12.foszlány

A választás talán a legnehezebb kihivás a diákok életében az érettségi után a rangsorban. A sok szervezés, szórólap gyártás, tánc, az idióta jelölt felkészítése, a beszédre... És akkor még nem is mondtam a legjbbbat, ami sok esetben a döntő mérce szokott lenni. A választási videó. Ha ezt elcseszitek borult minden és már másképpen állnak a többiek a dolgaitokhoz. Természetesen az osztályom halálos nyugalommal ült a választások előtt egy hónappal a fenekén, hisz' ugy is mi nyerünk. Ez igaz is, hiszen a mi osztályunk a legközkedveltebb az iskolában, de attól még meg kell szilárdítani a hatalmat,nehogy az elvésszen.
Így történt, hogy egy kissebb gatyábarázás eredményeként, de mindenki össze dugta a fejét, össze tettük amink volt és nekiláttunk a kínkeserve forgatásnak. Az ötlet végtelenül egyszerű volt, csaképpen a megvalósítással akadtak problémák.
-Mi zavar annyira szépségem?-hallottam meg a doromboló hangot magam mellől miközben a konditeremben fetrendtem a jegyzeteimmel egy olyan izén állva, ami rezegteti a hasamban lévő izmokat.
-Ohh...Szia Dakota.- dörzsöltem meg két tenyeremmel az arcom, hogy magamhoz térjek. - A kampányunnkal vannak a bonyodalmak.-néztem rá meggyötört tekintettel, az ő arcán bezzeg a már megszokott csábos mosoly villogott.
-Rendelkezz velem.-tárta szét karjai és vettette hátra fejét szimpadias alázatosságal, mi már nevetésre késztetett.
-Bolond vagy.- ráztam meg a fejem nevetve, mire leült velem szembe majd megemelve az ölébe ültetett, amit eléggé furcsáltam.
-Dake papának mindent elmondhatsz. Amúgy is, én már egy csomó mocskos kis titkomba beavattalak, de tőled még alig hallottam valamit, pedig már milyen jól összemelegedtünk.-tette a combomra a kezét, amit én egy gyilkos pillantással viszonoztam, majd le is söpörtem magamról.
-Talán mert tudom, hogy Dakepapa megbízhatatlan ezáltal nincsenek nála biztonságban a titkaim?- néztem rá enyhén leszegve a fejem.
-Azért te sem vagy egy pap. Szép kis bajba kevertél a szőkénél. Most egy jó darabig letehetek róla.
-Ezt inkább meg kéne köszönnöd nekem. Inkább megmentettelek tőle. Nem értem hogy bírtál vele lenni, főleg...- nem tudtam befejezni, mert végigfutott rajtam a hideg, csak a gondolattól is, így inkább megpróbáltam más felé terelni a gondolataimat.
-Végig rád gondoltam.-dorombolta kellemes hangom, ami ismételten megnevettetett.
-Dake, Dake, Dake. Nem jöttél még rá, az itt eltöltött két hónapom alatt, hogy nálam az ilyesmik nem jönnek be?
-Azért mégis mindig elpirulsz egy kicsit.- nyomott egy puszit az arcomra, majd kirakott az öléből és elsétált egy éppen belépő fekete amazon felé az általános "Hello, a nevem Dake. Segítsek esetleg, megmozgatni a tagjaidat?" dumájával. Ekkor ugrott be valami, és akár pofátlanság, akár nem, szó nélkül a szőke fiú mellett termettem és karon ragadtam.
-Pardon. Elrabolnám egy percre az urat.-mosolyogtam aranyosan a lányra, akinek nagyon is tetszett Dakota közelsége, viszont az én felbukkanásom már kevésbé.
-Ez most komoly, hogy először elküldesz, utána meg elrabolsz? Ennyire megnyertelek?-virította meg perverz mosolyát, mire én felkacagtam.
-Nem. Segítség kéne. Gondolom sok haverod van, nem?
-De.
-Remek. Akkor megtennéd nekem, hogy majd egy adott időpontban összehívod őket és egy őrjöngő tömeget játszatok el. A kampány filmhez kéne.-néztem rá kiskutya szemekkel, mire ő közelebb lépett és megfogta a z arcom.
-Mit kapok érte?-nézett gonoszan a szemembe, mire nagyot sóhajtottam.
-Három alkalommal nem csaplak úgy pofán, hogy kirepül a fogad, ha le mersz taperolni.- vigyorogtam rá, és láthatóan ínyére volt a dolog, mivel röhögve összeborzolta a hajam és visszament az aznap esti nőcskéjéhez akinek nagy valószínűséggel még a nevét sem fogja tudni.

