15.foszlány

-Rendeződjetek már!-ordította Faraize, miközben mindenki össze vissza futkosott a termünkben. Odakinn hatalmas volt a fennforgás, hiszen ma volt a választások napja.
Természetesen a kisfilmet és a táncot is sikerült immár BAJ NÉLKÜL megoldanunk, így ugyan kissé feszengve de büszkén álltunk a nagy nap elé.
-Pofátok lapos!-ordította el magát Castiel, mire mindenkibe beleszorult a szó, és leült a helyére az osztály főnökkel szembe. Amióta kiszabadultunk a cellából a vöröske kissé megváltozott. Lehet csak nekem volt fura, mert a többieknek úgy tűnt, teljesen normális. A bunkózása az egekbe szökött, mi is gyakorlatilag csak a forgatásokkor beszéltünk egymással akkor sem a legbarátságosabb hangnemben. Fáj bevallani, de valahol hiányzok az a viccelődős mindenlébenkanáll feje.
-Köszönöm Castiel!-sóhajtott nagyot az osztály főnök, majd dörzsölgetni kezdte az orrnyergét.- Mint látjátok a terem nincs a legjobb állapotában, és elektronikus tábla hiányába nem tudjuk megnézni a kis filmeket. Kérlek titeket, hogy rendeződjetek ötös csapatokba, és kérezkedjetek be a különböző termekbe.
-Ahogyan ezt kimondta hamar összeálltak a csapatok. Rosaly rögtön megragadott, majd csatlakozott hozzánk a zenész duó is, így indultunk meg a legközelebbi kilencedikes terem felé. Mikor beléptünk pont a mi filmünk ment, gy csöndesen letelepedtünk a földre, onnan nézve a filmet.
*Kisfilm folytatódik*
Ösztönösen előrántom a fegyverem és lövök. A szőke fiú torkát néma sikoly hagyja el, miközben lassítva zuhan a földre. L-re pillantok, aki haragos tekintettel rohan el egy hátul kialakított szobába. A vöröshajú fiúhoz megyek, akinek arcát kötés fedi. Hallom, ahogyan Rosa szól a fejhallgatóba, majd beront az ajtón és rám való idegességében lerendezi a felkelni akaró őröket.
-Minden rendben. Eljuttatom még időben.- hámozom le róla a kezére feszített kötelet. Ahogyan az utolsó fonál is lekerül róla feláll, majd megragadja a kezem és elkezd velem kifelé futni. 
-Utánuk!-kiáltja L, majd Rosaly szól, hogy feltartja őket. A fiúval berohanunk a liftbe. Odabenn teljesen nyugodt a levegő, csak a fáradt szuszogásunk és a lágy lift zene szól. Ránézek az arcára, de azt kötés fedi, így csak a szürke szempár néz rám. Amint kinyílt az ajtó ismételten futásnak eredünk, hiszen a két kapucnis alak (Armin,Alexy) már a nyomunkban van a lépcsőnek köszönhetően.
-Erre!-szól a vöröske , majd éles kanyart véve elhúz a hátsó bejárat felé. NewYork utcáin szaladva az idő csak egy fogalom. Az épületek és kivilágított boltok mintha csak felgyorsultunk volna suhannak el mellettünk. Mindeközben az állatok és emberek teljesen megfagynak utat adva menekülésünknek. A park fái biztonságot és rejtek helyet nyújtottak futamunknak. Mikor már úgy tűnik itt a vég, az iskola épülete lesz látható. Berohanva egyenesen az udvarra néző erkélyhez vesszük az irányt. Kilépve egy hatalmas tömeg fogad minket éljenezve.
-A nyertes Castiel!-szólal meg őrjöngve a bemondó hangja. Mindenfele lufikat engednek fel és színes lámpák tömkelege villózik egyenesen ránk szegeződve. Castiel letépve arcáról a maszkot maga mellé húz, mint "megmentőjét" úgy tűrve, hogy fotózzák és ünnepelje őt a tömeg.

*Kisfilm vége(stáb lista)*

-Még mindig nem tudom, hogyan hoztad össze a tömeget.-hajolt hozzám Lysander a fülembe suttogva, mire csak elkuncogtam magam.
Ekkor a kilencedikesek őrölt tapsban törtek ki, a lányok elolvadtak a fiúk alakításától. Mind a négyen felálltunk és meghajoltunk. Már indultunk volna kifele, mert nem túlzottan érdekelt minket a többi osztály alkotása, mikor Rosa visszarántott.
-Ááááá! Most jönnek a legjobbak!-sikított, mikor a stáb lista után megjelent a "BAKIPARÁDÉ" felirat.
-Ugye nem?-pihegtem, majd lerogytam barátnőm mellé és kerek szemekkel kezdtem el nézni a képernyőt.

Természetesen itt minden létező marhaságunkat levettették, például a folytonos röhögéseket, vagy mikor a kamionba szállva Armin nem a megadott képet nézi, hanem valami játékkal szórakozik, mi meg ott állunk mögötte. Majd jött amitől a legjobban féltem. Végigvitték, ahogyan a baleset után kivezetnek engem. Azt hittem itt vége lesz. De nem. Nathaniel felült, és a kamerába mutatta a nagyujját, majd akik tudták mi ez az egész elkezdtek nevetni. Ekkor egy hatalmasat belevágtam az akkor is nevető Nathanielbe, aki fájdalmasan feljajdult, majd bocsánat kérő bociszemekkel nézett rám. Mondjuk az utána lévők már felvidítottak, hiszen a liftbe az egy egy köhögés közben volt, hogy Castiel majdnem megfulladt mert félrenyelt, vagy futás közben Alexynek lecsúszott a kapucnia a fejéről és mikor visszatette véletlenül nekirohant egy közlekedési tábla oszlopnak. (Megjegyzem, az oszlop utána elferdült, szóval gyorsan el kellett hagynunk a helyszínt)

Mikor elfutott a VÉGE felirat még nagyobb éljenzés tört ki az osztályteremben, és már nyugodt szívvel hagyhattuk el a kis gólyákat visszatérni a keserves teendőinkhez.

Mikor a terembe értünk már mindenki ott volt rajtuk az egyen pólónk. Nem volt valami fantáziadús, de a mi inditottunknak tökéletesen jellemezte. A piros póló elején a Winged Skull logója volt, amiről Castiel nem volt hajlandó lemondani, a hátulján pedig a 11.B felirat, valamint alatta a kereszt/becenevünk. 

De még csak ezután kezdődött a java. Mikor mindenki befejezte a kisfilmeket, csak aztán következett a jelöltek közötti verseny. Mi az erkély alatt állva szurkoltunk Castielnek, akit előtte persze rendesen felkészítettünk, hiszen a többiek az elmúlt évek alapján tudták, hogy milyen kaliberű kérdések lesznek. Olyan fura feladványok voltak, mint például hány ablaka van az iskolának, melyik tanár dohányzik és milyet szív, vagy mennyibe kerül egy szendvics meg egy kóla a büfében. Én mondjuk egyikre sem tudtam volna a választ, de a jelöltek igen.
-Akkor most minden osztályból kérünk egy jó kis rajzost a következő feladatra!-hangzott a bemondó, mikor egy kezet éreztem a vállamon és hátrarántott majd elkezdett az ajtó felé tolni, egészen az erkély bejáratáig. A döbbenettől mukkanni sem bírtam, csak kerek szemekkel meredtem az elsétáló Lysanderre, ami küldött felém egy bíztató mosolyt.
-A feladat a következő! A lisztet és ezeket a festékeket használva kell gyönyörűséges herceg kisasszonnyá varázsolnotok a saját jelöltötöket.(Mindegyik fiú volt) Csupán három perc áll rendelkezésetekre. Rajta!- amint megszólalt a duda Castiel elé léptem.
-Csukd be a szemed és fogd hátra a hajad!- parancsoltam, majd lehajoltam a lisztes tálért.
-Mi?- szorította össze a szemét és épp, hogy csak hátra tudta simítani a haját, de én már két tenyérrel nyomtam a lisztet az arcába elkenve rajza azt ezzel teljesen fehérré varázsolva. -Tartsad!-szóltam rá, mikor köhögni kezdett a liszttől.
-Na..kkhhm...mond meg, hogy..basszus khh... mit csináljak!- morgott csukott szemekkel, de azért tartotta a haját. Pillanatok alatt gyönyörű rózsaszín pírt festettem az arcára, kihúztam erősen pirossal az ajkait, majd már csak az utolsó simításokat végeztem a fekete szem kontúrral, mikor megszólalt a duda. Büszkén vigyorogtam az idegesen morgó, mégis tudatlanul pislogó fiúra. A vég eredményképpen mindenki megkapta a maximum pontot, de én oltári jót nevettem a fiún, és még közös képünk is készült mielőtt még lemoshatta volna az arcát, legnagyobb bánatomra. Brühühü...

