az egészet.- Faraize gyűlést tart.-böktem ki végül határozottan.
Már vagy ött perce ültünk némán a hatalmas terembe az üres tévét bámulva, de Amber és a cicababái még mindig nem jelentek meg. Rosaly azt mondta, hogy közölték vele, hogy most éppen szépségperceket vesznek. Hát mit ne mondjak, nagyon rájuk férne.
-Na akkor majd én megoldom.- álltam fel határozottan és felbaktattam a lépcsőn.
-Te Amber- nyitottam be köszönés képen a cicomázó banyákhoz.- Castiel azt mondja, hogy valami nagyon fontosat akar kérdezni tőled. A hangsúlya alapján nektek is tetszene a hír lányok.- néztem a két kutyuskára. Persze ez azonnal megtette a hatást és félig kifestett szemekkel rohantak le a nagyterembe, ahol Castiel helyett az egész osztály várta őket.
- Igen, Castiel, Igen!- rontott be Amber, és a kérdő szempártömeg láttán minden vér kifutott az arcából. Glóriával a fejem fölött sétáltam el mögöttük és ültem vissza Rosaly mellé, aki a szék mögött adott egy pacsit.
-Nos, hogy végre a hölgyek is megérkeztek, akkor kezdenénk is.-tapsolt kettőt Borisz, majd kiadta a fiúknak az utasítást, hogy tolják szét az asztalokat, hogy elférjünk. Időközben észre vettem, hogy az egyik falon valami le volt takarva egy hatalmas lepellel. Odasétáltam és egy mozdulattal lerántottam róla, ezzel egy hatalmas tükröt felfedve.
-Nos, igen, mivel ez a ház kimondottan az ilyen események megszervezésére lett kialakítva, ezért minden fontos dologgal felszerelték.- lépet mellém bólogatva Faraiz és letörölt egy foltot a tükörről. Mindeközben Alexy berakta a pendriveot a magnóba, és halkan elindította, hogy legyen egy kis háttérzaj.
-Mindenki ide figyel!- kiáltotta el magát Faraiz.- Akkor el kezdjük megalkotni a táncot. A szombati nap után nem kellett sokat gondolkodnom azon, kire is bízom ezt a feladatot....- kezdett bele, de most is valaki félbe szakította, amin már gyakorlatilag meg sem lepődtem.
-Óóó köszönöm tanárúr! Látjátok ti kis semmik, hogy velem szemben semmit sem értek! Casti, gyere mellém, mi ketten fogunk elől táncolni!- sipítozott, mire sikeresen bedugult az egyik fülem.
-Hamarabb vágom le a lábam!- hőkölt hátra a vöröske, majd egy ívelt lépéssel betessékelte magát Lysander háta mögé, ezzel kikerülve a látóterünkből.
-Khhmm... Nem rólad beszéltem Amber. Mica volt olyan kedves és elvállalta a betanítást.- mutatott szerény személyemre, mire Alexy fütyülni kezdet. A tükörben végignézve magamon tényleg valami táncos személyét adtam vissza. Fekete, szakadt, ülepes farmell, bakkancs és bő minden oldalról mélyen kivágott királykék ujjatlan, alatta fekete spagettipántos toppal, hogy takarja ami egyébként kilátszana. Akár mint az egykori tanárom. Szerencsémre a társaság nagyrésze elégedetten, vagy inkább semmit mondóan hallgatta a döntést. De persze, mint mindenhol, a kivétel itt is erősíti a szabályt.
-Micsoda?! Pont Ő? Ráadásul erre az otromba zenére? -mutogatott Amber, mire a szemeim szikrákat tudtak volna szórni. Legfőképpen azért, mert a régi koreográfiáink zenéjét hozam el, hogy abból mutassak lépéseket és azokat hívjam segítségül a szűk határidő miatt.
-Mutass jobbat, ha tudsz Hercegnő!-vágtam zsebre a kezem, majd fejemmel bólintottam Alexynek, hogy kapcsolja ki a zenét.
-Cühh. Nem lesz nehéz.- legyintett, majd a telefonján bekapcsolt valami nyálas számot és azzal a tipikus disco patkány mozgással elkezdte ide-oda rázni magát, meg emelgetni a karját. Kerek szemekkel bámultam rá, és komolyan nem tudtam, mit kezdjek vele, vagy akár magammal. Tényleg nem szeretnék túlozni, de erősen forgolódni kezdett a gyomromban a buszon elfogyasztott regiment keksz. Korábban is láttam már ilyet, de az ennél visszafogottabb volt. Ahogy a lány ott ált egyhelyben (!!) csak a csípőjét riszálva ide-oda, nyomkodva ki a rezgő mellét, és hozzá csukott szemmel azt az idióta kacsaszájat vágva...
-Köszönjük Amber, de inkább maradjunk Mickienél.- vette ki Charlotte kezéből Borisz a telefont és a biztonság kedvéért a zsebébe csúsztatta.
Mondjuk az előkészületek innentől sem mentek valami húdesimán, ugyanis valakinek mindig volt valami kínja-baja. Castiel néha erősen tiltakozott a zene ellen, de megígértem neki ,hogy a végére beteszek egy rockosabb Adam Lamber számot, amire egy "határeset" morgással válaszolt és folytatta tovább amiket tanácsoltam. Eszembe sem jutott parancsolgatni őfelségének, mert a végén még ennyire sem jutottam volna vele. Páraknak kicsit gyors volt a tempó, amit meg is értek, így szinte minden mozdulatot miniméterenként mutogattam és a végére már valamennyinek nevet is adtunk. Volt ott nutella kenéstől kezdve, vécén ülésig át, késelésig és szivárványig minden. Szerencsére a jó hangulat is megvolt egészen addig, ameddig a legelső térformára nem jutott a sor, ami így bele gondolva talán az egyetlen lesz.
-Én állok elől!-lökött félre mindenkit az útjából a drámakirálynő, mire a homlokomra csaptam. Nem kevés időbe tellett megértetni vele, hogy tök mindegy, hogy hol áll, hiszen a V alak miatt ugyanúgy látszani fog, csak a magassága miatt hátrébb kell állnia. De a kitartás meghozza gyümölcsét, és sikerült beállnia az eltervezett helyére. A végére egész szép kis dolgot hoztunk össze, csak sajnos még nagyon sok gyakorlás hátra van.
Mikor felvánszorogtunk a szobánkba a lányokkal Iris kijelentette, hogy neki klausztrofóbiája van, így inkább a nagyobb szobában lesz a többiekkel. Mivel nem akartunk légkalapáccsal nekiállni bontani a falat, így áldásunk adtuk a döntésére, így csak hárman maradtunk. Gyorsan átöltöztem egy kicsivel lengébb öltözetbe, majd két szobatársamra néztem. Viola és Rosaly teljesen kipurcanva dőltek el az ágyon, míg én adrenalintól túltengve ugráltam még egy sort, mikor lerántottak, így mindhárman kiterültünk a matracokon.
Csak egy ajtó csapódást hallottam, majd valaki rám vetette magát, amitől kidülledt a szemem és fájdalmasan felnyögtem.
-Szállj már le rólam ember! Baromi nehéz vagy!- kezdtem el kapállódzni, mire rám ült és gonoszul vigyorogva nézett rám.
-Most vissza kapod a múltkorit!- ordított rám, majd elkezdett rajtam ugrálni. Fájdalmas nyögések hagyták el a számat, majd megmarkoltam a kék haját és magam mellé fordítottam és rá vetettem magam. Nem tudom mennyi ideje birkózhattunk röhögő görcs közepette, de ismételten hangos köhögés szakította félbe a kis játékunkat.
-Szeretnénk mi is leülni.-lóbálta meg a kezében Armin hatalmas laptopját mögötte a két várakozó muzsikussal az ajtóban ácsorogva. Gyorsan visszatologattuk a szétcsúszott matracokat, majd középre téve a laptopot a fiúk körbefeküdték. Elkezdtem a táskámba kutakodni valami nyam-nyam reményében, s mikor megtaláltam a chipseket visszafordulva elképedtem. A négy fiú a gép előtt feküdt, Arminon Viola, Lysander hátán pedig Rosalya terült ki és úgy nézték a képernyőt.
-És én?- pihegtem elhaló hangon, mire a vörös póló alól előbújó kéz a tulajdon háta felé bökött.
-De ha még egyszer bántani mersz, én leborítalak.-morgott aztán mire és boldogan ugrottam fel a hátára, mit ő egy kisebb nyögéssel nyugtázott, majd kikapva kezemből a nasikat fel is bontotta.
Nem tudom mennyi ideig nézhettünk horror filmeket és különböző ijesztő játékokról készült videókat, de a végére már nagyon kiakadtam. Nem vagyok egy túlságosan félős alak, de amikor már a játékot felvevő srác is sírva ordította el magát ijedtében, én is felsikítottam és belemartam az alattam fekvő Castiel vállába.
-Most volt elég!- lökte el magát idegesen, majd felállva még mindig a hátába csimpaszkodtam.-Volnál szíves lemászni rólam pókmajom?!-fújtatott hátra idegesen a válla fölött, mire csak rémülten megráztam a fejem. Hangos nevetés tört fel a torkából, mire végignézett a még két lányon és összeöklözött a fiúkkal. Szépen lassan lemásztam a hátáról és elterültem az ágyon nagyot sóhajtva. Armin az órájára nézett, majd diadalmasan elvigyorodott.
-Hajnali kettő. Itt az idő.- váltott sokatmondó pillantásokat a fiúkkal, akik helyeselően bólogattak.
-Mi…minek az ideje?- nyeltem nagyot, mert rettegtem, hogy már megint kitaláltak valamit.
-A bátorság próbának.- tapsikolt Alexy boldogan, majd felpattant az ágyról. Riadtan néztem össze a lányokkal, mire Castiel boldogan elvigyorodott.
-Szerintetek mi másért nézettünk veletek öt órán keresztül horror videókat? A ház mögött van egy kisebb erdősített kert. Kaptok fél órát, hogy elkészüljetek. Utána fiúk kontra lányok rémisztő verseny. Aki a legtovább bírja az erdőben sírás vagy sikítás nélkül, annak a csapata nyer.-vigyorgott gonoszul a vöröske és szemei boldog szikrákat szórtak.
-Micsoda? Felejtsétek el!- hőköltem hátra a két lánnyal együtt.
-Csak nem félsz? – hajolt közelebb Castiel, mire nagyot nyeltem. A városban nyújtottak után már bármit kinéztem belőle.- Na mi van Rózsabogár? Inadba szállt a bátorság? Akkor tegyük élvezetesebbé. Ha nyertek, akkor eleget teszek a kérésednek és nem keserítem meg az életed.
-És ha nem nyerünk?- amint elhangzott a kérdésem közelebb lépett én meg a falhoz szorultam.
-Akkor az elkövetkezendő időkben kínkeservesen szenvedni fogsz.- vigyorgott gonoszul, de Rosalya a vállára tette a kezét, így eltávolodott tőlem. A fehér hajú lányra néztem akinek a szemében egyértelműen látszott, hogyha bele megyek ebbe az egészbe, akkor Castiel előtt nyír ki engem.
-Benne vagyok.- vigyorogtam gonoszul, de belül reszkettem. Rosaly reménytelenül homlokon csapta magát Viola pedig félve összerezzent. A fiúk halkan kiosontak a szobánkból, mi meg lerogytunk az ágyra.
Pár percnyi hallgatás után Rosa felsóhajtott, majd a táskájából kihalászott egy komplett szépségszalont.
- Ijesszünk rá a fiúkra.- mosolygott fájdalmasan, majd kikészített mindent az ágyra. Roham iramba készítettük elő magunk.
-Hogy-hogy ennyi mindent hoztál magaddal. Én még azt hittem, hogy Amber a smink mániás.- motyogtam, miközben Rosa hatalmas füstfelhőt varázsolt a szemem köré fekete sminkkel.
-Lysander mondta, mire készülnek. Reméltem, hogy nem kerül rá sor, de mindenre felkészültem.- morogta és kissé úgy láttam rajta, mintha félne.
-Miért?
-Ez nem a megfelelő hely és idő, hogy felvázoljam neked. De annyit kérek, hogy vigyázz magadra, mert a fiuk képesek bedurvulni.- mondta komolyan, majd elhajolt tőlem, és bele kezdett maga csinosításába. A táskába találtam egy adag művért meg egy hatalmas pólót. Megkértem Violát, hogy fröcskölje rám a festéket, de a tasak láttán szegényke teljesen megijedt. Egy kis időbe bele tellett, mire elhitettem vele, hogy nem igazi, és akkor hajlandó volt bekenni vele engem, meg az ollót.
Halk kopogást hallottunk, majd egy levelet csúsztattak be az ajtónk alatt.
„Tíz perc lányok.
 Mivel mi egyel többen vagyunk, Lysander lesz a bíró, aki az erdő szélén fogja várni a kiesőket. Mi már lenn várunk titeket a rengetegben. Sok sikert és ne felejtsetek el megijedni!”
Fájdalmasan egymásra néztünk, majd hullákat megszégyenítő csendességgel leosontunk a lépcsőn, ki a hátsó ajtón a házból. A kertben már Lysander várt minket, és kissé ugrott egyet, mikor előléptünk a sötétségből.
-Hatásos jelmez lányok.- mosolygott bíztatóan. –A szabályok tehát a következőek. Bementek és kergetitek egymást. A lényeg, hogy titeket ne vegyen észre senki, és hogy minél előbb ordításra vagy menekülésre vegyétek a fiúkat. Egy sms-el jelzem, ha nyertetek.- majd az óráját nézve felemelte a kezét.-Indulj.- intett, majd kicsit visszább húzódott.
Kicsit remegve, de megindultunk az erdőbe. Alig mentünk előre 10métert, de Armin elkezdett farkas módjára vonyítani, így Viola már is sikítva rohant vissza Lysanderhez. Hallottam a röhögéseket, és mikor megfordultam Rosaly már nem volt mellettem. Nem ment vissza Lysanderhez, csupán el ment ijesztgetni. Legalábbis úgy reméltem. Bokorból bokorba kúszva kerestem az embereket. Hirtelen reccsent mellettem egy ág, majd mikor oda kaptam a fejem Rosaly intett engem csendre egy fa mögül. Kicsit megerőltettem a látásom és Armint láttam meg valamit keresve. Rosa felkapott egy apró kavicsot és finoman a fiú fejének dobta. Szegény zavarodottan nézett körbe, a még három támadás után pedig rémülten forgolódott. Rosaly elővett a zsebéből egy régi, játék PSP-t és kilépett a fa mögül.
-Ó Armin. Ezt keresed?- mutatta fel a játékot, a fiú arcából, pedig kifutott minden szín.
-Rosa….ne csinálj őröltséget!- kérlelt a fiú, de a lány erre csak a térdén ketté törte a műanyag hamisítványt. Szegény Armin fájdalomtól ordítva térdelt le, majd mikor Rosa oda adta neki az épségben lévő igazit, mérgesen, mégis hálásan fujtatva ment le a többiekhez. Már álltam volna fel a bokorból, mikor valami nagy fekete alak elrohant Rosa mögött. A szám elé tettem a kezem, nehogy sikítsak. Rosa csak kérdőn nézett rám, majd a következő pillanatban az az árny elrántotta magával, mikor megint elrohant mellett. Rosa rémülten sikított, én meg nyúl módjára elkezdtem felfele futni. Bevágódtam egy bokor tövébe és összekuporodtam. Eszembe jutott az a horror játék, amit a fiúk nézettek velünk és egy mutálódott óriási kutya kapta el az erdőben eltévedt embereket.
-Gyerünk Mica szedd össze magad! Direkt nézettek veled ilyeneket. Csak meg akarnak ijeszteni.- motyogtam és hallottam, hogy valaki nagyot bukott mellettem, majd szitkozódik. Óvatosan kinéztem, és Alexyt láttam meg amint a cipőfűzőjével bíbelődik. Most vagy soha alapon felálltam és elő dobtam a „véres” kötésem. Szegényke összerezzent, és mikor lassan óvatosan felnézett hirtelen elé hajoltam.