***

Senkinek nem kívánom az élményt, mikor megöl egy embert. Mikor egy idióta hülyéskedik és  a végén a rendőrségi fogdán töltöd az estét egy olyan személlyel,akit tényleg be kéne záratni, és tényleg át tudod érezni a szerepedet.
Telefon csörög, de mindketten csak nézzük. Végül Rosa nyúl felé és hetykén felveszi. Olyan más, mintha ruhát cseréltünk volna. Kívülálló szemeknek teljesen szokatlan, ám nekünk oly természetes.
-Tessék?-köpi bele tőle szokatlan stílusban közben a kezemben lévő pisztolyt nézegetve. Hallom a morajlást a telefonból, de nem igazán érdekel, csak unalmasan hátradöntöm a fejem a kanapén ülve. Egész rendesen berendezett kis fogda szoba, ahhoz képest...
-Akkor vigyél ki innen!-ordít bele a telefonban, majd kinyomja én ugyanúgy tatja a kezében.
-Nos?-fordítom felé fejem, hogy lássa várakozó tekintetem.
-Alexy kivisz minket.- neveti el magát, majd ő is hátradönt i a fejét.-Viszont az az átok fajzat nem had nyugodni. Valami vörös srácot elraboltak és ki kell szabadítanunk.- fintorog egyet én meg nevetve felnyögök.
-A tettest ismerjük, vagy még a felkutatását is nekünk kell csinálnunk?
-L.-szűkül össze a pupillája, én meg felkapom a fejét.
-Azt hittem azt az ügyet már lerendeztük.-vonom fel a szemöldököm, de ekkor kattan a zár, és egy őr lép be. Pimaszul elfordítom a fejem, a kezemben lévő micsodát nézegetve, amiről azt sem tudom micsoda, hiszen ott találtam a földön. Rosa nemes egyszerűséggel a fickóra néz a lehető leglekezőbben hiszen tudjuk, megszabadultunk és ez ellen az őr sem tehet semmit.

 -Mázlitok van.-morogja az ismeretlen fazon az orra alatt, s egy ideges mozdulattal végigsimít borostás arcán.