Mikor minden hacacárénak vége lett és a diákok tele ették és itták magukat mindenfélével addig a DÖK tagok megszámolták a már korábban leadott szavazatokat. Mindenki izgatottan toporgott az erkély alatt, miközben a jelöltek felsorakoztak.
-Szóval...-kezdte a bejelentő.-Az idei év diák igazgató nyertese...-húzta tovább az idegeinket.-Aki megkapja az iskola kulcsát.-komolyan mondom, itt már azt hittem megtébolyulok.-Castiel!-ordította el magát végül, mire hatalmas üdvrivalgás tört ki. Castiel vigyorogva vette át a kulcsot, de ez még nem volt minden.
-Gratulálok! Az iskola kulcs mellé ti nyertétek meg az egy hetes csereosztály programot a Párizsi testvér iskolánkba! Készüljetek, mert a hétvégén indultok!- üvöltött a mikrofonba a másik bemondó, bennem pedig megfagyott a vér. A Sweet Amoris testvér iskolájába jártam én is bejárósként. Jaj, Istenkém, mi lesz ebből...

14.foszlány

Hajnalban irdatlan horkolásra ébredtem. Fáradtan pislogtam s mozdultam volna, de nem tudtam. Mikor letekintettem a derekamra azt láttam, hogy valaki hátulról átkarol. Riadtan néztem át a vállam felett, és a vöröskét pillantottam meg nem éppen halk hangnemben aludni.
-Csitt már!- böktem oldalba a könyökömmel, mire felhorkant, majd durcás fejjel, álmosan pislogni kezdett.
-Sajnálom, hogy megsértettem a fülét, Királylány.- szavai árasztották magukból a szarkazmust, mire csak nagyot fújtattam. Tényleg vissza tért a régi Castiel.
Ekkor elengedte a derekamat, majd átfordult a másik oldalára. A hideg hajnali levegő megcsapott, a pulcsijáért nyúltam és összehúztam...volna, ha nem tulajdonította volna időközben vissza.
-Add ide a pulcsid!-dideregtem, mire ő csak megvonta a vállát, és ugyanúgy feküdt tovább. -Kérlek...-nyöszörögtem aztán elhaló hangon, mire nagyot sóhajtott és lecipzározva magáról, csak hátradobta a válla fölött. Boldogan vettem magamra a meleg ruhadarabot, és próbáltam meg vissza aludni.
Nem tellett bele sok idő, és éreztem, hogy az ágy másik vége megemelkedik , majd egy kis fény gyúlt és valami irdatlan büdös töltötte be a szobát.
-Ugye nem gondoltad komolyan, hogy majd pont itt fogsz dohányozni? Azonnal oltsd el!- ültem fel az ágyon idegesen és a fiú felé fordultam. Ő semmitmondó arckifejezéssel ült a berácsozott ablakban és fújta ki rajta füstöt. Most már értem, hogy miért volt ennyire hideg a szoba.
-Mióta lettél ilyen parancsolgató?- emelte rám hamuszürke tekintetét, amiből semmit sem tudtam kiolvasni.
-A börtön megváltoztatja az embert.- vigyorogtam pimaszul, miközben színpadiasan széttártam karjaimat.
-Mintha tudnád, hogy milyen a börtön élet.- csóválta meg vigyorogva a fejét, bár az inkább vicsor volt. Az egekben szökően magas kedvességem ellenére sem volt hajlandó lerakni azt a büdös pálcikáját, így kénytelen voltam felállni az egyébként sem túl kényelmes, vagy higiénikus ágyról és az ablakhoz sétáltam.
-Kell?- nyújtotta felém az ablakon kibámulva, a szemembe pedig megcsillant egy gonosz kis szikra.
-Ha már így megkínálsz.-vigyorogtam majd elvettem tőle még nagyjából háromnegyed szálat és azzal a lendülettel ki is dobtam a rácsok között és néztem ahogyan a narancssárga fénye zuhan vagy három emelet magasat.
-Az az utolsó szálam volt!- nézett rám gyilkos tekintettel, vicsorogva, mire nagyot nyeltem. Ott, abban a pillanatban határoztam el, hogy többé nem fogok félni Castieltől, így megmakacsoltam magam és ökölbe szorítottam a kezem.
-Legalább már a közelemben nem fogod etetni a drágalátos rákjaidat!- sziszegtem a fogam között összeszorított szemekkel, várva a reakcióját.
-Cöhhh...- hallottam meg a lekezelő hangnemet, mire kipattantak a szemeim.-De hiszen éhesek!- tárta szét felvont szemöldökkel a karjait, mire csak elnevettem magam és megráztam a fejem.
***
Reggel furcsa zajok és gyors láb dobogások hatoltak be a halló járataimba. Nyöszörögve kezdtem el mozgolódni, ahogyan a mögöttem fekvő személy is. Ismételten éreztem a nehéz súlyt a derekam köré csavarva, de mielőtt reagálhattam volna kicsapódott a rácsajtó és több személy is belépett rajta. Riadtan ültünk fel a Vöröskével és álmosan pislogtunk a vendégeinkre. Azt hittem csak álmodok. A  szőke tincsek kuszán lógtak a hatalmasra kerekedett borostyán szempárba. Mint valami veszett macska ugrottam ki az ágyból és siettem a fiúhoz.
-Te...- böktem, de elszorult a torkom.
-Én?- nézett rám csibész mosollyal, majd átölelt. Sírva borultam a mellkasára és öleltem én is magamhoz.

-Kiromantikáztátok magatok?- lépett a közelünkbe a szemét dörzsölgető Castiel, mire kissé elhúzódtam.
-De hát hogy?- néztem fel a fiúra nagy könnyes szemekkel, mire letörölt egy könnycseppet az arcomról.
-Mű vér.-vett elő egy tasakot a hátsó zsebéből.- Ütés hatására kilyukad, és olyan mint az igazi.- vigyorgott kisfiúsan nekem pedig elködösült a tekintetem. Ökölbe szorítva kezem léptem hátra egyet, majd eszelős tekintettel vertem le egy éles jobb pofont Nathanielnek. A szőke fiú megszeppenve fogta az arcát, körülöttünk mindenki kerek szemekkel, bennakadt levegővel figyelt minket, mire megdörzsöltem a tenyerem és újra Nataniel mellkasának borultam.
-Menjünk innen...-szipogtam, mire egy óvatos mosoly keretében átölelte a vállam és elkezdett kifele vezetni az épületből. Amint kiértünk ismerős hang ütötte meg a fülem, és mikor hátranéztem a Vöröske szájából tömény füst felhő szállt ki.
-Nem az utolsó száladat dobtam ki? Ugye nem...-néztem rá, kerek tekintettel, mire megmutatta nekem a tele doboz cigarettát. Összevont tekintettel meredtem rá, mikor egy hangos ordítás hagyta el az épületben lévő őr torkát, majd hatalmas ajtó csapódással rontott ki rajta. Castiel utolsó szívással még tele füstös szájjal szállt be a kocsiba és sürgetett minket fojtott hangon. Gyorsan összenéztünk Nathaniellel, majd mi is követtük Castiel példáját. Éppen hogy csak beszálltunk Castiel kifújta a tüdejéből a füstöt ezzel beterítve a kocsi légkörét.
-Ember! Húzd le az ablakot!- Hajolt hátra Lysander és Armin az első ülésekről, mire a vöröske morgott párat és engedelmeskedett.
-Na, milyen volt a sitten?-hajolt hátra Armin szinte a képembe, mire belenyomódtam az ülésbe.
-Hideg.- morogtam, majd óvatosan felnéztem a bal oldalamon ülő szöszkére.
-Bocs. Többet nem csinálok ilyet.- mosolygott óvatosan, mire csak némán bólogattam.