 Szegény akkorát ordított, hogy bedugult a fülem és hátra esve belezuhant a bokorba.
-Jól vagy? Ne haragudj!- nevettem, majd odaugrottam mellé és segítettem neki felkászkálódni a bokorból.
-Persze. Ezt úgy is vissza kapod.- porolta le magát, majd egy gonosz mosoly keretében hátat fordított nekem és elindult lefele.
Nagyot nyeltem és elkezdtem mászkálni fülelve, hátha hallok valamit. Hirtelen hang csapta meg a fülem. Már megint az a vonítás. De ez most nem Armin volt. Sokkal életszerűben hatott. A hang a csontomig hatolt és végig futott rajtam a hideg. Mint valami rossz horrorfilmben éreztem, amint valaki elrohan mögöttem. Riadtan fordultam hátra. Akkor mellettem. Majd megint. És megint. A sírás határán forogtam ide-oda, rettegtem. Hirtelen hangos, mélyről feltörő morgást hallottam meg magam elől, és riadtan fordultam arra. Teljesen sötét volt, még a fák lombjai sem engedtek át valami fényt a holdból. Lépések zajait hallottam meg, de az nem két láb váltotta ki. Nem láttam semmit szem magasságban, de mikor lentebb néztem egy ütemet kihagyott a szívem. Valami alak közeledett felém négy lábon, nagy hegyes fülei voltak és morgott. Hátra léptem, de megbotlottam egy kőbe és elestem. Az a valami csak folyamatosan közelített felém és morgott. A sírás határa kerültem.
-Akkor sem fogok sikitani.- hebegtem, de a hangom elcsuklott. Az alak egyre közelebb ért hozzám én becsuktam a szemem. Már az arcomon éreztem a leheletét és a fülem mellől hallottam a csontig hatoló morgást. Sikolyra nyitottam a szám, mikor a morgás megszakadt és vérfagyasztó nevetés váltotta fel. Felpattantak a szemeim és közvetlenül belenéztem a csillogó szürke szempárba. Ajkai szélesen vigyorogva gonoszul nevettek. Mérgesen ellöktem magamtól és felálltam. Hirtelen ő is követett, és teljesen komoly arccal tépte le a fejéről a mű kutyafület.
-Na mi van Bogárkám? Nem rohansz ki sikítva? Talán nem szereted a kutyuskákat?- billentette kissé oldalra a fejét és beszélt mézes-mázos hangon, mint amikor az elmebeteg gyilkosok szoktak az áldozatukkal cseverészni.
-Nem.- fújtam rá idegesen, és egy pillanatra úgy éreztem, hogy nem félek. Aztán a hold fénye utat tört magának és jobban szemügyre vehettem a fiút. Miszlikre szaggatott fekete inge kigombolva lógott rajta, ezzel felfedve a testén lévő apróbb sérüléseket. Némelyik vérzett, és nem csak olyan festékkel, ami engem borított. Valószínűleg az erdőben futkosva ejtették rajta az ágak. Haja kuszán, ideg beteg módjára álltak össze vissza az ég felé, keze néha megrándult, mintha bestikkelt volna. Kezdtem újabb gombócot érezni a torkomban, nagyot nyeltem, mire gonoszul megvillantotta mosolyát.
-Ez neked ijesztő?- dorombolt, majd a hátsó zsebéből elővett egy kést. Nem akartam félni, hiszen egy olyan késsel etetett be a városban is. Mintha meglátta volna tekintetemben a hitetlenséget, ezért élesen egy fiatal fához vágta a kés pengéjét, majd végighúzta rajta ezzel felhántva egy kis kérget. Ekkor tudatosult bennem, hogy a kés igazi, és Castiel talán tényleg megőrült.