-Kifelé!-ordít egy ismerős hang a fülünkben elhelyezett kis hangszórón keresztül, mire mindketten hatalmasat ugrunk és lomhán elindulunk kifelé.-Na végre már! Mi tartott ennyi ideig?- tolja fel orrán besötétült okuláréját Faraize, mikor kiléptünk a rendőrség épületéből.
-Bocs főnök, kissé modortalanok odabenn.- bökök hátra az épület felé, majd a harisnya kötőmre visszacsatolom pisztolyom és mindenféle engedély nélkül vetem be magam Rosa utána  sötétített üveges modern terepjáróba.
-Itt az anyag!- mutat a fekete hajú kölyök a háta mögé fel sem nézve a regiment monitorból ami az autó fedett platójának oldalára van függesztve.
-Talán kicsit részletesebben, ha lehet?- húzza le a füléről Rosa a fejhallgatót, mire Armin duzzogva megfordul.
-A vöröskét L elrabolta és nem hajlandó elengedni. A feladat egyszerű. Behatoltok a hotelba, majd kihozzátok a srácot. Lehetőleg semmi feltünés!- az utolsó mondatnál jelentőségteljesen rám emeli tekintetét, mire én csak megadóan feltartom a kezem.
-Na és Viola meg Iris?- fürkészi az aktát Rosaly, majd átnyújtja nekem.
-Ők beépülnek. Már benn vannak a Hotelban szobaszerviz és liftes feladatot betöltve. Ha lehet, maradjanak is a szerepben.- szól hátra Alexy, majd vissza fordul a kormányhoz, immár az utat fürkészve.
Mikor megérkezett a kocsi Rosaval a teljes lelki nyugalmat megtestesítve szálltunk ki a kocsiból. s állítottuk be a füleseket amikben folyamatosan Armin eligazítását hallgattuk.
-Rendben csajok, akkor a helyzet a következő. Megtaláltam L-t és a kis csapatát, a 20.emeleten, de valami blokkolja a jelet, így nem tudom melyik szárnyban van. A kamerák alapján nincsenek sokan, csupán két-három őr lehet, no meg persze a nőcskék. Szóval mindent bele és sok szerencsét.-búgva a mikrofonba, mi meg határozottan bólintunk.
-Enyém a Keleti szárny, te menj nyugatra.- mondja Rosa teljesen közömbösen, majd belépve  nagy szárnyas ajtón szétválunk.
-Helyzet?-lépek be a liftbe s tekintetem magam előtt tartva beszélek a semmibe.
-Huszadik emelet. Hátsó szoba, balra. Három őr van plusz L.-mondja ugyan csak a semmibe Iris, majd hogy a liftes kamera ne lássa, a szoknyám zsebébe csúsztat pár mérgezett nyilat.
Némán lépek ki a liftből s indulok az említett ajtó felé.
-Mindjárt ott vagyok.-mondom bele a rejtett mikrofonba a nyakláncomban, majd lassítok lépteimen.
-Oké, kamerák kiiktatva.-hallom Armin hangját.
-Indulok hozzád.-szól Rosa, mire némán bólintok, habár ő nem látja. Látom, hogy nyílik az ajtó, így megbújok egy oszlop mögött. -Mica várj meg! Nélkülem be ne menj!-szól ismét, de én nem reagálok rá. A távozó lányok nyitva hagyják az ajtót, és ez megfelelő alkalom.
-Bocs Rose.- nyögöm, majd kinyomva a hangszóróját surranok be, mielőtt még az autómat ajtó becsukódna. Odabenn teljes a sötétség, csupán pár gyertya ég. Lépnék egyet, de a pirosan villódzó fények és sziréna megzavar és lefagyok.Lassú, ütemes, gúnyos tapsot hallok a szoba másik végéből, amit egy gonosz kacaj követ. Nem törődve a riasztórendszerrel közelebb haladok és megpillantom egy hatalmas trón székben a kis férget. Válla kellemesen remeg a nevetéstől elegáns ruhájában, fehér hajában szürke tincsei mint valami hercegnek állnak szépen rendezetten.
-Nocsak,nocsak,nocsak. Nem vagyunk elég elővigyázatosak?- ingatja kárörvendően a fejét, mire a kezem ökölbe szorul.
-Még mindig nem sikerült magadnak társat fognod Lys?-köpöm oda hetykén, a körülötte térdelő és ülő csajokra nézve, akik ekkor gyilkos pillantást vetnek felém.
-Ezt ugyanúgy kérdezhetném tőled is Kedvesem.- dorombol, mire jobbomról ideges ordítást hallok és felé kapom a fejem.-Ó, úgy látom a mi kis barátunk igen csak türelmetlen.-nézz a vörös hajú fiúra színpadias sajnálattal, de aztán ismételten csak elneveti magát.
-Akkor engedd el, és már itt sem vagyunk.
-Mica, Mica, Mica. Megtanulhattad volna már, hogy ez nem olyan könnyű.-néz rám, majd csettint egyet, és a sötétből előugrik két testőre. Kisebb harc folyamán sikerül egy egy nyíllal elkábítanom őket, de ekkor megreccsen a szoba padló és egy pisztoly kattanását hallom. Ösztönösen előrántom a fegyverem és lövök. A szőke fiú ekkor elordítja magát, és a földre esik.Fehér inge csupa vér lett, és nem mozdul.
-ÁLLJ!-ordítottam, mire a szobában megállt a levegő és mindenki a földön fekvő Natanielt nézte.-Castiel! Azt mondtad, ez vaktöltény!-ordítottam a már mellettem lévő fiúra, majd a földön fekvő Natanielhez siettem.-Nate! Nate, ne csináld ezt a baromságot!-fogtam a kezembe a fejét, majd elkezdtem szólongatni, miközben a könnyeim folyamatosan peregtek az arcára.-Kelj már fel ember! Ez kurvára nem vicces! A rohadt életbe is!- borulok a vérző mellkasára a sírástól fuldokolva. Ekkor két igazi biztonsági őr ront be a szobába és megpróbál az egyik felrángatni a földről de Catiel bemos neki egyet és az őr elesik. Most már Castiel is a földre került és a másik őr tartotta hátratörve karját, hogy ne szabaduljon. A társa feláll a földről, majd hozzám lép és felhúz Nataniel mellől. Mindenki lefagyva bámul ránk miközben a kamera még mindig veszi az eseményeket, ahogyan engem és Castielt kivezetnek a hotel szobából egyenesen az őrségre.
Senkinek nem kívánom az élményt, mikor megöl egy embert. Mikor egy idióta hülyéskedik és  a végén a rendőrségi fogdán töltöd az estét egy olyan személlyel,akit tényleg be kéne záratni, és tényleg át tudod érezni a szerepedet.