13.foszlány

Senkinek nem kívánom az élményt, mikor megöl egy embert. Mikor egy idióta hülyéskedik és a végén a rendőrségi fogdán töltöd az estét egy olyan személlyel, akit tényleg be kéne záratni, és tényleg át tudod érezni a szereped.
-Neked muszáj mindig mozognod? Ülj már le a seggedre, és aludj végre!- förmed rám a kicsit sem ideges, de annál morcosabb hang a cella másik végéből. Ismételten figyelmen kívül hagyom a hozzám intézett mondatait, és körülnézek még egyszer az aprócska ketrecben. Ez kicsit sem olyan, mint a kisfilmben. Nincsen kényelmes kanapé és dohányzó asztal. Csak egy nyúzott ágy, amin ugyan cseréltek lepedőt, mielőtt beléptünk, de engem akkor sem venne rá a józan ész, hogy rá feküdjek. Oldalt egy kis csap függ a falon, felette egy megrepedt tükörrel. Luxus szállás felső fokon.  Itt nem lehet nálam a pisztolyom, amit a történtek miatt egy jó ideig biztos nem veszek a kezembe. Ahogy ismételten feltör bennem az emlék úgy a könnyeim is előtörnek belőlem. Talán még sosem sírtam ennyit. Térdem megrogyott, én a földre zuhanok, mint valami erőtlen rongybaba. Csak zokogok, és nem érdekelt, hogy a vöröske is ott van és lát minden könnycseppet, hiszen folyton Nathaniel jár a fejemben. Az ember tényleg nem tudja milyen fontos számára valami, míg el nem veszíti, akár csak az osztály társát is. Hallom az őrök ingerült morgásait, hiszen nem hagyom őket aludni a folytonos sírás rohamaimmal. Nem akarok felkelni a földről, ott akarok maradni és hagyni hogy minden egyes ember belém rúgjon. Hirtelen valami meleget érzek. Meleg és nagyon jó az illata. Mozog velem, majd egy puha dologra tesz le. A matrac besüllyed mellettem és átölel. Hírtelen kipattan a szemem és amennyire csak lehet, arrébb húzódok.
-Mit...mit akarsz?-hebegem neki könnyes szemmel, mire csak egy fáradt  grimasz jelenik meg az arcán, nagyot sóhajt, majd fürkészni kezd.
-Aludni.- vágja rá az egyszerű választ, majd drámaian kitárja karjait, hogy feküdjek oda, de én csak riadtan a minket bámuló őrre kapom a fejem.
-Másik cellát szeretnék.- nézek rá kérlelően, mire megereszt egy gonosz vicsort.
-Csak egy cella van, de az is foglalt. Ha gondolod cserélhetsz társat.-húzza el a nehéz függönyt és a rács túloldalán egy olyan 50-es éveiben járó pasas ül. Arcán csúnya seb, minden második foga hiányzik ahogyan rám vigyorog és bűzlik az alkoholtól.
-Kösz nem.-kerekedik ki a szemem, majd sebesen bevetem magam az ágyba, szorosan Castiel mellkasába fúrva a fejem, hogy minnél hamarabb kiverjem annak az alaknak az arcát a fejemből. Az őr csak elneveti magát, majd visszahúzza a súlyos függönyt és visszaül a székébe. Nem kell sok idő, és az alvás édesded hangjai töltik meg felőle a termet. Lágy remegést érzek meg. Lassan elhúzódok Castielltől, és felnézve egy hatalmas vigyorgó ábrázatot és gonoszul csillogó sötét szempárt pillantok meg. Már amennyire látok abban a fekete szobában.
-Min röhögsz?- fordulok meg hirtelen az ágyon összekuporodva, mire érzem, hogy hátulról átölel és magához húz.
-Rajtad.-szuszog a fülembe, mire végig fut a hátamon a hideg és egész testem megborzong, amit ő egy elégedett mosollyal nyugtáz.
-Cseppet sem vicces! Megöltem Nathanielt és egy fogdán vagyunk rácsok között!- fakadtam ki, felé fordulva és néhány könnycsepp ismét lecsurog az arcomon.
-Te csak azzal az aktakukaccal vagy elfoglalva! Mint egy birka mész előre, és cseppet sem látsz a dolgok mögé!- fújtat rám idegesen, majd átfordul az ágyon.
-Akkor mégis mivel kéne foglalkoznom?-követem a példáját és hátat fordítva fekszünk. Próbálja játszani, hogy alszik, de én tudom, még ébren van. Már éppen kezd elnyomni az álom, mikor fázni kezdek és az egész testem remeg, fogam vacog én meg egyre rosszabbul érzem magam. Hirtelen valami hihetetlenül meleget érzek. Átölel és magához húz. Félresöpri a hajam a nyakamból, majd közel hajol és lágyan belelehel a fülembe, majd a nyakamba kezd el szuszogni. Mint egy áram ütés, végig fut rajtam a hideg, mégis elönt a forróság. Olyan rég nem éreztem már ilyet. Egészen azóta, hogy...
-Van már benne gyakorlatom.-dorombolja a fülembe, nekem meg megszorul a torkom.
-El tudom képzelni.-suttogom, mivel már késő van és nem akarom, hogy mások hallják, mi mikről társalgunk.
-Lysander elmondta...-húzódik el tőlem kicsit, mire a testem kétségbe esettül elkezd remegni a hideg érzetén. Válaszul csak leveszi a pulóverét és rám teríti, ő pedig egy száll rövidujjuban fekszik mögöttem, eltávolodva.
-Micsodát?-fordítom hátra kissé a fejem és az üres tekintetet látva elgondolkodom.
-Ne játszd a tudatlan libát. Az a szőke csitri mondta, hogy rajta kapott titeket valamin, csak te megsemmisítetted a képet.- torzul el minden arcvonása, tekintete elködösül, mire ismét végigfut rajtam a hideg és ezen a pulóver most nem segít.
-Csak megöleltem, mert...-látva Castiel várakozó ábrázatát mély levegőt veszek és megpróbálom neki elmondani dadogás nélkül, kisebb nagyobb sikerekkel.- Csak mondta, hogy Rosa meg akar védeni tőled, és hogy valójában ő is, mert fél, hogy Rosaly rajta tölti ki a dühét, ha velem valami történik. De azt nem mondta miért, mert állítólag szavát adta neked, hogy az  köztetek marad. És ezért hálából megöleltem, hogy törődik velem.- mikor ezeket kimondom Castiel ajkai sarkában gúnyos mosoly húzódik meg.
-Én is törődöm veled, engem mégsem ölelsz meg soha.-suttogja a fülembe ismételten közel húzódva, mejtől a meleg újra átjárja a testem és kellemesen felsóhajtok. Sajnos ezt észre veszi és érezem ahogyan elvigyorodik és ha lehet még közelebb húzódik, mire a gyomrom görcsbe rándul és eltávolodok.
-Nyugi már. Nem foglak megerőszakolni.- suttogja halkan nevetve, mire hitetlenül nézek rá.
-Kinézem belőled.- ám mire a mondatom végére érnék, már visszaránt és maga felé fordít, úgy nézve le rám.
-Mégis miért?- a kérdése gyomron vág és az a hitetlen gyerekarc megdobogtatja a szívem. Mély levegőt veszek és elmondok neki szóról szóra mindent, amit Lysander mondott nekem a nőkkel való kapcsolatáról. Megfeszült, merev arccal hallgatja végig, majd a végére hatalmas perverz mosoly terül el az arcán és egészen közel hajol.
-És ugye nem hiszed el mind azokat?- vigyorog rám mézes mázos hangon, majd maga alá szorít az ágyon és felém tornyosul. Sikítanék, de egy hang sem jön ki a torkomon. Ez túl sok nekem egy napra. Az egész testem reszket a félelemtől, halálra vált arccal nézek rá, mire ő még közelebb hajol és enyhén össze szűkűlt szemmel méregeti az arcom.
-Nincs bizonyítékom ami ellene szólna.- préselem ki magamból azt a pár kín keserves szót, mire hitetlenül felnyög és lefordul rólam a hátára. Sebesen felülök és rá nézek, de ő csak fekszik mellettem bal karját a feje alá támasztva és a plafont nézi merev tekintettel. A hold gyönyörű fénye utat tör magának a zárka poros üvegein keresztül és megvilágítja alakunkat. Castielre nézve mardosni kezd a bűntudat, mert szemébe őszinte szomorúság csillog, mitől elszorul a torkom. Felé nyúlok, hogy megfogjam a vállát, de ő csak elrántja. Nem sértetten, vagy haragosan, inkább mint akinek most nincs kedve bármi nemű érintéshez. Sokáig ülök ott, őt nézve, de nem szól semmit, csak a plafont kémleli, mellkasa egyenletesen mozog fel és alá, néha látom ahogy bőre libabőrös lesz a hideg miatt, de ha felajánlom, hogy visszaadom pulcsiját, nem válaszol.
-Ne haragudj, csak ahogyan viselkedsz velem...-kezdem a bocsánat kérést, de ő pillanatok alatt előttem  terem és két karját a fejem mellett a falnak támasztva szorít sarokba. Megakad bennem a szó s belenézek a sötét szemeiben. Tekintete teljesen üres és semmitmondó, amit tőle még sosem láttam, ami megrémít. Régóta így ülünk, ő csak meredten néz rám, talán nem is pislog, majd mikor nagyot nyelek és akadozva levegőt veszek egy halovány mosoly jelenik meg a szája sarkába. Egy személyiség jut eszembe most róla, mégpedig az őrült szadista aki az áldozatával szemez.
-Mi az őszinte, egyéni véleményed? Most ne foglalkozz senkivel, csak hogy te mit gondolsz, Én milyen vagyok.- leheli jéghideg hangon, amitől végigfut rajtam a hideg és nagyot nyelek. Nem akarom mondani neki, mert félek megsértem, de látom rajta addig nem tágít, míg meg nem tudja.
-Mint egy eszement gyilkos, akit csak az ösztöne hajt. Nem tudom, hogy másokkal is úgy viselkedsz-e ahogyan velem, de nem is nagyon érdekel. Mindig törekedsz arra, hogy a frászt hozd rám, vagy kiakadva láss, és ez zavar. Sosem tudom mi jár a fejedben, mert a mozdulataid kiszámíthatatlanok. Félek, hogy sosem foglak kiismerni, vagy tudni, ki is vagy.  Azok, amiket velem teszel eszméletlenül kétértelműek, és ez össze zavar, és taszít, mert ezek miatt kevésbé akarok a közeledbe kerülni. Mintha el akarnál kergetni, ami úgysem fog sikerülni, de te azért próbálod elérni. A nézésed, a nevetésed, a mozgásod, a tetteid, néha mint egy mániákus őrülté és ez...-hidegen kifújom a levegőt, és félve a szemébe nézek ami ugyanolyan hidegséget áraszt.-megrémít. Félek tőled Castiel, még ha nem is mindig látszik, vagy valami elfeledteti velem, de belül rettegek.- mondom ki aztán, amitől úgy érzem hatalmas kő esik le a szívemről. Aggódó tekintettel várom a fiú reakcióját, ki még ugyanolyan megkövült arccal mered rám. A hold fénye egyszerre teszi gyönyörűvé és rémisztővé vonásait. Hirtelen féloldalas, meggyötört mosoly jelenik meg arcán.
-Meg mondtam, hogy meg fogom keseríteni az életedet.- leheli maga elé, majd ellöki magát a faltól és ugyanúgy elfekszik mellettem, mint előtte. Tekintetemmel követem minden mozzanatát. -Tudod, nem voltam mindig ilyen.-szólal meg hírtelen teljesen nyugodt hangon, ami meglepett- Régen kimondottan...Szerethető voltam.
-Most elképzeltelek kis glóriával a fejed felett egy tankönyvvel a kezedben a tanárnéni mellett szorgoskodni.- dőlök el mellette félve mosolyogva, mire felém kapja a fejét.
-Azért ne túlozzunk!-kerekedik ki a szeme, majd halkan elröhögi magát és két tenyerével megtörli az arcát, majd mosolyogva fekszik tovább az ágyon mindkét karját a feje alatt pihentetve. Jó érzés tölt el, és ez tudom, amiatt van, hogy ő is képes olyan hamar váltani a hozzáállása és érzelme közt, mint én.
-Na most például nem félek tőled.- mosolygok immár őszintén, mire ő felnyög.
-Most nem is baj. Az nem vicces mindig.- nevet, majd felém fordítja a fejét, és én is így teszek, így nézzük egymást.
-Miért mostál be egyet az őrnek? Ha hagyod, akkor most te nem lennél itt.-kérdezem meg sok percnyi hallgatás után, mire csak elhúzza a száját de válaszolni nem válaszol.-Tudod, szívesen megismertem volna a kedves Castielt is. Biztos nagyon jó arc lehetett.-kacsintok rá, mire felnevet. Ismét kiráz a hideg és remegni kezdek. Látom rajta hogy neki sincs melege, de mégsem mutatja ki. Én bezzeg reszketek, mint a nyárfa levél, és ezt nem is titkomol. Nagyot sóhajt, majd teljesen felém fordul, magához húz és átölel. Elkezdi simogatni a hátam, dörzsölgeti, ezzel felmelegítve és valahogy odabenn is elönt a forróság. Megadóan hozzá bújok, szinte falom a meleget, és ezen ő csak mosolyog. Mikor már nem fázom sem húzódóm el tőle. Olyan megnyugtató érzés. Belefúrom a fejem a mellkasába, mire felnyög. El akarok húzódni, hiszen bele sem gondoltam, hogy ez neki jó e, de ő csak a fejemre teszi a kezét és magánál tart. A mellkasára teszem a kezem és félénken felnézek rá, de ő csak mosolyog.
-Valami ilyesmi lehetett a kedves Én. Már nem emlékszem rá tisztán.- nyögi nevetve, mire elkuncogom magam és ismét odabújok hozzá.-Azért ne szokj hozzá herceg nő, mert holnapra már eltűnik.- mondja némi fenyegető sötétséggel a hangjában, és mintha ő sem akarná amit megjövendölt. A torkom össze szorul, de azért bólintok, majd hagyom, hogy elnyomjon az édes álom.