8.foszlány

Mitől borultam ki? Mi ütött belém? Komolyan leléptem egy vadidegen városban az osztálytól, csak mert meginogtam? Mégis mi az, hogy ÉN megtántorodok?! És ki Ő, hogy összezavarjon? Félnie kéne tőlem, nekem az kell, hogy rettegjen, ha csak rám néz! Én így szeretem! Sőt! Imádom, ha  látom a rettegés izgató, sötét kis fényét csillogni kék szemeiben! Te jó ég, mi ütött belém?! Úgy beszélek, mint Lysander... Cöhh Lsander. Neki bezzeg könnyű! Ő már az első percben megnyerte az érthetetlen nyelvű beszédével. Mi is az? Francia. A szerelem nyelve...Cöhh! Micsoda szarság! Olyan nem létezik, hogy szerelem. Vágy és tűz esetleg, na de érzelgős szerelem! Egy embert sem tudok mondani aki hű lett volna a "Holtodiglan, holtomiglan" szöveghez. Pedig ennek ez lenne az  értelme, vagy nem? Basszus, mégis miért beszélek én itt magamban, ráadásul ilyen szennyekről?- ledobtam magam a repedezett padlóra. Ököllel ütni kezdtem a falat elősegítve még több vakolat lebomlását és repedés keletkezését. - Mi van benne? Mindenki annyira kedveli. Valahogy mindenkivel megtalálja azt a nyomorult közös hangot. De nem lehet ennyi arca! Vagy ha igen, akkor miért nincs olyan, ami hozzám kapcsolná? Életemben először érzem, hogy kimaradok valamiből. De miért? Félne tőlem? Helyes! De eddig minden lányt ez csak még jobban vonzotta! Imádom amikor látom az embereken, hogy inkább találkoznának a Predatorral egy sötét sikátorba, mint hogy velem váltsanak pár szót. Élvezet nézni a hulla fehér arcokat és remegő végtagokat, ha hozzá érek valakihez. Lehet, hogy tényleg beteg vagyok. Egy szadista. Nem érdekel! Én ezt élvezem, ez tüzel fel! Nála is ezt akarom látni! Érezni akarom a vágyat, amikor félénk, remegő hangon hozzám szól! Látni akarom, ahogyan nem mer a szemembe nézni, vagy kifut minden szín az arcából. Üldözni akarom, gonoszul kacagva futni utána. Azt akarom, hogy minden fele azt lesse, hol vagyok, nehogy váratlanul bukkanjak fel. Menekülnie kell! Beteg őrült vagyok, akit mások rettegése táplál, s akit csak egy módon lehet leállítan. De ha már valaki nem fél, azt békén hagyom, és új ember után nézek. Mint valami rossz kisgyerek, aki a húga terrorizálásán mulat. Veszélyben van. Most ő az áldozat, és félnie kell. Csak még negyed év. Ez a negyed év lesz mindkettőnk számára a pokol. De leginkább neki. Ó, hogy fogom én élvezni! Vissza kéne mennem. Vagy ne? Hiszen akkor mindenki félni fog, hogy hová tűntem, és akkor csak halmozom az élvezeteket.- lépések zaja törte meg motyogásomat. Lassú, kiegyensúlyozott, határozott léptek. Bakancs talpának ropogása a burjánzó növényzeten. Hallani lehetett, mikor a vakolat lehullik, ahogyan rálép a lépcsőfokokra. Már a kanyarnál tartott, csak pár lépés. Merev tekintettel néztem a felém haladó alakot. Határozott léptei felidegesítettek, kezem remegni kezdett.
-Castiel? Jó messze elkujtorogtál. A többieket már megette az ideg.- kuncogott, amitől még jobban felment bennem a pumpa. Igen, ez ő volt. Vállát csípője mozgásával egyenletesen húzta hátra, kicsit beledőlve, bakancsa alatt recsegett az összetört csempe. Meglátszott rajta a táncos múltja, amit akkor először sajnáltam. Még jobban elkezdtem remegni, és ezt már ő is észre vette. Közvetlenül előttem állt meg, túl közel is. Ez az ő mocskos játéka volt. Mindenkivel ezt csinálta, mégis, senki nem vette észre. Mindenkinek eltekerte a nyakát, az ujjai közé fonta őket és ezt teljesen láthatatlanul. De velem nem fog játszadozni. Ez az én vérszomjas játékom lesz és ez ellen már semmit nem tehet.
-Vöröske? Minden rendben?- térdelt le elém, engem meg mintha hasba vágtak volna, a kék tekintet láttán. Nem volt benne félelem, csak megannyi kérdés. Mindenem remegni kezdett, és kezdtem az őrült kitörés határára lépni, mikor a kezével átnyúlt a hónom alatt, mint aki meg akar ölelni. Mi ütött ebbe a libába? Ennyire szánalmasan néznék ki? Ilyen reménytelen alak lennék a szemébe, kit lépten-nyomon meg kel védeni? Nem! Ezt nem hagyhatom! Átöleltem a nyakát és szorosan magamhoz húztam. Erősen tartottam, egy centit sem engedve, és az arcomat a nyakába teremtve mélyen beszívtam a hajának és egész testének illatát.

Lágyan eresztettem ki a tüdőmből minden levegőt, ezzel csiklandozva őt. Éreztem, amint végig fut rajta a hideg és elmosolyodtam. Szorosabban magamhoz húztam, szinte már az ölemben ült, és még jobban belefúrtam az arcom a nyakába, orrommal cirógatni kezdtem a válla felé, majd vissza, mire remegni kezdet. Reszketett. Félt? Nagyon helyes! Végre éreztem a reszketést, amit én váltottam ki belőle. Éreztem amint belemarkol a pólómba és összeszorítja ajkait, nehogy sikítson. Pedig az milyen jó lenne! Hallani a halálfélelmet, ami a torkából jön ki. Látni akartam a szemében a rettegés csillogását, amire úgy vágytam. Mindig ez tüzelt fel, minden kalandomban. Hogy féltek tőlem, és ezért aztán nem is kerestek többé. Lassan szétnyitottam az ajkaimat. Komolyan meg akartam harapni? Nem vagyok normális. De mégis olyan jó lenne hallani a sikolyát.
-Cas...Castiel...- hangja remegett, mint ahogy az egész teste és levegővétele. Lassan elhúzódtam tőle, és az arcára néztem, de ő elfordította a tekintetét. Igen, ez nagyon jó! De látni akarom! Mutatóujjammal az álla alá nyúltam és magam felé irányítottam. Nem lehet igaz. A szeme ragyogott. Ilyet még sose láttam. Nem volt az a sötét égbolt színe. Sokkal inkább gyémántéhoz hasonlóan csillogott. Ismételten elkezdtem remegni. Merev, megfeszült arccal fürkésztem a szemét, ami lassan vissza kezdett alakulni eredeti színébe, én meg ismét ideges lettem. Lejjebb húztam az ujjam a nyakán a torkáig, majd elkezdtem lentebb haladni, mire ismételten világosban tükrözött szeme és elhúzódott tőlem. Ő így fél? A szeme elárulja. Mélyről feltörő kacaj hagyta el ajkaimat, és elöntött a boldogság érzete. Végre rá hoztam a frászt. Rég nem éreztem ilyen jó érzést! Annyiszor próbálkoztam már! Most végre tudom, mi a gyengéje! Ó drága Örzőm, milyen jól fogok szórakozni a maradék negyed évben! Véget nem érő gonosz kacajom viszhangzott a romos gyár falai között. Aztán valami felismerés pofán vágott. Szó szerint. Akkora maflást kaptam, hogy így utólag csodálkozom, nem hagytam ott a fogam. Ő csak ott térdelt ugyanúgy velem szemben, piros tenyerét dörzsölve, vérre éhes fekete tekintettel  vicsorogva. Szóval ilyen a szeme, ha mérges. Igen, ezt már láttam korábban is. Égett az arcom. Most komolyan felképelt?! Jó, nem mondom, megérdemeltem, de azért mégis... Arcom fogva ültem szembe farkas szemet nézve vele.
-Érzéketlen tuskó.- morogta, miközben még mindig a tenyerét dörzsölte. Bele sem mertem gondolni, milyen piros lehetett az én arcom.
-Mond, hogy nem élvezted.- húztam gúnyos vigyorra ajkaim, de csak még jobban csípni kezdett tőle a pofon helye.- Ahhh banyek.- tapogattam a sértet területet, mire csak elnevette magát.
-Megérdemelted.- vigyorogta önelégülten, majd feltápászkodott, és a kezét nyújtotta. Nem vagyok gyerek, mit hisz ez?! Sértődötten fújtam egyet, majd magamtól felálltam.
-Ugye azért nem látszik annyira?- kezdtem el tapogatni, a pofám, miközben elindultunk visszafelé.
-Semmi nincs ott.- nézett előre. Bezzeg ilyenkor nincs itt az a vakolatbaba, hogy adjon egy tükröt.
-Hahh. Túl gyenge volt az ütés. Még gyúrnod kell.
-Ahhoz képest eléggé fájt neked.- nyújtotta ki a nyelvét gyúnyosan. Lassan már kezdem megszokni az állandó hangulatingadozását. Mintha egy villanykapcsoló irányítaná, úgy váltogatja az érzelmeit. Akár csak én. És talán emiatt idegesít annyira.
-Cöhh. Semmiség volt.- vontam meg a vállam, pedig legszívesebben egy egész jégtömböt nyomtam volna az arcomhoz, úgy égett. Nagy erő van a csajban, ha ideges.
Egész úton egymáshoz sem szóltunk, ami fura volt, mert általában próbálunk egymás idegeire menni. Olyan fél óra séta után vissza értünk a városközponthoz ahol a többiek vártak minket. Nem is vettem észre, milyen messzire mentem.
-Nézzétek Castiel mekkora pofont kapott! -kiáltott fel Alexy, már messziről.
-Azta haver, te aztán jól felhúztad Micat.- kerekedett ki Lysander szeme miközben a röhögés fojtogatta.
-Te cafka! Mit műveltél Cas-babyvel?!- Hogy mivan?! Kikaptam a vakolatbaba kezéből a tükrét. Hatalmas vörös tenyérlenyomat díszelgett az arcom bal oldalán.
-Legalább megy a hajam színéhez.- vontam meg kis időnyi bambulás után a vállam, mire már mindenki elkezdett röhögni.