Húsvéti különkiadás

Mondanom sem kell a Castiellel lévő közös kis ébresztős akciónk eléggé nagy port vert az osztály azon társaságán, aki ott volt. Szerencsére mindenki kimondottan diszkrét volt, így a többiek fülében nem jutott el a dolog. Így is eléggé fájt tőle a fejem egy jó darabig. De inkább ugorjunk vissza egy kicsit.
A kis horror akciónak köszönhetően remekül megfáztam az erdőben, így az utána lévő hetet az ágynak dőlve, vagy éppen a kanapén ülve egy forró tea társaságában töltöttem. Faraitze "remek" ötletének hála még fél lábbal a sírban is táncot kellett tanítanom a többieknek. Hiszen mire valók a barátok, na meg persze a Skype is.  Ahogy láttam Castiel is kivetette magát az iskolából arra az egy hétre. Állítólag a szülei mondták, hogy a szerzett sebei miatt maradjon otthon. Valamiért volt egy olyan gyanúm, hogy ebben van némi turpisság.
-Na hogy van a halálos beteg? Hoztam neked valamit!- lépett ki a liftből Armin egy hatalmas dobozzal a kezében.
-Hogy-hogy egyedül? Csak nem tánc órákért jöttél?-néztem rá gúnyosan két orfújás közben, mire szegénykét kirázta a hideg.
-Szó sincs róla. Előbb vetem magam az orkok közé és dobom el a kardom, minthogy táncoljak.- fintorgott, majd letette elém a dobozt.- Na gyerünk bontsd ki és add ide az egyiket!- csillogott a szeme, én meg elkezdtem rosszat sejteni.
-Armin... Ezt nem! Túl sok!- kerekedett ki a szeme, mikor kihalásztam a dobozból egy komplett XBox360-at két konzollal.
-Hagyjad már! Van még onnan, ahonnan ez jött!- nevetett és mire kettőt pisloghattam volna már bekötötte a játékot a lapos tévémre és törökülésbe leült a földre.-Naaa gyere már! Le akarlak verni!- nyávogott, és nyújtogatta felém a fehér konzolt.
-De akkor én választok!- másztam ki az ágyból, majd a dobozban kezdtem kutakodni a játékok után. Mikor megláttam a játékot felcsillant a szemem, és Arminnak nyújtottam a lemezt.
-Ez most komoly? Left 4 Dead? Miért ezt? Utálom a zombikat!- vágott szenvedő ábrázatot, de én hajthatatlan voltam.
-Azt mondtad választhatok. Én ezt szeretném.- makacsoltam meg magam, mire nagyot sóhajtott. Amíg ő berakta a lemezt és a gépen megcsinálta az avatarokat addig én gondosan áttanulmányoztam a célpontokat. Boomer, Hunter, Smoker, Witch, Tank, Horda... Mikor megjelent az előzetes a képernyőn összeszorult a gyomrom és kezdtem az érezni, hogy ez mégsem volt olyan jó ötlet.
-Te meg mit csinálsz?- néztem rémülten Arminra, mikor felállt mellőlem és behúzta a sötétítő függönyt, hogy már csak a tévé filmje világította be a szobát.
-Ha már zombi, akkor adjuk meg a módját.- vigyorgott ördögien, mire nagyot nyeltem.
Értelem szerűen az első pályával kezdtük, de egy olyan negyed órába bele tellett, mire Armin magyarázatára meg tudtam jegyezni melyik gomb mire való...