12.foszlány

A választás talán a legnehezebb kihivás a diákok életében az érettségi után a rangsorban. A sok szervezés, szórólap gyártás, tánc, az idióta jelölt felkészítése, a beszédre... És akkor még nem is mondtam a legjbbbat, ami sok esetben a döntő mérce szokott lenni. A választási videó. Ha ezt elcseszitek borult minden és már másképpen állnak a többiek a dolgaitokhoz. Természetesen az osztályom halálos nyugalommal ült a választások előtt egy hónappal a fenekén, hisz' ugy is mi nyerünk. Ez igaz is, hiszen a mi osztályunk a legközkedveltebb az iskolában, de attól még meg kell szilárdítani a hatalmat,nehogy az elvésszen.
Így történt, hogy egy kissebb gatyábarázás eredményeként, de mindenki össze dugta a fejét, össze tettük amink volt és nekiláttunk a kínkeserve forgatásnak. Az ötlet végtelenül egyszerű volt, csaképpen a megvalósítással akadtak problémák.
-Mi zavar annyira szépségem?-hallottam meg a doromboló hangot magam mellől miközben a konditeremben fetrendtem a jegyzeteimmel egy olyan izén állva, ami rezegteti a hasamban lévő izmokat.
-Ohh...Szia Dakota.- dörzsöltem meg két tenyeremmel az arcom, hogy magamhoz térjek. - A kampányunnkal vannak a bonyodalmak.-néztem rá meggyötört tekintettel, az ő arcán bezzeg a már megszokott csábos mosoly villogott.
-Rendelkezz velem.-tárta szét karjai és vettette hátra fejét szimpadias alázatosságal, mi már nevetésre késztetett.
-Bolond vagy.- ráztam meg a fejem nevetve, mire leült velem szembe majd megemelve az ölébe ültetett, amit eléggé furcsáltam.
-Dake papának mindent elmondhatsz. Amúgy is, én már egy csomó mocskos kis titkomba beavattalak, de tőled még alig hallottam valamit, pedig már milyen jól összemelegedtünk.-tette a combomra a kezét, amit én egy gyilkos pillantással viszonoztam, majd le is söpörtem magamról.
-Talán mert tudom, hogy Dakepapa megbízhatatlan ezáltal nincsenek nála biztonságban a titkaim?- néztem rá enyhén leszegve a fejem.
-Azért te sem vagy egy pap. Szép kis bajba kevertél a szőkénél. Most egy jó darabig letehetek róla.
-Ezt inkább meg kéne köszönnöd nekem. Inkább megmentettelek tőle. Nem értem hogy bírtál vele lenni, főleg...- nem tudtam befejezni, mert végigfutott rajtam a hideg, csak a gondolattól is, így inkább megpróbáltam más felé terelni a gondolataimat.
-Végig rád gondoltam.-dorombolta kellemes hangom, ami ismételten megnevettetett.
-Dake, Dake, Dake. Nem jöttél még rá, az itt eltöltött két hónapom alatt, hogy nálam az ilyesmik nem jönnek be?
-Azért mégis mindig elpirulsz egy kicsit.- nyomott egy puszit az arcomra, majd kirakott az öléből és elsétált egy éppen belépő fekete amazon felé az általános "Hello, a nevem Dake. Segítsek esetleg, megmozgatni a tagjaidat?" dumájával. Ekkor ugrott be valami, és akár pofátlanság, akár nem, szó nélkül a szőke fiú mellett termettem és karon ragadtam.
-Pardon. Elrabolnám egy percre az urat.-mosolyogtam aranyosan a lányra, akinek nagyon is tetszett Dakota közelsége, viszont az én felbukkanásom már kevésbé.
-Ez most komoly, hogy először elküldesz, utána meg elrabolsz? Ennyire megnyertelek?-virította meg perverz mosolyát, mire én felkacagtam.
-Nem. Segítség kéne. Gondolom sok haverod van, nem?
-De.
-Remek. Akkor megtennéd nekem, hogy majd egy adott időpontban összehívod őket és egy őrjöngő tömeget játszatok el. A kampány filmhez kéne.-néztem rá kiskutya szemekkel, mire ő közelebb lépett és megfogta a z arcom.
-Mit kapok érte?-nézett gonoszan a szemembe, mire nagyot sóhajtottam.
-Három alkalommal nem csaplak úgy pofán, hogy kirepül a fogad, ha le mersz taperolni.- vigyorogtam rá, és láthatóan ínyére volt a dolog, mivel röhögve összeborzolta a hajam és visszament az aznap esti nőcskéjéhez akinek nagy valószínűséggel még a nevét sem fogja tudni.

***

Senkinek nem kívánom az élményt, mikor megöl egy embert. Mikor egy idióta hülyéskedik és  a végén a rendőrségi fogdán töltöd az estét egy olyan személlyel,akit tényleg be kéne záratni, és tényleg át tudod érezni a szerepedet.
Telefon csörög, de mindketten csak nézzük. Végül Rosa nyúl felé és hetykén felveszi. Olyan más, mintha ruhát cseréltünk volna. Kívülálló szemeknek teljesen szokatlan, ám nekünk oly természetes.
-Tessék?-köpi bele tőle szokatlan stílusban közben a kezemben lévő pisztolyt nézegetve. Hallom a morajlást a telefonból, de nem igazán érdekel, csak unalmasan hátradöntöm a fejem a kanapén ülve. Egész rendesen berendezett kis fogda szoba, ahhoz képest...
-Akkor vigyél ki innen!-ordít bele a telefonban, majd kinyomja én ugyanúgy tatja a kezében.
-Nos?-fordítom felé fejem, hogy lássa várakozó tekintetem.
-Alexy kivisz minket.- neveti el magát, majd ő is hátradönt i a fejét.-Viszont az az átok fajzat nem had nyugodni. Valami vörös srácot elraboltak és ki kell szabadítanunk.- fintorog egyet én meg nevetve felnyögök.
-A tettest ismerjük, vagy még a felkutatását is nekünk kell csinálnunk?
-L.-szűkül össze a pupillája, én meg felkapom a fejét.
-Azt hittem azt az ügyet már lerendeztük.-vonom fel a szemöldököm, de ekkor kattan a zár, és egy őr lép be. Pimaszul elfordítom a fejem, a kezemben lévő micsodát nézegetve, amiről azt sem tudom micsoda, hiszen ott találtam a földön. Rosa nemes egyszerűséggel a fickóra néz a lehető leglekezőbben hiszen tudjuk, megszabadultunk és ez ellen az őr sem tehet semmit.