7.foszlány

-Boldog nőnapot!- köpte hátra a válla mögött, azzal eltűnt a folyosó sötétjében.
Meredten bámultam utána, majd mikor a szél egy nem éppen makulátlan állapotban lévő újságlapot vágott a csinos kis pofikámhoz, felébredtem és a fiú után eredtem. Magamba imádkoztam, hogy most az egyszer legyen szíve és tartsa meg magának a videót. Lerohantam a terembe, de ott csak megannyi kérdő szempárral találtam magam szembe. Bejártam az udvar minden sarkát, még a tanáriban is voltam. Hajamba markolva rohangáltam az épületben, mint mérgezett egér mikor egy ismerős dallam hatolt a belsőmig a felismeréssel együtt. Remegő lábakkal kezdtem a hang irányába haladni, csengett a fülem, a szívem hevesen vert. Mély levegőket véve helyeztem egyik lábam a másik után mindaddig míg el nem értem a tanári kávézó elhúzható kis harmónika ajtóját.Onnan jött a zene, s mikor félénken betekintettem, mintha csak valaki egy éles pengét döfött volna keresztül a tüdőmön szorult belém a levegő. A vöröske a tanár mellett állt, így nézték ketten a videót. Igazán megható volt ilyen békésen látni őket egymás mellett, de akkor valahogy nem tudtam felmérni a helyzet szépségét. Az osztályfőnök arcát kezdtem kémlelni, amiről semmit sem lehetett leolvasni. Nem tetszett neki? Ennyire rossz lennék? Ennyire nem ért semmit a sok éves gyakorlásom? Vagy csak a tanár elvárásai magasak? A torkom, mintha csak egy kötélt tekertek volna köré szorult össze.

Megmarkoltam a harmónika ajtót, ami hangos reccsenéssel jelezte ottlétem, mire összerándultam s rémülten néztem a bent álló két személyre, kik akkor már reám figyeltek. Faraize arca rám nézve megváltozott, szája sarkába halovány mosolyt véltem felfedezni. Castiel önelégülten vigyorgott, majd rémült, zavarodott tekintetemet látva gonosz fény kezdett el csillogni a szemében. Nagyot nyelve meredtem rájuk, majd megköszörültem a torkom és szólásra nyitottam szám, de egy hang sem jött ki rajta.Farkas szemet nézve álltam a tanárúrral szemben, akinek egyre vidámabb lett a mosolya.
-Castiel fiam, köszönöm.- csapott egy nagyot a fiú vállára a tanár, amit rezzenéstelenül tűrt végig, majd biccentve egyet elsétált mellettem. Szürke tekintetében gonoszul táncolt a visszatükröződő fény, amiért rendkívüli, eddig még sosem tapasztalt érzés fogott el. Olyan élesen kezdett el viszketni a tenyerem egy szépen ívelt pofonra, hogy az már leírhatatlan. Fogamat összeszorítva, ökölben díszelgő kezekkel néztem utána ahogyan lehaladt a lépcsőn, és csak egy tizedmásodperc hiányzott, hogy utána lépjek és hatalmas fodrászi tehetségemmel tépjem meg azt a csinos kis haját.
-Mica?!- hallottam a tanár szavát, és a hangsúlyból ítélve már egy ideje szólongathatott. Hoppá, kicsit bedugult a fülem a haragtól.
-Hee?- ez az Mica, hajrá kislány! Talán még pár ilyen beszólás és a sulin kívül végzed.
-Akkor elvállalod?- nézett rám az ofő eléggé reménytelen tekintettel. El nem tudom képzelni, hogy mivel szolgáltam rá erre. Vagy talán igen...
-Micsodát? Elnézést, nem figyeltem.
-Az osztály koreográfiáját. Azok alapján amit láttam és hallottam az évek során...Nos, fogalmazzunk úgy, hogy nincs sok tánctudás az osztályban.-szóval ha nincs ló, jó a szamár is. Értem én. Mi mást választhattam volna?
-Hááááát...Ha nincs más.- húztam a szám kicsit csalódottan, mert legalább egy dicséret jól esett volna.
-Határozottan nincs. Mica, itt tényleg rád van szükség, azok alapján, amiket láttam. Még azt sem bánom, ha egy kész koregoráfiát másolnak le valahonnan, de nem éghetünk.- meglepett amiket mondott, és jól is esett.
-Számíthat rám.- bólintottam mosolyogva, majd sarkon fordulva elrohantam ellátni annak a kis mitugrásznak a baját.

***

Az iskola előtt már az egész osztály ott várakozott péntek reggel. Más diákok irigykedő pillantásokat vetettek ránk a lépcsőn felmenve. Természetesen a srácok nem hagyhatták őket szurkálódás mentesen, így csak még jobban rátettek pár lapáttal.
,,Fáradj beljebb a pokol kapuján. Hé, még van egy hely!Ja, mégse." meg hasonló szövegekkel szaggatták szét az alsóbb évesek piciny szívecskéjét. Tiszta, érett 11.es gondolkodás!
Mihelyst megérkezett a busz mindenki bedobálta a többnyire sporttáskákban lévő cuccait, majd megrohamozta az ülőteret. Rosaly szemfülesen előre ment, így a leghátsó kettes helyet le is foglalta nekünk. Mögöttünk csak a hosszú ötszemélyes hely maradt, de oda a fiúk hamar be is vetették magukat. Mögénk telepedett az ablaknál Nataniel, majd Lysander. Castiel beterült középre, végül pedig a másik oldalon Alexy és az ablakhoz befészkelte magát Armin. A másik oldalon lévő kettes helyre beül Viola és Iris, aminek meglehetősen örültem, mert velük is jó kapcsolatot ápolok. Előttünk Melody és Cappucine ült a másik oldalon pedig Laeti és Kim. Mikor letelepedtünk hallottam amint Amber élesen vinnyog valakinek. Faraize kifogásolta, hogy egy egész nagy bőrönddel jöjjön a hercegnő így megparancsolta, hogy pakoljon át egy a kocsijukban talált kisebb sporttáskába. Hihetetlen a csaj. Szerintem eredetileg a komplett lakást bepakolta. Egy szépségszalonban nincs annyi hajformázó meg pipere ami annak a bőröndjében bujkált.
Mikor végre elindult a busz, kezdődött, amire számítottam. Faraize felállt és  azt tanácsolta, hogy énekeljünk tábori dalokat. Látszik, hogy nagyon kezdő még. Nem tudom, hogy hogyan, de Armin a mobiljáról rá kapcsolódott a busz HiFi rendszerére így képes volt a telefonjában lévő zenéket lejátszani. Szerencsére ez megadta az okot az életbemaradásra. Már egy jó órája utaztunk, mikor egy tíz percnyi unatkozásban hallgatózni kezdtem, hogy Castielék mit beszélgetnek mögöttünk. Voltaképpen nem is kellett nagyon hallgatóznom, hiszen eléggé hangosan beszélt Castiel.
-Nekem az osztály így tök jó. Voltaképpen senkivel sincs bajom. Talán csak Micával. Mondjuk vele sem sok. Csak annyi, hogy él.- komolyan mondom ez az elmebeteg direkt csinálja ezt? Eszelős tekintettel fordultam hátra a röhögő zenész hármas felé, mire a vöröske egy eléggé erőltetetten elfojtott vigyorral kapta fel a fejét.
-Most mi van?- motyogott, mert nem bírt beszélni, de a végén kitört belőle a röhögés, és akkor már én sem bírtam visszafogni magam, és voltaképpen négyünktől.
-Castiel nincs kedved előre jönni?- tipegett hátra Amber, kevesek örömére.
-Eltaláltad.- vágta oda flegmán, és inkább Iris történetére figyelt.
- De olyan unalmas lehet itt neked hátul...Ezek között.- fintorgott végignézve rajtunk, Natanielt gondosan kikerülve a tekintetével.
- Az az unalmas, amit te leművelsz. Na tipegjél vissza a cicáidhoz, babám.- fintorgott, majd hirtelen hozzám hajolt, és elkezdett magyarázni valami olyasmiről, hogy utána nézett valaminek a várossal kapcsolatba, ahova megyünk. Amber teljesen kiakadt, és mérgesen hadonászva visszacsörtetett a barátnőihez.

Mikor végre megérkeztünk olyan két órányi buszocskázás után nyöszörögve nyújtóztattam ki a végtagjaimat. Körbenézve a hatalmas főtéren elakadt a lélegzetem. Szépen kikövezett terek, mindenfele fákkal és bódésokkal. Olyan negyed órája mászkálhattunk, mikor valaki elém ugrott egy eléggé élethű gumicukor pókot tartva a képembe. Kicsit megtántorodtam, de aztán letéptem szegény pókicának az egyik lábát majd jólesően rágcsálni kezdtem. Erre természetesen csak egy mérges morgást kaptam, majd a vöröske el is tűnt a tömegben. Értetlenkedve követtem az osztályt egy sikátor rendszerben. Olyanok voltak mint Olaszország kis mellékutcái. Hirtelen valaki befogta a számat és berántott az egyik melléksikátorba egy kést szorítva a torkomhoz. Megfagyott bennem a vér, majd az a valaki a falhoz vágott, és az állam alá támasztotta a pengét. Rémülten néztem a szürke szempárba, amik eszelősen vizslattak.
-Na? Félsz már tőlem?- mosolygott, mire nyeltem egyet.
-Nem.- szedtem össze minden bátorságom, és egy álmosolyt erőltettem az arcomra, mire elkomorult és az arcában lévő minden izom megfeszült. Hirtelen kikaptam a kezéből a fegyvert és az ő torkának nyomtam.-Na és te tőlem?- vigyorogtam ördögien. Éreztem, ahogyan a keze és egész teste elkezd remegni, de nem a félelemtől. Sokkal inkább a düh hajtotta. Nem mondott semmit, csak merev tekintettel fürkészte az arcom egyre közelebb hajolva, ezzel én is hátrébb húztam a kést, nehogy baja legyen. Aztán lábam megrogyott és legszívesebben sikítottam volna. Castiel megfogta és egyszerűen beledőlt a késbe, ami eltűnt a torkába. Hulla fehér arccal néztem a még mindig rezzenéstelen szemeibe. Nem éreztem semmit. Csak lefagytam. Aztán ingerülten felkacagott, majd hátat fordított és elrohant. Ledermedve néztem a kezemben maradt ezközt. A pengéje nem volt véres, s mikor végig húztam rajta az ujjam, még éles sem volt. Elkezdtem nyomogatni, és a pengéje beljebb csúszott. KOMOLYAN EGY NYAMVADT, RUGÓS JÁTÉKKÉSSEL FENYEGETETT MEG?!
-CASTIEL!!!- üvöltöttem, majd utána rohantam. Még láttam az osztálytársaim rémült tekintetét, ahogy mindketten leválunk egy teljesen idegen városban.