***

Irdatlan hangos ajtó csapkodásra ébredtem ami a szoba ajtóm felől jött. Nyúzott fejjel másztam ki az ágyból, s mikor sikerült kinyitnom a fa darabot, egyszerre hárman döntöttek engem az ágyra.

-Boldog nyuszit!- kiáltotta Alexy, Viola és Rosa a fülembe, miközben maguk alá szorítottak.

-Szállj....szálljatok már le rólam!- leheltem ki magam, s közben próbáltam némi levegőt szívni a tüdőmben. Mikor végre lemásztak rólam, rémült tekintettel néztem a z ajtóban álló négy fiúra és Irisre.

-Kellemes húsvétot Mickie.- csókolt nekem kezet Lysander, és a plüss füleket látva a fején, akaratomon kívül is elkuncogtam magam.

-Mire ez a nagy felhajtás? -néztem körül értetlenül mikor Alexy egy csomagot nyomott a kezembe.

-Öltözz fel cukin. Ma csoki vadászatra megyünk. De siess, vagy különben a többi osztály elveszi előlünk az összeset!- tolt a gardróbom felé, de amikor ő is belépett, megtorpant.- Én itt akarok meghalni.- tátotta el a száját, mire elnevettem magam. A következő pillanatban valaki megragadta hátulról a pulóverét, úgy rántotta ki mellőlem a fiút és csapta be az ajtót. Kihalásztam a ruhákat és kiegészítőket a szatyorból és önkénytelenül is elnevettem magam. Gyorsan magamra kaptam a kantáros rövidnadrágot aminek a fenekére egy bojt volt varrva, a fehér rövid ujjút és a hajamhoz illó rózsaszín nyuszi füleket. Ferángattam a térdzoknit és a tornacsukámat és teljesen elszörnyedt arccal néztem bele a tükörbe. 

-Ez most komoly?- léptem ki, mire mindenkinek elégedett vigyor ült a képére.

-Mi van Playboy nyuszi?- lépett mögém Castiel, mikor indultunk kifelé, és megnyomkodta a felvarrt farkamat.

-Playboy nyuszi a...- emeltem pofonra a kezem, de most megfogta.

-Mica...Ha szabad-állt mellém Lysander jobbját nyújtva, amit készségesen fogadtam el.

-Köszönöm.- pihegtem, mikor már messzebb sétáltunk.

-Ez csak természetes. Nem lenne tanácsos, ha ketten indulnátok az erdőbe keresni.- nézett rám semleges tekintettel én meg csak zavartan bólogattam.

Mikor odaértünk az erős szélére az osztályfőnök már boldogan vigyorgott ránk.

-Ó, milyen csodás nap! Mi vagyunk az első osztály! Gyerünk gyerekek, gyorsan, szaporán!- terelgetett be minket az ösvényre, míg a többi osztályfőnök idegesen toporgott mellettünk.

Kettesével kellett bemennünk, mi Lysanderrel olyan középtájt haladtunk előre.

-Nagy vizet kavart a suliban az osztály kirándulás?- néztem egy idő után félve Lysanderre, aki éppen egy mókusoduból szedett ki egy csokitojást és a kezemben lévő kis kosárkába helyezte.

-Csak szűk körökben. De minden esetre meglepett minket a viselkedésed. Nem gondoltam volna ezt rólad.- nézett rám rosszallóan, bennem meg felment a pumpa.

-Mi az, hogy nem gondoltad ezt rólam? Én nem tettem az ég világon semmit!- csattantam ki, majd lekaptam egy csokoládé virágot egy bokorról.

-Még hogy semmit? Akkor mégis miért találtunk rátok a földön fetrengve?- emelte fel a hangját, amitől megrémültem. Sose láttam idegesnek Lysandert, és ezt a rémültséget ő is látta rajtam, ezért mély levegőt vett és fáradtan dörzsölni kezdte az orrnyergét.

-Mert a képébe vágtam a popcornt, aztán meg megharapta a kezem. Te tudhatnád a legjobban, hogy mennyire lobbanékony!

-Igen, lobbanékony! De emellett veszélyes is, és ő sok lenne neked.- nézett mélyen a szemembe, mire én nagyot nyeltem.