 -Mázlitok van.-morogja az ismeretlen fazon az orra alatt, s egy ideges mozdulattal végigsimít borostás arcán.

-Kifelé!-ordít egy ismerős hang a fülünkben elhelyezett kis hangszórón keresztül, mire mindketten hatalmasat ugrunk és lomhán elindulunk kifelé.-Na végre már! Mi tartott ennyi ideig?- tolja fel orrán besötétült okuláréját Faraize, mikor kiléptünk a rendőrség épületéből.
-Bocs főnök, kissé modortalanok odabenn.- bökök hátra az épület felé, majd a harisnya kötőmre visszacsatolom pisztolyom és mindenféle engedély nélkül vetem be magam Rosa utána  sötétített üveges modern terepjáróba.
-Itt az anyag!- mutat a fekete hajú kölyök a háta mögé fel sem nézve a regiment monitorból ami az autó fedett platójának oldalára van függesztve.
-Talán kicsit részletesebben, ha lehet?- húzza le a füléről Rosa a fejhallgatót, mire Armin duzzogva megfordul.
-A vöröskét L elrabolta és nem hajlandó elengedni. A feladat egyszerű. Behatoltok a hotelba, majd kihozzátok a srácot. Lehetőleg semmi feltünés!- az utolsó mondatnál jelentőségteljesen rám emeli tekintetét, mire én csak megadóan feltartom a kezem.
-Na és Viola meg Iris?- fürkészi az aktát Rosaly, majd átnyújtja nekem.
-Ők beépülnek. Már benn vannak a Hotelban szobaszerviz és liftes feladatot betöltve. Ha lehet, maradjanak is a szerepben.- szól hátra Alexy, majd vissza fordul a kormányhoz, immár az utat fürkészve.
Mikor megérkezett a kocsi Rosaval a teljes lelki nyugalmat megtestesítve szálltunk ki a kocsiból. s állítottuk be a füleseket amikben folyamatosan Armin eligazítását hallgattuk.
-Rendben csajok, akkor a helyzet a következő. Megtaláltam L-t és a kis csapatát, a 20.emeleten, de valami blokkolja a jelet, így nem tudom melyik szárnyban van. A kamerák alapján nincsenek sokan, csupán két-három őr lehet, no meg persze a nőcskék. Szóval mindent bele és sok szerencsét.-búgva a mikrofonba, mi meg határozottan bólintunk.
-Enyém a Keleti szárny, te menj nyugatra.- mondja Rosa teljesen közömbösen, majd belépve  nagy szárnyas ajtón szétválunk.
-Helyzet?-lépek be a liftbe s tekintetem magam előtt tartva beszélek a semmibe.
-Huszadik emelet. Hátsó szoba, balra. Három őr van plusz L.-mondja ugyan csak a semmibe Iris, majd hogy a liftes kamera ne lássa, a szoknyám zsebébe csúsztat pár mérgezett nyilat.
Némán lépek ki a liftből s indulok az említett ajtó felé.
-Mindjárt ott vagyok.-mondom bele a rejtett mikrofonba a nyakláncomban, majd lassítok lépteimen.
-Oké, kamerák kiiktatva.-hallom Armin hangját.
-Indulok hozzád.-szól Rosa, mire némán bólintok, habár ő nem látja. Látom, hogy nyílik az ajtó, így megbújok egy oszlop mögött. -Mica várj meg! Nélkülem be ne menj!-szól ismét, de én nem reagálok rá. A távozó lányok nyitva hagyják az ajtót, és ez megfelelő alkalom.
-Bocs Rose.- nyögöm, majd kinyomva a hangszóróját surranok be, mielőtt még az autómat ajtó becsukódna. Odabenn teljes a sötétség, csupán pár gyertya ég. Lépnék egyet, de a pirosan villódzó fények és sziréna megzavar és lefagyok.Lassú, ütemes, gúnyos tapsot hallok a szoba másik végéből, amit egy gonosz kacaj követ. Nem törődve a riasztórendszerrel közelebb haladok és megpillantom egy hatalmas trón székben a kis férget. Válla kellemesen remeg a nevetéstől elegáns ruhájában, fehér hajában szürke tincsei mint valami hercegnek állnak szépen rendezetten.
-Nocsak,nocsak,nocsak. Nem vagyunk elég elővigyázatosak?- ingatja kárörvendően a fejét, mire a kezem ökölbe szorul.
-Még mindig nem sikerült magadnak társat fognod Lys?-köpöm oda hetykén, a körülötte térdelő és ülő csajokra nézve, akik ekkor gyilkos pillantást vetnek felém.
-Ezt ugyanúgy kérdezhetném tőled is Kedvesem.- dorombol, mire jobbomról ideges ordítást hallok és felé kapom a fejem.-Ó, úgy látom a mi kis barátunk igen csak türelmetlen.-nézz a vörös hajú fiúra színpadias sajnálattal, de aztán ismételten csak elneveti magát.
-Akkor engedd el, és már itt sem vagyunk.
-Mica, Mica, Mica. Megtanulhattad volna már, hogy ez nem olyan könnyű.-néz rám, majd csettint egyet, és a sötétből előugrik két testőre. Kisebb harc folyamán sikerül egy egy nyíllal elkábítanom őket, de ekkor megreccsen a szoba padló és egy pisztoly kattanását hallom. Ösztönösen előrántom a fegyverem és lövök. A szőke fiú ekkor elordítja magát, és a földre esik.Fehér inge csupa vér lett, és nem mozdul.
-ÁLLJ!-ordítottam, mire a szobában megállt a levegő és mindenki a földön fekvő Natanielt nézte.-Castiel! Azt mondtad, ez vaktöltény!-ordítottam a már mellettem lévő fiúra, majd a földön fekvő Natanielhez siettem.-Nate! Nate, ne csináld ezt a baromságot!-fogtam a kezembe a fejét, majd elkezdtem szólongatni, miközben a könnyeim folyamatosan peregtek az arcára.-Kelj már fel ember! Ez kurvára nem vicces! A rohadt életbe is!- borulok a vérző mellkasára a sírástól fuldokolva. Ekkor két igazi biztonsági őr ront be a szobába és megpróbál az egyik felrángatni a földről de Catiel bemos neki egyet és az őr elesik. Most már Castiel is a földre került és a másik őr tartotta hátratörve karját, hogy ne szabaduljon. A társa feláll a földről, majd hozzám lép és felhúz Nataniel mellől. Mindenki lefagyva bámul ránk miközben a kamera még mindig veszi az eseményeket, ahogyan engem és Castielt kivezetnek a hotel szobából egyenesen az őrségre.
Senkinek nem kívánom az élményt, mikor megöl egy embert. Mikor egy idióta hülyéskedik és  a végén a rendőrségi fogdán töltöd az estét egy olyan személlyel,akit tényleg be kéne záratni, és tényleg át tudod érezni a szerepedet.

Húsvéti különkiadás

Mondanom sem kell a Castiellel lévő közös kis ébresztős akciónk eléggé nagy port vert az osztály azon társaságán, aki ott volt. Szerencsére mindenki kimondottan diszkrét volt, így a többiek fülében nem jutott el a dolog. Így is eléggé fájt tőle a fejem egy jó darabig. De inkább ugorjunk vissza egy kicsit.
A kis horror akciónak köszönhetően remekül megfáztam az erdőben, így az utána lévő hetet az ágynak dőlve, vagy éppen a kanapén ülve egy forró tea társaságában töltöttem. Faraitze "remek" ötletének hála még fél lábbal a sírban is táncot kellett tanítanom a többieknek. Hiszen mire valók a barátok, na meg persze a Skype is.  Ahogy láttam Castiel is kivetette magát az iskolából arra az egy hétre. Állítólag a szülei mondták, hogy a szerzett sebei miatt maradjon otthon. Valamiért volt egy olyan gyanúm, hogy ebben van némi turpisság.
-Na hogy van a halálos beteg? Hoztam neked valamit!- lépett ki a liftből Armin egy hatalmas dobozzal a kezében.
-Hogy-hogy egyedül? Csak nem tánc órákért jöttél?-néztem rá gúnyosan két orfújás közben, mire szegénykét kirázta a hideg.
-Szó sincs róla. Előbb vetem magam az orkok közé és dobom el a kardom, minthogy táncoljak.- fintorgott, majd letette elém a dobozt.- Na gyerünk bontsd ki és add ide az egyiket!- csillogott a szeme, én meg elkezdtem rosszat sejteni.
-Armin... Ezt nem! Túl sok!- kerekedett ki a szeme, mikor kihalásztam a dobozból egy komplett XBox360-at két konzollal.
-Hagyjad már! Van még onnan, ahonnan ez jött!- nevetett és mire kettőt pisloghattam volna már bekötötte a játékot a lapos tévémre és törökülésbe leült a földre.-Naaa gyere már! Le akarlak verni!- nyávogott, és nyújtogatta felém a fehér konzolt.
-De akkor én választok!- másztam ki az ágyból, majd a dobozban kezdtem kutakodni a játékok után. Mikor megláttam a játékot felcsillant a szemem, és Arminnak nyújtottam a lemezt.
-Ez most komoly? Left 4 Dead? Miért ezt? Utálom a zombikat!- vágott szenvedő ábrázatot, de én hajthatatlan voltam.
-Azt mondtad választhatok. Én ezt szeretném.- makacsoltam meg magam, mire nagyot sóhajtott. Amíg ő berakta a lemezt és a gépen megcsinálta az avatarokat addig én gondosan áttanulmányoztam a célpontokat. Boomer, Hunter, Smoker, Witch, Tank, Horda... Mikor megjelent az előzetes a képernyőn összeszorult a gyomrom és kezdtem az érezni, hogy ez mégsem volt olyan jó ötlet.
-Te meg mit csinálsz?- néztem rémülten Arminra, mikor felállt mellőlem és behúzta a sötétítő függönyt, hogy már csak a tévé filmje világította be a szobát.
-Ha már zombi, akkor adjuk meg a módját.- vigyorgott ördögien, mire nagyot nyeltem.
Értelem szerűen az első pályával kezdtük, de egy olyan negyed órába bele tellett, mire Armin magyarázatára meg tudtam jegyezni melyik gomb mire való...