 Már vagy negyed órája kerestem a tömegben, de sehol sem találtam. Aztán eszembe jutott, hogy valami régi, elhagyatott gyárról mesélt nekem a buszon. Néhány embernyi kérdezősködés után  megkaptam a helyes irányt, és őrült módjára futottam felé. Olyan húsz percnyi loholás után rá is találtam. Hát mit, ne mondjak, ember legyen a talpán aki oda este bemerészkedik, pedig nem vagyok egy gyáva alak. Mondjuk a napfényben nem tűnt olyan rémisztőnek, de a betörött ablakok és burjánzó növényzet megadta neki a rossz hatást. Ideges szitkozódások és zavart léptek hangját hallottam odabentről. Akkora már teljesen lenyugodtam, így nincs mit veszteni alapon felbaktattam a növényzettel benőtt lépcsőn, majd betuszkoltam magam a félig leszakadt vasajtón amin csak egy "Belépés saját felelősségre" tábla volt kiakasztva. Biztató.

6.Nőnap meg miegymás

Minden lépésnél egyre közelebb értem a Nirvana megnyugtató állapotához. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy éppen a túlvilágra való sétafikálásban vettem ki a részem, csupán iszonyatosan mélyen aludtam. Bömbölt a zene az ablakba kirakott hatalmas hangfalakból, mindenki össze vissza futkosott és nevetgélt. Egy csapat éppen betanult koreográfiát táncolta az udvar egyik végében, köréjük gyűlt oda egy hatalmas tömeg. Közelebb furakodtam, a zene nagyon tetszett, felettébb ismerős csengésű volt. Az első sorban érve a lában földbe gyökerezett az osztály láttán. De hiszen ezek...
~I can not hide what's on my mind, I feel it burning deep inside~
Vadul dobogó szívvel ültem fel az ágyban, majd magamhoz véve telefonomat pislogtam idegesen a kijelzőre.
-Na!- vettem fel morogva. Akárhogyan nézzük számomra a szombat reggeli minimum 10ig alvás szent és sérthetetlen. Rendben, a kivétel erősíti a szabályt, de az is csak előre megvitatott esetekben.
-Mica? Hol vagy? Faraize mindjárt beér.- hallottam meg Rosalia lágy hangját, amitől kissé lenyugodtam. Igazán vehetném már a fáradtságot és elmenthetném újdonsült osztálytársaim számát a telefonomban.
-Rosa. Itthon. Mit érdekel engem, hogy Faraiz mit csinál?!- értetlenkedtem, mert semmi kedvem nem volt idióta kérdezz-felelek játékokat játszani.
-Beteg vagy, vagy mi van, hogy még otthon mereszted a segged? Szedd össze magad és robogjál be, mert semmi kedvem a kényelmességed miatt benn gürcölni napestig.- na jó, ez már nem a lány volt.
-Mi az ott, kupaktanács? Felvilágosítanátok, hogy mégis miért kéne elmennem, az ég sem tudja hova szombat hajnalban?- szegeztem mindenkinek a kérdést, mivel erős sejtésem volt, hogy ki voltam hangosítva.
-Ne peut pas être vrai.- hallatszott egy nagy csattanás, ami gondolom Lysander homlokát érte, mert igen csak morgott utána. //Nem lehet igaz.//
-Ezt is elfelejtetted te szerencsétlen? Most aztán várhatunk itt a rózsabogárra, ki tudja mennyi ideig?!
-Nyugodjatok meg srácok. Mica nem Amber, biztos hamar össze tudja kapni magát és beérni a suliba. Nem igaz?- annyira de annyira imádom, amikor ilyen helyzetekbe hoznak!
-Ja.- nyögtem fájdalmasan, majd kinyomtam a készüléket és egy hatalmas ordítás keretében nekiindultam elkészülni. Kipillantva az ablakon a fény áthatolt a retinámon ezzel átmeneti vakságot okozva nekem. Szemem dörzsölve botorkáltam a gardróbomba és látatlanban magamra húztam az első kezeimbe akadó dolgokat, majd indultam lefele.
-Hova hova Kedveském? Máris kitört a rossza az ágyikóból?- hallottam meg egy nyájas hangot az előtérbe leérve, mire idegesen fordultam meg.
-Te meg ki az Isten verése vagy?- néztem a szöszke fiúra. Biztosra veszem, hogy nem ide való, hiszen barna bőre és laza öltözködése azonnal elárulta.
-Dakota vagyok, állok szolgálatodra.- vigyorgott 2000wattos hófehér mosollyal.
-Aha, kösz.- bólogattam, majd kifelé vettem az irányt. Már éppen indítottam volna be a járgányom, mikor egy erőteljes motorpergés hozta ráma  frász ezzel hatalmasat ugorva, majd a szívemre téve a kezem 180°os fordulatot vettem.
-Pofám leszakad, mennyit vagytok képesek készülődni, ráadásul semmi eredménnyel.- röhögött a drága osztály társam, miközben alaposan végigmért.
-Hékás! Én még a gyors csoportba tartozom mert nem cseszem el az arcom sminkek tömkelegével!-trappoltam hozzá, majd fenyegetően megböktem a mellkasát, de az hittem eltörik az ujjam.
-Szállj fel ahelyett, hogy bökdösöl. Nem a facebookon vagy.- fintorgott, majd felpörgette a motort.- Azzal a tragaccsal egy év, mire beérsz az iskolába.- már éppen meg akartam sértődni, mikor ránéztem az én Kincsemre, és beláttam, fel kéne már tuningolni egy cseppet.
Az egész iskola a kihaltságtól csenget, egy helyet kivéve, ahonnan röhögések csitítgatások hangjai hangoztak ki. Mikor beléptünk a terembe az egész osztály egy emberként fordult felénk amolyan "Na végre!" és "Megjött a megmentőnk" mondatok hangoztak el.
-Te, mégis mi van itt?- fordultam hátra közvetlenül az után, hogy ledobtam magam a helyemre, de Alexy minden szó nélkül felállt és kiment a tanári asztalhoz. Kérdőn fordultam a reggeli ébresztőmhöz, de ő sem figyelt rám, mert éppen Lysander adott oda neki valami kis masnis dobozkát.
-Mica.- hallottam meg a nevem, majd egy éles fordulatot véve a pad előtt ácsorgó Arminra néztem.- Az osztály fiúi, a család, a szomszéd bácsi és néni, a kiskutya, és úgy mindenki nevében, boldog Nőnapot!- mosolygott édesen és láttam, hogy nagyon küszködik vele, nehogy elröhögje ezt az egészet.
-Uhh... köszönöm.- viszonoztam  a mosolyt, majd elvettem tőle a kis dobozkát. Komolyan teljesen elfelejtettem a nagy nyüzsgés közepette, hogy ma van az a nap. Érdeklődve bontottam ki a díszdobozt, látva, minden lány ezt teszi körülöttem, majd kiemeltem belőle egy bon-bont. Isteni fonom volt, egész szem mogyoróval, de nem akartam az egészet egyszerre befalni. Hirtelen Castiel dobta le magát mellém, és a kabátja alól elővett egy ugyanolyan kis dobozt, majd a padba csúsztatva kibontotta.
-Te kis sutyerák.-böktem oldalba, mire szikrázó tekintettel meredt rám.
-Faraize mindig többet vesz, és általában finomak is, úgyhogy nem fog senkinek feltűnni.
-Aha, hacsak nem szól valaki.- mosolyogtam sunyin, majd kivettem egy szemet a dobozból, és a sajátomba csúsztattam.-Hallgatási díj.- kuncogtam, majd a már egy ideje rimánkodó osztályfőnökünkre néztem.
-Na szóval mint tudjátok nem csak a csokoládé osztás miatt jöttünk ma be. Hamarosan itt vannak a választások és a táncunkkal még sehol sem tartunk. Az előző években már láthattátok, hogy ez szokott lenni az egyik legfőbb szempont, ami alapján a diákok szavazni szoktak. Mint már az első félévben kiválasztottuk Castiel lesz a jelöltünk. Hajszál híján ugyan, de nem bukott meg semmiből, így nagy sikerrel indulhat. A jövőhéten sorra kerülő osztály kiránduláson elmegyünk egy két nap-egy éjszakás alkalomra az iskola üdülőjébe, ahol reményeim szerint tudunk majd haladni a tánc megszervezésével. Azonban ezt már most el kéne kezdenünk, legalább a zenét válogatását. Akinek lenne valami zenei ötlete, várom érdeklődve.
-éppen hogy elhangzottak az utolsó szavak, mindenki őrült zsongásba kezdett, és néhány számtól eltekintve csupa olyanok hangzottak el, amikre egyáltalán nem lehet egy elfogadható koreográfiát összerakni. Már vagy fél órája repkedtek a zenék, én pedig csak némán megbotránkozva ültem a helyemen. Mikor végre kaptunk tíz perc szünetet villámként mentem ki a teremből egyenesen egy hosszú csigalépcső felé, nem érdekelve hova tartok, csak minél messzebb. Kivágtam egy vasajtót, amin csodálkoztam, hogy nem volt becsukva, és a tetőn lyukadtam ki. Áldásként ért a friss levegő, ha annak lehet mondani NewYork kipufogófüstben úszó közegét. Kivettem a zsebemből a telefonom és őrült módon kerestem valami normális zenét amire táncolni lehet. Egy sok kedves emléket felidéző címen állapodott meg az ujjam. Ez volt a legelső koreográfia amit megtanultam az egykori tánciskolámban. Mosolyogva nyomtam rá a play gombocskára és helyeztem vissza a zsebembe a készüléket. Amint felcsendült a zene hatalmas adrenalin löket ért, és reflex szerűen követték egymást a mozdulataim.