***

Irdatlan hangos ajtó csapkodásra ébredtem ami a szoba ajtóm felől jött. Nyúzott fejjel másztam ki az ágyból, s mikor sikerült kinyitnom a fa darabot, egyszerre hárman döntöttek engem az ágyra.

-Boldog nyuszit!- kiáltotta Alexy, Viola és Rosa a fülembe, miközben maguk alá szorítottak.

-Szállj....szálljatok már le rólam!- leheltem ki magam, s közben próbáltam némi levegőt szívni a tüdőmben. Mikor végre lemásztak rólam, rémült tekintettel néztem a z ajtóban álló négy fiúra és Irisre.

-Kellemes húsvétot Mickie.- csókolt nekem kezet Lysander, és a plüss füleket látva a fején, akaratomon kívül is elkuncogtam magam.

-Mire ez a nagy felhajtás? -néztem körül értetlenül mikor Alexy egy csomagot nyomott a kezembe.

-Öltözz fel cukin. Ma csoki vadászatra megyünk. De siess, vagy különben a többi osztály elveszi előlünk az összeset!- tolt a gardróbom felé, de amikor ő is belépett, megtorpant.- Én itt akarok meghalni.- tátotta el a száját, mire elnevettem magam. A következő pillanatban valaki megragadta hátulról a pulóverét, úgy rántotta ki mellőlem a fiút és csapta be az ajtót. Kihalásztam a ruhákat és kiegészítőket a szatyorból és önkénytelenül is elnevettem magam. Gyorsan magamra kaptam a kantáros rövidnadrágot aminek a fenekére egy bojt volt varrva, a fehér rövid ujjút és a hajamhoz illó rózsaszín nyuszi füleket. Ferángattam a térdzoknit és a tornacsukámat és teljesen elszörnyedt arccal néztem bele a tükörbe. 

-Ez most komoly?- léptem ki, mire mindenkinek elégedett vigyor ült a képére.

-Mi van Playboy nyuszi?- lépett mögém Castiel, mikor indultunk kifelé, és megnyomkodta a felvarrt farkamat.

-Playboy nyuszi a...- emeltem pofonra a kezem, de most megfogta.

-Mica...Ha szabad-állt mellém Lysander jobbját nyújtva, amit készségesen fogadtam el.

-Köszönöm.- pihegtem, mikor már messzebb sétáltunk.

-Ez csak természetes. Nem lenne tanácsos, ha ketten indulnátok az erdőbe keresni.- nézett rám semleges tekintettel én meg csak zavartan bólogattam.

Mikor odaértünk az erős szélére az osztályfőnök már boldogan vigyorgott ránk.

-Ó, milyen csodás nap! Mi vagyunk az első osztály! Gyerünk gyerekek, gyorsan, szaporán!- terelgetett be minket az ösvényre, míg a többi osztályfőnök idegesen toporgott mellettünk.

Kettesével kellett bemennünk, mi Lysanderrel olyan középtájt haladtunk előre.

-Nagy vizet kavart a suliban az osztály kirándulás?- néztem egy idő után félve Lysanderre, aki éppen egy mókusoduból szedett ki egy csokitojást és a kezemben lévő kis kosárkába helyezte.

-Csak szűk körökben. De minden esetre meglepett minket a viselkedésed. Nem gondoltam volna ezt rólad.- nézett rám rosszallóan, bennem meg felment a pumpa.

-Mi az, hogy nem gondoltad ezt rólam? Én nem tettem az ég világon semmit!- csattantam ki, majd lekaptam egy csokoládé virágot egy bokorról.

-Még hogy semmit? Akkor mégis miért találtunk rátok a földön fetrengve?- emelte fel a hangját, amitől megrémültem. Sose láttam idegesnek Lysandert, és ezt a rémültséget ő is látta rajtam, ezért mély levegőt vett és fáradtan dörzsölni kezdte az orrnyergét.

-Mert a képébe vágtam a popcornt, aztán meg megharapta a kezem. Te tudhatnád a legjobban, hogy mennyire lobbanékony!

-Igen, lobbanékony! De emellett veszélyes is, és ő sok lenne neked.- nézett mélyen a szemembe, mire én nagyot nyeltem.

-Mit...ezt hogy érted?- dadogtam, mire Lysander nagyot sóhajtott és két kőre mutatott, amire leültetett minket.

-Nézd... Régen történt valami, ami megváltoztatta Castielt. Ne kérdezd, hogy mi, mert szavamat adtam Castielnek, hogy nem mondom el senkinek. Azóta nem önmaga, semmilyen téren. Főleg nem nő ügyileg. Nekik i csak játéknak számítanak, akit csak el lehet dobni. ÉS nem kedvesen játszik. Rosaval csupán meg akarunk téged védeni, és remélni, hogy mást szemel ki...

-MIÉRT? ENGEM MOST KISZEMELT? VAGY MIT AKARSZ EZZEL?- fakadtam ki és éreztem, ahogyan elkezdenek gyűlni a könnyeim, mire Lysander átölelt.

-Attól tartok igen. Csak arra kérlek, hogy ne adj neki lehetőséget, mert bajba kerülsz. Rosa rettenetesen fél, és tudod mekkorát tud ütni, ha akar. Nem akarom, hogy én is úgy nézzek ki mint Castiel a múltkor.- nyögött fel fájdalmasan, mire elröhögtem magam.

-Szóval te nem is engem, hanem a saját bőrödet akarod menteni.- hajoltam el tőle, mire ő is felnevetett.

-Khhm...- hallottuk meg magunk mellől a köhögést, és mikor odanéztünk egy vaku villant.

-Ó hogy el lesznek ettől ragadtatva a többiek.- vinnyogott Amber és a nevető palotapincsieivel együtt elindult a rengetegbe.

-Várjatok csak libuskáim!- ugrottam fel, és Amberék után futottam, majd megragadva a vállát, magam felé fordítottam.

-Eressz el te csitri!- emelte ráma  kezét, de Lysander megakadályozta, hogy megüssön.

-Na ide figyelj Amber. Add ide a telefonod, és akkor megmarad a kis titkod.- vigyorogtam rá ördögien, miközben Lysander még mindig tartotta.

-Miféle titkom?! Nem tudsz te rólam semmit!-sipákolt és közben minden szín kifutott az arcából.

-Khhmm..Dake..khhm..- köhögtem vigyorogva, Lysander meg elismerően bólintott. Amber arra a névre teljesen lefagyott és láttam, hogy a sírás határára került.

-Ezt még megkeserülöd!- vicsorgott lesütött szemekkel, majd a kezembe adta a telefonját. Gyorsan kitöröltem a  fényképet, majd vissza is nyújtottam neki, és azzal a lendülettel el is tűntek.

Lysanderrel még egy jó ideig keresgéltük az erdőben, és szép adag csokoládét össze gyűjtöttünk. Mikor már kezdett sötétedni megfogta a kezem és elkezdett kifelé húzni.

-Most mit csinálsz?- néztem rá értetlenül, s közben a szívem a torkomban dobogott.

-Ne kérdezz semmit, csak gyere.- nézett hátra, olyan nyugtató mosollyal, amitől minden félelmem elszállt.

Nem sétáltunk sokat és hangos zenére lettem figyelmes. Az erdőből kiérve egy kivilágított klubbot pillantottam meg, aminek ajtaja előtt már ott várakoztak a többiek.

-Maradj itt a lányokkal.- mosolygott aranyosan, majd a furcsa tekintetekkel ránk néző NAtanielhez és Castielhez lépett, akikkel el is tűnt az épület mögül.

-Micaaa! Gyere máááár!- ragadta meg Rosa és Iris két oldalról a karom és elkezdtek a tömeg felé húzni.