Nem figyeltem senkire, csak hagytam, hogy a szél a hajammal játszon, a zene a belsőmig hatoljon, átjárjon az érzés. Visszaemlékeztem a próbákra, a bénázásaimra, s hogy a végén az első sorban kötöttem ki. Arcok villantak fel előttem mikor becsuktam a szemem. A régi táborozások, és örömteli lazulások. Országos versenyek és a gálák közti szünetekben lévő sörözgetések. Azok a bolondok! Aztán kiabálások, veszekedések, ajtó csapások. Mikor a szüleim nem engedtek el táncra, én meg válaszul becsaptam rájuk az ajtót. De a csapattársaim... ők még akkor is adtak nekem ruhát, amiben órán tudok lenni, ha ilyenkor nem vittem magammal cuccot. A végén még a tagdíjat is nekem kellett megkeresnem.Éreztem ahogyan egy nyomorult könnycsepp csordul le az arcomon, de nem törődtem vele. Eszméletlenül rég volt alkalmam táncolni, mert Agatha fél, hogy meghúzom valami izmomat, ezért ebben az egyben nem támogat engem. Végigtáncoltam az egész számot, s mikor az utolsó dallamok is elhangzottak térdre rogytam. Ökölbe szorított kézzel markoltam az ingem alját, és mélyen vissza szívtam magamba a könnyeket, nehogy kitörjenek. Megfogadtam, hogy többé nem sírok, mert az a gyengék menekülése. Egy taps. Még egy. Követte a többi is lassan. Nagyon lassan. Rémülten emeltem fel a tekintetem és egy elégedett mosollyal találtam magam szemben. Rémülten néztem farkasszemet a gonosz boldogsággal csillogó szürke tekintettel, amit néha egy-egy dohányfüst foszlány homályosított el. Mindenem remegni kezdett, mikor elismertem, végignézte az egészet. Minél jobban féltem, annál jobban csillogott a tekintete, és lassan eluralkodott rajtam az idegesség.
-Nocs, nocsak Rózsabogár. Hány titkot rejtegetsz még magadban?-fújta ki a füstöt, majd zsebre vágta az eddig a kezében tartott mobilját.
-Ugye nem?!- vicsorogtam, majd elé rohantam és megragadtam a pólóját.-Töröld ki!
-Engedsz el, de azonnal!- morgott vissza, majd megragadta a csuklómat, mire fájdalmasan felszisszentem, de nem engedtem el. Egyre erősebben szorított, én meg kezdtem elgyengülni, amit úgy láttam nagyon élvezett. Beteg állat. Végül szétnyitottam az ujjaimat, majd mikor ő is elengedett, eldobta a csikket, majd visszaindult az épületbe.-Boldog nőnapot!- köpte hátra a válla mögött, azzal eltűnt a folyosó sötétjében.

5.foszlány

De mégis mintha mindketten megfagytunk volna, egyikünk sem mozdult, nem próbált közelebb férkőzni, mintha... gondolkodott volna valamin. De min?
Talán maximum két perce ülhettünk ott ledermedve, mire hirtelen kipattant a szeme, és elhúzódott tőlem, felvont szemöldökkel nézve rám.
-Elárulnád, hogy mit akartál ezzel?- feketedett el a tekintetem, miután feleszméltem ez előbbi sokkból, majd ökölbe szorítottam a kezem.
-Csak meg akartam bizonyosodni, hogy nem a lányokat szeretem-e mégis.- forgatta a szemét, mintha ez a világ legegyértelműbb dolga lett volna.
-És mire jutottal?- sziszegtem a fogaim közt idegesen.
-Mmmm...nem. Nem éreztem semmit.- kezdte el rágicsálni a száját, mintha valamin nagyon gondolkodna.
-Szóval ezzel azt akartad mondani, hogy nem csókolok jól?!- kerekedett ki a szeme eléggé eszelős tekintettel nézve a hupikék törpikére, aki vagy egy fejjel magasabb nálam.
-Hát kb. mintha egy kő szobrot smároltam volna le.- nevetett, én meg neki ugrottam és eldöntöttem a szőnyegen, úgy ülve rá a hasára.
-Te kis! Még jó, hogy!-üvöltöttem rá, és elkezdtem gyerek módjára ütögetni a mellkasát, majd csikizni az oldalát, amire ő meg sem rezzent.
-Ha ezt benézted, mert nem vagyok csikis!-nyújtotta ki rám játékosan a nyelvét, mire ugrottam egyet, erre ő felnyögött. Láttam, hogy nem igazán élvezi, ezért elkezdtem rajta ugrálni a húdenehéz 50kilómmal, mire folyamatosan, fájdalmasan szorítottam ki belőle minden levegőt. A kis kínzásomat egy kínos köhögés szakította félbe. Egyszerre kaptuk oda a fejünket, az ajtóban ácsorgó kisebb társaság felé. Armin és Lysander felvont szemöldökkel, Rosalya leesett állal állt az ajtóban. Hirtelen megjelent Castiel, szemei szikrákat szórtak, ami miatt megijedtem és leestem Alexyről, mire ő csak szórakozottan elröhögte magát, majd el is tűnt.
-Ha nem tudnánk az érdeklődésedet tesó, már rosszra gondolnánk.- röhögte el magát Armin, majd segített felkelni a földről.
Mikor sikeresen visszaszivárogtunk Armin szobájába pár nagy tálnyi chipssel és jó néhány üveg üdítővel belekezdtünk a munkálatokba. Mindenkinek kiosztottam a dolgát, majd kiszaladtam a mosdóba, vissza érve pedig egy eléggé vicces kép fogadott.Alexy mint aki hű de elfáradt az alig tíz perce tartó hatalmas munkába kinyújtózkodott, ezzel előre tolva a neki háttal ülő tesóját, aki telibe megfejelte a laptopját. Felettébb mulatságos kép volt, amit az időközben megérkezett Peggy pont meg is örökített, mondván ír egy külön cikket a készületekről. Természetesen Armin fennhangon tiltakozott, hogy ilyen "megszégyenítő" pozícióba lássa az iskola, de erről az elméletéről viszonylag hamar sikerült lebeszélnünk. Egyenlő munka megosztásban végezte mindenki a maga dolgát. Armin valami kódokat készített, amivel a különböző menü pontokat tudtuk megnyitni és magának az oldalnak az elrendezését állította be. Alexy és Rosalya a stíluson ügyködtek közösen. Sajnos az igazgatónak az a kikötése volt ezzel kapcsolatban, hogy a rózsaszín szín mindenképpen szerepeljen a kinézetben, amiatt a két designer igen húzta a száját. Lysander a háttérzenéhez szükséges zenelejátszót próbálta meg kialakítani az egyik oldalon, Castiel pedig egy új YouTube csatornát hozott létre, amit beillesztünk Lysander alkotásához. Peggy a saját kis pletyka oldalrészét alakítgatta, amiért nem egyszer össze veszett a designerekkel, ugyanis ő másfajta hátteret képzelt el az ő menüjébe. Nataniel pedig nekem segített a maradék információt és adatlapokat felvinni az oldalra, valamint én még létre hoztam egy galériát, amin majd az eseményeken történő képeket tüntetjük fel. A végeredmény igen csak tetszett mindenkinek, miután az utolsó simításokkal is végeztünk közösen megírtuk a nyitó oldal szövegét, majd elégedett pillantásokkal fürkésztük végig még utoljára az oldalt, mielőtt még elküldtük volna az igazgató nőnek.
Olyan este hat felé végeztünk is mindennel, ami nem volt meglepő, ha ennyi ember teljes erőbedobással dolgozik együtt egy dolgon, így úgy döntöttünk, hogy ezt megünnepeljük. Az ikrek anyukája felajánlotta, hogy elvisz minket a palacsinta házba, csak volt egy kis böki. A kocsi csak öt személyes volt, az az csak négy személyt tudott elvinni, mert a kormányt nem adta át az anyukájuk senkinek. Mi nyolcan voltunk, de hamar meglett a megoldás. Négyen ültek a kocsiba, mi pedig Castiellel elvittünk egy-egy embert motorral. Ez Lysander és Rosalya lett volna, de Rosa kijelentette, hogy ő nem kockáztatja az életét, ezért Alexy boldogan adta át neki a kocsiban befoglal helyét és pattant fel mögém.
-Kapaszkodj erősen!- nyomtam a fejére a bukósisakom, majd felpörgetve a motort a már induló társaság után száguldottam. Szegénykének ez annyira új volt, hogy eleinte, mint valami kismajom karolta át a derekam. Kis idő után ki merte nyitni a szemét, majd egy boldog "Jehhh Bébiiiii!!!" kiáltás hagyta el a száját, mire én felnevettem és gyorsabb tempóra kapcsoltam, ezzel beérve a két muzsikust. Eleinte kicsit felénk rántották néha magukat, amin ők jót nevettek, én meg menet közben üvöltöttem le a fejüket, hogy megijesztik szegény Alexyt.
-Mica.Nem érzem jól magam.- nyöszörgött az utasom, mikor már vagy ötödszörre rántottam félre a kormányt, nehogy azok a debilek nekünk jöjjenek.Mikor hátrafordultam kicsit megszeppenve látva az arcát. Nem sűrűn imátkozok, de akkor azt tettem, nehogy a nyakamban landoljon az ebédje.

-Már csak egy sarok van hátra. Tarts ki!- biztattam, majd be is fordultam a kocsi után és leparkoltam a palacsintaház előtt. Alexy ingadozva szállt le, majd letépve a fejéről a sisakot a bokorhoz rohant és kiadott magából temérdek mennyiségű elfogyasztott chips és üdítő keverékét.
-Ez a te hibád, te Barom!- ütöttem bele Castiel karjába, mire csak gyilkos pillantást vetett felém, de most nem ijesztett meg, mert jobban aggódtam Alexy miatt, akihez időközben odament az anyukája. Castiellel csak farkas szemet néztem, s láthatólag valamin nagyon meglepődött, mert dühösen fújtatva egyet hátat fordított nekem. Armin odavitt egy üveg vizet a tesójának, aki kiöblítette a száját.
-Alexy, minden rendben?- léptem közelebb, egy émelygő tekintetett várva, ám kellemesen csalódnom kellett.
-Huhh, na most már  van hely a palacsintának.- fordult felém egy 1000Wattos mosolyjal, mire az egész társaság egy emberként jajdult fel.
-Tessék.- nyomtam három szem rágót Alexy mancsába, amit beleegyezően el is kezdett rágcsálni.
Az épületbe belépve már csak az édes illatokkal jól laktam. Szabály szerűen csurogni kezdett a nyálam, miközben egy jó nagy asztalhoz vándoroltunk.  Mindenki leadta a rendelését, majd amíg vártunk kiszaladtam megkeresni a mosdót. Dolgom végezte után éppen kezet mostam volna, mire valaki hátulról befogta a szám. Rémült tekintettel néztem fel a tükörbe ahol egyenesen egy elégedett szürke szempárt tekinthettem meg.
-Feltett szándékod, hogy a sírba vigyél?- mostam meg aztán teljes higgadtsággal a kezem, miután elengedett.
-Készülj a legrosszabbakra.- morgott idegesen, majd kicsapva maga előtt az ajtót kicsörtetett a mellék helyiségből. Csodálkozva néztem utána. Ebbe meg mi ütött?
Éppen csak vissza ültem az asztalhoz, de már le is raktak elém egy tál finom, meleg nutellás-banános palacsintát. Nyálcsorgatva haraptam le az első falatot és élveztem ki, ahogyan az olvadt mogyoró krém égető lassúsággal lefolyik a torkomon. Sajnos ezt az idilli pillanatot egy idegesítő szurkálódás szakította félbe a jobb vállamba. Mérgesen néztem a fehér hajú lányra, mire az visszarántotta a kezét.
-Te? Mit keresett Castiel a női budiban?- kérdezte teli szájjal, így eléggé nevetséges arca volt. A szemem sarkából láttam, hogy az említett személy kissé megemeli a fejét, de szemével még mindig a kezében lévő nyalánkságot nézte. Ügyes trükk, de én még így és észre veszem, hogy fülel.
-Csak a dolgát akarta végezni, de lelepleztem az igazi énjét.- suttogtam Rosanak, mire a velünk szemben ülő Lysander röhögésében mellé nyelte a palacsintát, egyenesen az én pólómra köhögve azt.
-Ohh te kis!-vigyorogtam ördögien, majd kivettem pár száll ropit egy pohárkából és az asztalon át hajolva belemorzsoltam a hajába.
-Ahh a hajam!- röhögött, majd beleszórta a morzsák nagy részét Castiel ölébe.
-Idióta!- ugrott fel a székből, ezzel meglökve egy pincért, aki kishíján beleesett az egyik vendég ölébe.
-Szerencsétlen.- röhögtem ki, majd az ismételten böködő barátnőm felé fordultam, aki az igazi okát akarta tudni a srác hollétének.
-Csak rám hozta a szívbajt.- vontam meg a vállam, majd beleharaptam a palacsintámba. Castiel önelégülten vigyorgott Rosalyra, akinek ettől minden szín kifutott az arcából, majd némán vissza fordult a tányérjához és tovább falatozott.