-Mi folyik itt?- kiáltottam, hiszen a zene dobhártya szaggatónak hatott.

-Húsvéti koncert! Nézd, ott vannak a fiúk!- kiáltott Rosaly majd hatalmas sikolyban tört ki a tömeggel együtt. Mikor a színpadra néztem a három fiú állt fenn teljesen átöltözve, a hangszerekhez állva és ülve. Kerek csillogó tekintettel néztem őket, kik folyton a mi kis társaságunkat figyelték. Nem kellett sok, hiszen rögtön az első szám a kedvencem volt. Castiel őrült gitár szólójára felpörögtem és én is tombolni kezdtem a lányokkal együtt. Hihetetlen élmény volt, hiszen már régen voltam koncerten.  

Mikor a fiúk lejöttek a színpadról a rajongók azonnal megrohamozták őket. Persze ők megadóan osztogatták az autogramjaikat, de aztán lerázták a lányokat és felénk vették az irányt.

-Na, hogy tetszett?- lihegte Nataniel, és kitörölte arcából vizes tincseit.

-Hihetetlenül ügyesek voltatok!- ugrottam a nyakukba boldogan mire legnagyobb meglepetésemre átöleltek és még Iris és Rosa is csatlakozott a csoportos öleléshez.

-Mica! Csinálj egy képet!- nyomta Iris a kezembe a gépét, és beállt a fiúk mellé. Mosolyogva nyomtam le a felvétel gombot. Az biztos, hogy nekik hála remek húsvétot zártunk.

11.foszlány

Az író szól:

Elősször is szeretnék elnézést kérni a késedelemért, csak osztálykiránduláson voltam Londonban. A második bocsánatom pedig azért van, hogy ez csupán csak egy ilyen rövidke rész lett, de remélem, hogy a Húsvéti különkiadással ki tudlak engesztelni titeket. Jó szórakozást és kellemes ünnepeket mindenkinek! ♥

-Ne feledd. Vesztettél, így meg fogom keseríteni az életed.- suttogtam, jóízűen. Orrommal végigcirógattam a nyakát lassan kifújva a levegőt, ezzel mégjobban növelve a hatást. Szemem sarkából láttam, ahogyan Lys lassan, rosszallóan ingatni kezdte a fejét, mire szorosan összecsuktam  szemem és hirtelen elengedtem Micat, aki azonnal ellökte magát az ölemből. Nem sok hiányzott, hogy a combom helyett más hova támaszkodjon, de annak nem lett volna jó vége.

Lysanderre nézve tudtam mi jár a fejében és hallgatnom kéne rá, ám ezt ő is tudta, hogy nem egyszerű. Minden nőmnél ott volt, ha csak egy beteges játék volt is,  á ez eddig talán az egyetlen, ami miatt csúnyán  néz rám, vagy adott egy oktató pofont. Attól még mindig fáj a szám.
Be kell vallanom, hogy a rózsa bogár tényleg nem bíbelődik magával sokat.
-Ez meg mi a szar?- kerekedett ki a szemem, már amennyire tudott a monoklinak hála. Fater totál ki fog röhögni, hogy egy csaj miatt nézek ki ilyen siralmasan.
-Ez? Ez itt TISZTA póló. És szeretném, hogy az is maradjon.- nézett vissza értetlenül, majd hely hiányában az ölembe vetette magát. Ez átlag esetben nagyon is bejövős lett volna, de nem vele szemben. Vele most csak szórakozni akartam.
-Te itt nem szerethetsz semmit. Talán csak egy valamit...- mondtam sejtelmesen egy perverz vigyor keretében, majd megragadtam  combjánál, mire riadtan rám nézett. Elnevettem magam és kidobtam az ölemből egyenesen a popcornt zabáló kékség ölébe.-De mi az a retardált dög rajta.- mértem még egyszer végig, miközben Alexy még egy kicsit fészkelődött, majd hagyta, hogy az ölébe maradjon. Mázli, hogy nem pasi a csávó.
_Az nem retardált dög, hanem Hello Kitty!- Viola hangos kirohanásán még én magam is meglepődtem. Mindenki értetlenül nézett  a lányra, és  tévéből kiszűrődő beszéden kívül semmi zaj nem hallatszódott.
-Szép volt csajos!- feküdt keresztbe a rózsa bogár a két tesó ölébe, ezzel lepacsizva a kis ártatlan lánnyal ezzel feloldva a hangulatot.
***
-De most komolyan! Mi ez az irdatlen nagy baromság?-Ugrottam nagyot a fotelban de vissza csapódva valami irdatlan kemény dolog vágódott a combomnak.
-Nyughass már te elmebeteg! Felébresztettél!-Hallottam meg a dühös hangot az ölemből, majd lenézve egy haragos szürke szempár csillant felém a televízió gyér fényének hála. Hirtelen megfagyott bennem minden levegős és rémülten az arcába vágtam egy nagy maroknyi popcornt.
-Most volt elég!-morgott, majd lefordult a kanapéról, ezzel magával rántva engem is. -Elárulnád miért kellett engem hajnali hatkor felébresztened, csak mert valami nem tetszett abban az istenverte filmben?-morgott közelebb hajolva, teljesen maga alá szorítva ezzel.Rémülten néztem körbe segítséget keresve, de mindenki egymásnak dőlve aludta az igazak álmát.-Nos?- Morgott egyre közelítve. Minden bátorságom  nagy levegőt vettem és most vagy soha alapon átfordítottam magunkat a szőnyegen, ezzel felülre kerülve. Megragadta a combom és vissza akart fordítani de minden erőmmel azon voltam, hogy ezt ne tegye meg. Képes volt felemelni, mitől meginogtam és elkezdtem kapallódzni, amiért teljes testemmel rá zuhantam. Éreztem a hasamon az ő testét fedő kötéseket, és éppen ordításra nyitotta a száját, mikor gyorsan befogtam azt a kezemmel, amiért csak fájdalmasan felnyögött.
-Te eszement! Ha felordítasz, mindkettőnknek annyi!- sziszegtem dühös tekintettel, mire elmosolyodott és beleharapott(!?) a tenyerembe. Összeszorítottam a számat úgy visitottam fel halkan.
-Kell neked olyan helyre tenni a kezed, ahová nem való...- röhögött, miközben a szeme gonoszul csillogott.
-Te komolyan arra játszol, hogy minnél jobban kiakasz? Mert jó úton haladsz, hogy egy életr elkerüljelek!-néztem vele komoran farkas szemet, mire csak még szélesebb mosoly terült el az arcán.-Na ide figyelj te ki...-markoltam bele a vörös hajába ezzel kissé megemelve a fejét, közelebb húzva magamhoz fenyegetően.
-Ahhh...- nyögött fel fájdalmasan még mindig mosolyogva. Ez tényleg beteg. Szereti ha kínozzák, élvezi, ha fáj neki valami.-Te mazochista vagy?- erre sajnos már ne tudott válaszolni, mert valaki lerángatott róla, út pedig a pólójánál fogva húzták fel a földről.
-Elárulnátok, hogy mit csináltok itt a földön egymásba gabalyodva?- nézett ránk Lysander és Rosa mérgesen és közben a többiek és kezdtek ébredezni.

10.foszlány

-Ez neked ijesztő?- dorombolt, majd a hátsó zsebéből elővett egy kést. Nem akartam félni, hiszen egy olyan késsel etetett be a városban is. Mintha meglátta volna tekintetemben a hitetlenséget, ezért élesen egy fiatal fához vágta a kés pengéjét, majd végighúzta rajta ezzel felhántva egy kis kérget. Ekkor tudatosult bennem, hogy a kés igazi, és Castiel talán tényleg megőrült.
-Cas..Castiel...-hebegtem, és a térdem elkezdett remegni, így nekidőltem a legközelebbi fának.
-Igen?- beszélt még mindig émelyítően édes hangon, én meg egyre jobban féltem.Egyre közelebb jött hozzám, majd teljesen a fához préselt, kettőnk arca mellett tartva a kést.-Sikíts.-suttogta morogva, éreztem a leheletét az arcomon. Olyan finom illata volt, de abban a helyzetben egyáltalán nem tudtam azzal foglalkozni.
Gyomrom erős, fájdalmas görcsben állt, a fejem lüktetett és sajgott, szívem majd kiugrott a helyéről.
-Sikíts.- suttogta egyre közelebb hajolva, mikor elfordítottam a fejem, de ekkor már a fülembe suttogta a szavakat. Rémülten ráztam meg a fejem, mire elmosolyodott.
-Sikíts!- mordult aztán hangosan, majd a kést egyenesen a fejem mellé bele vágta a fába.
Nem tudtam uralkodni magamon, és hirtelen éles, mélyről feltörő sikoly hagyta el ajkaimat. Könnyek kezdtek el végigfolyni az arcomon és a zokogás határán rogyott meg a térdem, de Castiel elkapott és magához ölelt. A vállára hajtva a fejem zokogtam és éreztem, hogy amikor a könnyeim elérik a testét borító friss sebeket összerezzen, néha fájdalmasan felnyög, de hősiesen tűrte, ha már ő hozott ilyen helyzetbe. Kicsit eltolt magától, majd a homlokomhoz támasztotta az övét, és úgy tartott, nehogy elessek és közbe az ő sebeit se fájdítsam még jobban.

Hirtelen lábak gyors csörtetését hallottam meg, majd rémült, tekintettel, elmosódott sminkkel meredtem Rosalyra, aki elrántotta tőlem Castielt és egy hatalmas jobb horoggal ajándékozta meg. Összezavarodottan, rémülten néztem Rosalyra, aki csak dühösen fújtatva fogta a kezét, miközben Lysander és Armin Castielt, Alexy pedig az újra támadni kívánó Rosat fogta le. Kezdett újra a sírás kerülgetni, s mikor Rosaly ezt meglátta, kirántotta magát Alexy szorításából és átkarolva elindult felém vissza a ház felé.
Mikor a szobába értünk, Viola már javában szúnyókált, nekem meg mindenem remegett.
-Na jó. Mit tett az az őrült?- csukta be maga után Rosaly az ajtót, majd még a kulcsot is elfordította a zárban.
-Megijesztett...-hebegtem, majd a tükörbe nézve saját magamtól is megijedtem. Rosa csak idegesen járkált fel alá az aprócska szobában, miközben én elkezdtem lehozni az arcomról az elfolyt füstfelhőket.
-Én kinyírom azt az elmebeteg állatot. Az tuti, hogy többet nem játszom végig ezt...- morogta Rosa, még mindig járkálva, majd hirtelen leguggolt elém, amitől a vattakorongot belekaptam a szemembe, így szörnyen csípni kezdett, és attól kezdtem el könnyezni.
-De mégis miért ekkora baj. Tény, hogy kissé túlzásba esett, de ez csak egy idétlen játék volt.- szorítottam a tenyerem a fájós szememre,majd egy zsepivel megpróbáltam kitörölni a vattaszálakat.
-Nem értesz te semmi!- csattant ki Rosaly, majd hirtelen a szájára tapasztotta a kezét, nehogy Viola felébredjen. –Had kérdezzek valamit. Mit csinált Castiel a városban, amiért pofán vágtad. Egy ilyen tettre jó oka szokott lenni az embernek.- Ült le mellém az ágyra, sokkal halkabban beszélve.
Megdermedtem a kérdéstől, nem tudtam, hogyan vázoljam fel a helyzetet Rosanak. Vagy nem is akartam elmondani neki. Sokat mondó pillantással néztem a lányra, mire teljesen elkomorult a tekintete. Mintha dühös lett volna Castielre, amit mondjuk meg is értek, de valahogy ezt az egész jelenetet nem tudtam értelmezni.
-Még is mi a gyászos Istennyila folyik itt, amit nem akarsz elmondani?- fakadtam ki hangosan, mire Viola rémülten ült fel.
-Hogyan? Máris itt vagytok? Kinyert?- nézett ránk rémült, álmos tekintettel.
-Remek…-mormolt a fehér hajú lány, majd csörögni kezdett a telefonja, s mikor elolvasta az üzenetet megrökönyödött tekintettel ejtette a kezét az ölébe.-A fiúk kérdezik, hogy van-e kedvünk visszavágóra…
-NEM!- ugrottam fel halál félelemmel az arcomon, mire mindketten kérdőn néztek rám. Nem tudom miért, de rettegtem attól, hogy ismételten Castiel közelébe kerüljek, ráadásul egyedül, ha megint arról van szó. Éreztem, ahogyan a szívem heves ütemmel verni kezd, és elkezdek remegni így visszarogytam az ágyra.
-…egy csocsóval.-fejezte be Rosa pihegve a mondatát. Hatalmasat sóhajtottam, majd mintha csak egy kő esett volna le a szívemről, halovány, kínos mosoly rajzolódott az arcomra.
-Azt még túlélném.-motyogtam, majd gyorsan leszedtem a maradék festéket az arcomról.-Egy pillanat…- álltam fel fájdalmasan, majd kibotorkáltam a fürdőbe. A csaphoz érve lassan leöblítettem a z arcom hideg vízzel és fájdalmas tekintettel néztem a tükörbe. Ez a mai éjszaka délután rendkívül meg fog látszani rajtam. Előredöntöttem a fejem, mire kicsit megszédültem, majd felfogtam a hajzuhatagom egy kontyba és indultam is vissza. Semmi kedvem nem volt átöltözni, ellentétben a másik két lánnyal, így félig-meddig normálisan osontunk le a lépcsőn a hatalmas szobához, ahonnan már a nappali szerűségtől kezdve szitkozódásokat hallottunk. Benyitva a szobába már a zeneszó is megcsapta a fülünk, majd a négy fiú már javába belemerült a játékba. A két zenész az ikerpár ellen. Érdekes meccs lehetett az egyszer biztos, ám én tőlem szokatlan módon most valahogy próbáltam meghúzni magam, a lányok mögött, ami a méretem miatt valamelyest sikerült is.
-Mica nem jött?- fordult meg hirtelen Lysander, mire a testvérpár kérdőn felkapta a fejét az asztalról, Castiel pedig meg sem fordulva kezdett el nevetni, azonban Lysander oldalba bökte, mire fájdalmasan felszisszent.
-Itt vagyok.- pihegtem halkan, majd előléptem a lányok mögül, mire mindhárman felkönnyebbülten felsóhajtottak Castielnek pedig ökölbe szorult a keze.
Halálos csend telepedett a teremre, én pedig megszeppentem álltam a két lány mellett a fiúk arcát, valamint Castiel tarkóját fürkészve. Hirtelen ismételten az a vérfagyasztó röhögés törte meg a csendet, amitől a torkom megszorult. Castiel válla remegett, majd elengedte a bábukat irányító rudat, és lassan megfurdúlt. Minden szín kiment az arcomból, és minden erőmmel a könnyeimet tartottam vissza. Mindenki elfordította a tekintetét, egyedül Lysander nézett rám, Rosaly pedig Castielre, támadásra készen.  
A vöröske jobb szeme alatt kéklő, bedagadt monokli díszelgett, szája sarka kirepedt, amit nem Rosaly ütése okozott. Hiába volt rajta póló, annyira testéhez simult, hogy kirajzolódtak alatta a sebeket fedő kötések.
Önelégülten vigyorogva nézett mélyen a szemembe, egyenesen a belsőmig hatolva, megakadályozva ezzel, hogy elfordítsam tekintetemet. Hosszas, feszült csendben lévő percek teltek el, mire végül Lysander barátja vállára tette a kezét, aki rá nézett. Végre fellélegezhettem, és az ekkor vállamat átkaroló lányra néztem.
-Mi jövünk.- vigyorgott a fiúkra, mintha misem történt volna.
Különböző csapatokban játszottunk órák hosszat, végül már a földön ülve találtuk magunkat regiment üres energiaitalos flakonnal körülöttünk, amik már én magam sem tudom, hogyan kerültek oda. Armin elmagyarázta, hogy Faraize minden évben hoz szondát, ezért tartózkodnak az alkoholtól, és ha kellő mennyiségű energiaitalt fogyasztanak, akkor az olyan hatást kelt, mintha egy jointot szívtak volna el. Körül nézve a társaságon ennek teljes mértékben igazat adtam, hiszen mindenki idétlenül nevetett, akár a semmin is és ülve össze-vissze dőlöngélt. Alexyék felhozták az ötletet, hogy menjünk át a nappaliba filmet nézni, így megfogtuk a maradék 2Karton(!!!) kétliteres energiaitalt és átvánszorogtunk a fotelekhez két szobával odébb. Szinte már nem is láttam, így csak ledobtam magam a tévével szemben lévő kanapéra és miközben Arminék berakták a Horrorra akadva-t, nevetéstől kimerülten dőltem el, de nem a bútorra. Fáradtan fordítottam felfelé a fejem, de aztán rémület ült az arcomra. A feldagadt szürke szempár láttán összerezzentem, mire gúnyosan elmosolyodott, majd felém nyújtott egy újabb üveg itókát. Lassan felültem, és elvettem tőle a flakont, majd mikor inni akartam belőle megnyomta így az energiaital fele a pólómon landolt.
-Te elmebeteg!- ordítottam rá, mire befogta a szám, és néma röhögésbe kezdett. Megpróbáltam lehámozni a kezét a számról, de ekkor mozgolódást hallottunk, mire mindenki elnémult és afelé az ajtó felé figyelt, amerre a tanárok hálója volt. Lassú csoszogó lépteket hallottunk, majd valaki felkapcsolta az ajtó mögött a villanyt és a fürdő ajtaját hallottuk csapódni. Mindegyik fiú néma nevetésbe kezdett, majd pár perccel később ismét minden sötét és csendes lett. 
-Med le a keded a fámro!-motyogtam, mire a vöröske vigyorogva rám nézett.
-Inkább nem. Így sokkal kellemesebb, hogy nem beszélsz annyit.- vigyorgott, mire megnyaltam a tenyerét ő pedig elkaptam azt a szám elől.
-Haa!- nevettem a képébe, majd felálltam, hogy felmenjek az emeltre átöltözni, de ő megragadott hátulról és visszarántott.
-Engedj el!- kezdtem el kapálódzni, mire ő még szorosabban ölelt, és egészen az öléb húzott.
-Ne feledd. Vesztettél, így meg fogom keseríteni az életed.- suttogta, majd elengedett.