4.foszlány

Egész héten suli után és még előtte is azt a vacak honlapot szerkesztettem, csináltam, alakítgattam, töltögettem fel. Mégis...valami még mindig nem volt jó. Minden nap, mint valami kísértet lebegtem be az iskolába, s csak a szűkebb barátaimmal az Alexyvel, Nataniellel, Lysanderrel, Rosaliával, és ha annak lehet nevezni, Castiellel váltottam pár mondatot. Mondjuk a vöröskével inkább cikiztük, meg átvágtuk a másikat. Az igazgatónő napi rendszerességgel hívatott az irodájába, megtudakolni a haladásom menetét. Az biztos, hogy én többé a nevem és munkám nem adom semmihez!
Reggel kicsavart zombiként vánszorogtam az iskolába. Az elmúlt héten hanyagoltam a motorozást, mert nem akartam a napokban újabb balhét, mellesleg olyan fáradtság jött rám, hogy veszélyes lett volna az utakat róni. Sajnos nem volt senki, akit megkérhettem volna, hogy vigyen el, mert csak egy motoros ismerősöm van, de a vöröskét semmi pénzért nem kérném szívességre, mert annak én látnám kárát, már előre tudom. Megérkezve egyből a fedett kempingpadhoz mentem, ami valami törzshely volt, hová Lysander és Rosalia csábított.
-Mi van veled csajszi? Napok óta nem is élsz.- karolta át a vállam Alexy és a kezembe nyomott egy pohár meleg teát, ami a hűvös reggelen igazán üdítő dolognak számított.
-Köszönöm.- kortyoltam bele motyogva, majd ahogyan a forró finomság levándorolt a torkomon éreztem, ahogyan végigfut rajtam a hideg és kissé felébredek.-Csupán fáradt vagyok, napok óta nem alszom a banya miatt.-morogtam a színes folyadékot lötyögtetve a pohárban.
-Még mindig a honlap a gond? Őszintén sajnálom, hogy a nyakadba varrtam ezt az egészet.- lépett a társasághoz Nathaniel, közvetlenül elém, úgy nézve le rám. Nem hiszem el, itt mindenki magasabb, mint én? Cöhh...
-Milyen honlap? Hol? Ki az admin? Ismerem? Vannak rajta jó gamek?- kapta fel Armin a fejét a játékából, és tekintete köztem és a szöszi között cikázott. Válaszul csak megvontam a vállam, majd tovább szürcsölgettem, mire Nathaniel megrázta a fejét.
-Mica elvállalta az iskola honlapjának az elkészítését, de nagyon szorít a határidő. A diákok adatait és a fontosabb tudnivalókat az iskoláról már begépelte és átrakosgatta, vagy tudom is én mit csinált, hogy feltudja majd rakni, de a többivel el van maradva.- kösz Szöszi, igazán rendes vagy, hogy így lejáratsz! Direkt nem szóltam senkinek, mert abból csak a káosz van, de így hátha még meg is sértődnek rám. Komolyan. Esetleg taj kártya számom és lakcímem születési dátummal együtt nem akartad elmondani nekik?
-Miért nem szóltál? Egy hétvége alatt össze lehet ezt dobni.- nézett rám kerek, kissé sértődött szemekkel a fekete hajú ikerke, amit testvére követett.
-Igen! Azt hittem, mindent elmondunk egymásnak! Tudod, hogy segíthettünk volna!- duzzogott Alexy karba tett kezekkel, én meg az ég felé nézve a homlokomra csaptam. Szépen lassan elszámoltam magamban tízig, majd kiittam a maradék teát és a klónokra néztem.
-Mert pont ezt a nyüzsgést akartam elkerülni. De egyedül tényleg nem leszek készen vele. Tudtok segíteni?- most már én vágtam kérlelő boci szemeket.
-Mit kapok érte?- ugrott elém az eddig asztalon ücsörgő vörös ördög gonosz mosollyal az arcán.
-Mégis miért? Hozzád senki sem szólt!- vágtam neki, mert még nem voltam jó kedvemben.
-Na és? Itt akármit mondanak, az nekem is szól. Hogy figyelembe veszem-e, vagy nem, az meg már egy másik téma. Na szóval, mit kapok a szolgálataimért?- fintorgott, majd az asztalnak támaszkodott.
-Az attól függ. Melyik negyed sarkán akarod kezdeni?- haraptam bele gonoszul az alsó ajkamra, mire felhördült.
-Ez a játék nem jön be, csak a vakolatbabáknál.-röhögött, majd egy ferde pillantást vetett Natanielre.- Mondjuk úgy, hogy befolyásos személy vagyok. És az embereknek mindig kell valami hír a netre, amin csamcsoghatnak.
-A pletykák nem Peggy reszortjai? Reklamálni fog, ha ezt is elvesszük tőle.- csatlakozott be Lysander is a társalgásba. Ugyan nem tudom, hogy ki az a Peggy, de a hallottak után van róla némi sejtelmem.
-Mindenki megvehető. Majd társszerzői jogot adunk neki, feltüntetjük a nevét, akárki is legyen az, így mindenki boldog lesz.- dobtam le a táskámat a padra, majd kivéve belőle a jegyzetfüzetem irkálni kezdtem az ötleteket.
-Való igaz. Ám erről akkor előbb az említett hölgy beleegyezését is ki kellene kérnünk.- igazgatta a sálját Lysander.
-Azt majd én megbeszélem vele. Meggyőző tudok lenni, ha aka...-nyammogott Rosa a szendvicsén, de a mondata felénél kivágódott az ajtó és maga a Sátánné rontott ki felénk vágtázva.
-Maguk meg mit keresnek itt? Negyed órája becsengettek, és arra kell megérkeznem, hogy egy tanár jön hozzám, mivel a fél osztálya nyomtalanul felszívódott! Azonnal menjenek be!
-Elnézést asszonyom, csak éppen a honlapot beszéltük, és nem vettük észre a csengőt.- lépett a diri elé Nataniel védelmezően.
-Ó, valóban. Akkor nem is zavarom önöket, remélem sok csodás ötlettel tudnak majd előállni. De Hétfőre készen legyen ám! Szólok a tanítóknak, hogy ne lepődjenek meg, ha nem mennek be órára! További jó munkát!- higgadt le, majd mosolyogva eltipegett az épületbe.
-Na ez meg mi volt?- kerekedett el a szemem, mire Castiel összepacsizott a többi fiúval, és még Nataniel is nevetett, mikor az ajtó bezárult a nénike mögött.
-Az igazgatónő mániákus megszállottja az intézménynek. Akármi ami az iskola javára válik, nála szent és sérthetetlen, beleértve azokat a diákokat, akik dolgoznak rajta. Ezért jó DÖK elnöknek lenni.-vigyorgott Nataniel, mire Castiel vállba ütötte, de ő csak röhögve dörzsölgette meg a karját.
-Szupi, akkor egész napos lyukasórák várnak ránk.- nyújtózott ki Alexy a padon, majd az asztalra dőlve alvó pozíciót vett fel.
-Remek. De akkor segítenétek? Mert egyedül nem bírnék vele, engem meg tuti kicsapnak, ha nem adom be hétfőre cakkumpakk az egészet.- dörzsölgettem a halántékom, mire Mr.DÖK-elnök egyetértően bólintott. Itt a többiek, kissé szúrós tekintettel néztek rá, mire védekezően felnyújtotta a kezét.
-A szöszi majd úgyis kihúz a bajból. Azt a liba húgodat is már nemegyszer mentetted meg.- fintorgott a Castiel, majd jobb kezében fogva a dobozos kóláját egy újjal felbontott. Hmm... Ezt én is meg akarom tanulni!
-Amber teljesen más. A szüleink pénzelik az iskolát, javarészt azért nem csapták még ki.- fogta a fejét, mire biztatóan a vállára tettem a kezem.
-Akkor meg mondjátok azt, hogy jártok, és Mica család tag. - nahát, hogy ez a Castiel mekkora egy zseni! Ja, talán egy fordított univerzumban!
-Még mit nem! Ezt most el lehet felejteni! Inkább szenvedek egész héten, mintsem...-hőköltem meg, de belém akadt a szó, látva mindenki kérdő tekintetét, és valami megsértett szomorúságot Nataniel szemében.- Jaj, én nem úgy... Csak utálom a kényszeres áldolgokat. Nem veled van a bajom!- kaptam a szám elé a kezem, mire csak mosolyogva sóhajtott egyet, majd félkézzel átkarolta a vállam.
-Akkor hol legyen a buli?- morgott Castiel, nem túl vidám tekintettel cikázva kettőnk között, majd kérdőn körbenézett.
-Gyertek hozzánk holnap délelőtt. Ott minden szükséges dolog megvan. Nem hiszem, hogy bárkinek nagyobb számítógép és kellék gyűjteménye lenne.- ásított kékike, majd fejével az akkor is játszó Armin felé bökött. Ezt természetesen mindenki egyetértően nyugtázta. Megegyeztünk egy szombat délelőtt 11órai időpontban, mert akkor már nagyjából mindenkit kitör a rossz az ágyból. Szünetben többen is jöttek oda az osztályból, meg más osztályokból(?), hogy mondjuk már, ő is velünk van, had ne kelljen bemennie órákra. Mondanom sem kell, mindenkit lekezelő egyszerűséggel küldtek el a fiúk, ami kicsit szórakoztató volt, főleg, hogy Amber és kutyuskái minden szünetben többször is bepróbálkoztak. Egyszer egy rövid, barna hajú lány jött oda, vállán valami doboz alakú táskával, őt viszont egyáltalán nem kezelték le.
-Nocsak, nocsak. Nem járunk be órára? Miben sántikál a balhés csapat?- mosolygott sejtelmesen, és benyomott egy gombot a táskáján.
-Jó, hogy jössz Peggy. Pont rád van szükségünk.- Kezdett bele Nataniel.
-Na ilyet sem hallottam még, hogy valaki a társaságom keresse. Általában én rohangálok a zaftos pletykák után, most meg tálcán kínálnak fel nekem valamit a suli legnépszerűbb srácai. Na ne kíméljetek!- mosolygott egyre vidámabban, és valami mikrofont tartott Nataniel elé, aki félig felvont szemöldökkel nézett a lányra.
-Hagyd ezt, kérlek. Nem pletykáról lenne szó, hanem véresen komoly dologról kívánunk most veled beszélni. - lépett elő Lysander az eddigi némaságából.
-Rendben van. Izgatottan várom.- azzal a fiúk egymás szavába vágva belekezdtek a monológok áradatába, Peggy meg rezzenéstelen arccal hallgatta végig a történetet és a teendőket.- Benne vagyok, jó igehirdető lehetőségnek tűnik. Majd jelentkezem az első cikkel, vagy keressetek fel.- mosolygott, azzal visszaindult az épületbe.
*Szombat reggel*
Teljesen kipihenten nyitottam ki a szemem, még az újdonsült ébresztőórám megnyikkanása előtt. Igaz, még lustálkodtam egy kicsit, elterülve hatalmas franciaágyamon a takarok és párnák sokasága között. Imádom halmozni az élvezetet, és remekül el lehet bennük bújni hideg téli éjszakákon. Olyan fél órányi hezitálás után, mikor már az órám is pittyogni kezdett kimásztam vackomból és széttárva a függönyt elégedett pillantással néztem le a majd 12emelettel alattam elterülő városnézetre. Ja, igen! Mivel New Yorkban lakom, és itt az átlag 20emeletes házak a normálisak, így nekünk sem jutott másabb. Pontosítanom kell, egyfajta hotel ez, amit lakásomnak mondhatok. Agatharol még nem is mondtam sokat, így nem meglepő, hogy eddig nem említettem. Nos, ő ebben a hotel féleségben dolgozik, mint az igazgató személyi aszisztense, így állandóan kéznél kell, hogy legyen. Mint az ilyen fontosabb beosztottak, kapott egy eléggé szép nagy lakást, ami jó nagy galériával rendelkezik, így fel lehetett húzni egy alacsonyabb második emeletet is, még az érkezésünk előtt. Na de térjünk vissza a reggelre. Dudolászva lépkedtem ki a fürdőbe és szedtem rendbe magam. A gardróbomba vissza érve ismételten a reggeli legnagyobb problémámmal találtam szembe magam. Hosszas keresgélés után egy fekete V kivágású rövidujjút(ami alá vettem ujjatlan sportmelltartót), sima sötétkék farmelt és egy fehér inget öltöttem, rajta fekete csíkokkal és ugyancsak sötét, kihajtható gallérral díszítve. Hajamat lófarokban a fejem tetejére fogtam, majd egy szép kontyba felcsavartam, elől lógva hagyva pár tincset. Hónom alá csaptam a laptopom, majd a szokásos sporttatyómba bedobálva a jegyzeteimet megindultam ki az ajtón, a lift felé. A hatalmas épületből kilépve megigazítottam magamon az időközben felvett bőrdzsekimet és begyömöszöltem a cipőfűzőt a bakancsomba. Benyomkodtam a kontyom a sisakom alá, ami eléggé kellemetlen volt, majd a mobilomon az előző este megkapott címet bepötyögtem a GPSbe és édes motorpergéssel kezdtem el róni New York utcáit. A hely nem volt messze, csupán pár sarokra, de azalatt a pár hét alatt, amit itt tölthettem, nem igazán ismertem még ki magam. Ugyancsak magas épület elé parkoltam le, majd felcsengettem a kapucsengőn az ismerős névhez, aki kérdezés nélkül be is engedett. A bejárati ajtóba érve Alexy már szélesen vigyorogva várt, úgy tessékelt beljebb, egészen Armin szobájáig. Na ott aztán tényleg minden volt plazma tévétől kezdve az XBox és PS minden létező kiadásáig. Roskadásig tele polcok mindenféle játékokkal. Konzolok és kinektek debugdosva az elvétet lyukakba és szétszórva földön. Igazi kocka mennyország. Gyorsan lepakoltam az ágyra a cuccaimat, majd törökülésbe felültem és  a jegyzeteimet kezdtem nézegetni, amíg a gép bekapcsolt.
-Figyelj Mica, gyere megmutatok valamit, amit már rég oda szerettem volna adni!- mosolygott Alexy, majd választ meg sem várva megfogta a kezem és elkezdett kihúzni a lakás másik végében lévő helyiség felé. Kétség sem férhet hozzá , hogy a két testvér teljesen más stílust képviselnek. Alexy élénk kék színű fala remekül ment a hajához, bár a felfestett fekete leopárdmintát kissé furcsáltam. A polcokon hajápolók és divat magazinok tömkelege, négy hatalmas ruhásszekrény tele belevalókkal. Fekete bolyhos szőnyeg, pont amilyen nekem van és temérdek poszter. Mondjuk úgy összevetve nekem nagyon is tetszett. Leültem az ágyra és vártam, amíg Alexy a szobába szaladgál valamit keresve, majd egy diadalmas kiáltás után hátradugta a kezét és letérdelt elém, hogy nagyjából egy magasságba legyünk.
-Ez amolyan "de jó, hogy végre valaki megért" ajándéknak szánom.- mosolygott aranyosan, majd előhúzott egy fekete kövekkel kirakott gyönyörű nyakláncot. Régi módi volt, talán a romantika-gothika korabeli, de én első látásra beleszerettem. Hagytam, hogy felrakja a nyakamba, majd mosolyogva néztem, ahogy vissza gugolt elém és a nyakába ugrottam.
-Köszönöm!- kacagtam, mire megropogtatta a hátam, így már mindketten nevettünk.
-Figyelj, lenne még egy kérdésem. Nem is kérdés...nem tudom, mi akar lenni... vagyis...- kezdte el vakargatni a tarkóját és egy kicsit elpirult. Erősen imádkoztam, hogy ne pasi ügy legyen, mert azt valahogy akkor nagyon nem tudtam volna vele átbeszélni.
-Na gyerünk, ki vele! Te vagy a legjobb fiú barátom, bármit elmondhatsz.- eme pár szócska hallatán még magam is meglepődtem, mert még sose mondtam ilyet senkinek. Alexy még jobban elpirult, majd nagyot sóhajtott.
-Tudod, te is nekem a legjobb barátom, csak tudod, még sose volt barátnőm, tudod miért. Csak valahogy kezdek elbizonytalanodni, vagy nem tudom, mert ha még sose próbált valamit az ember, akkor honnan tudná. Vagyis már tényleg nem tudom, azaz érzem, de nem teljesen, ugyanakkor...- kezdte el hadarni össze vissza integetve, nekem meg lezsibbadt az agyam.
-Bökd már ki, mit akarsz!- perzseltem oda neki egy kicsit, mire felém kapta a fejét, én meg kőszoborrá formálódtam. Alexy hirtelen hozzám hajolt és a száját az enyémre tapasztotta. Kerek szemekkel néztem rá és a meglepődöttségtől belemarkoltam a pulcsijába. Ezer meg egy gondolat kavargott a fejemben a fiúval kapcsolatban. Gondoltam, csak valami félreprogramozott buta álom, de mégis olyan valóságosnak tűnt. Hogy ott térdelt velem szemben, csukott szemmel, hozzám hajolva, szánk összeérve. De mégis mintha mindketten megfagytunk volna, egyikünk sem mozdult, nem próbált közelebb férkőzni, mintha... gondolkodott volna valamin. De min?