-Mit...ezt hogy érted?- dadogtam, mire Lysander nagyot sóhajtott és két kőre mutatott, amire leültetett minket.

-Nézd... Régen történt valami, ami megváltoztatta Castielt. Ne kérdezd, hogy mi, mert szavamat adtam Castielnek, hogy nem mondom el senkinek. Azóta nem önmaga, semmilyen téren. Főleg nem nő ügyileg. Nekik i csak játéknak számítanak, akit csak el lehet dobni. ÉS nem kedvesen játszik. Rosaval csupán meg akarunk téged védeni, és remélni, hogy mást szemel ki...

-MIÉRT? ENGEM MOST KISZEMELT? VAGY MIT AKARSZ EZZEL?- fakadtam ki és éreztem, ahogyan elkezdenek gyűlni a könnyeim, mire Lysander átölelt.

-Attól tartok igen. Csak arra kérlek, hogy ne adj neki lehetőséget, mert bajba kerülsz. Rosa rettenetesen fél, és tudod mekkorát tud ütni, ha akar. Nem akarom, hogy én is úgy nézzek ki mint Castiel a múltkor.- nyögött fel fájdalmasan, mire elröhögtem magam.

-Szóval te nem is engem, hanem a saját bőrödet akarod menteni.- hajoltam el tőle, mire ő is felnevetett.

-Khhm...- hallottuk meg magunk mellől a köhögést, és mikor odanéztünk egy vaku villant.

-Ó hogy el lesznek ettől ragadtatva a többiek.- vinnyogott Amber és a nevető palotapincsieivel együtt elindult a rengetegbe.

-Várjatok csak libuskáim!- ugrottam fel, és Amberék után futottam, majd megragadva a vállát, magam felé fordítottam.

-Eressz el te csitri!- emelte ráma  kezét, de Lysander megakadályozta, hogy megüssön.

-Na ide figyelj Amber. Add ide a telefonod, és akkor megmarad a kis titkod.- vigyorogtam rá ördögien, miközben Lysander még mindig tartotta.

-Miféle titkom?! Nem tudsz te rólam semmit!-sipákolt és közben minden szín kifutott az arcából.

-Khhmm..Dake..khhm..- köhögtem vigyorogva, Lysander meg elismerően bólintott. Amber arra a névre teljesen lefagyott és láttam, hogy a sírás határára került.

-Ezt még megkeserülöd!- vicsorgott lesütött szemekkel, majd a kezembe adta a telefonját. Gyorsan kitöröltem a  fényképet, majd vissza is nyújtottam neki, és azzal a lendülettel el is tűntek.

Lysanderrel még egy jó ideig keresgéltük az erdőben, és szép adag csokoládét össze gyűjtöttünk. Mikor már kezdett sötétedni megfogta a kezem és elkezdett kifelé húzni.

-Most mit csinálsz?- néztem rá értetlenül, s közben a szívem a torkomban dobogott.

-Ne kérdezz semmit, csak gyere.- nézett hátra, olyan nyugtató mosollyal, amitől minden félelmem elszállt.

Nem sétáltunk sokat és hangos zenére lettem figyelmes. Az erdőből kiérve egy kivilágított klubbot pillantottam meg, aminek ajtaja előtt már ott várakoztak a többiek.

-Maradj itt a lányokkal.- mosolygott aranyosan, majd a furcsa tekintetekkel ránk néző NAtanielhez és Castielhez lépett, akikkel el is tűnt az épület mögül.

-Micaaa! Gyere máááár!- ragadta meg Rosa és Iris két oldalról a karom és elkezdtek a tömeg felé húzni.

-Mi folyik itt?- kiáltottam, hiszen a zene dobhártya szaggatónak hatott.

-Húsvéti koncert! Nézd, ott vannak a fiúk!- kiáltott Rosaly majd hatalmas sikolyban tört ki a tömeggel együtt. Mikor a színpadra néztem a három fiú állt fenn teljesen átöltözve, a hangszerekhez állva és ülve. Kerek csillogó tekintettel néztem őket, kik folyton a mi kis társaságunkat figyelték. Nem kellett sok, hiszen rögtön az első szám a kedvencem volt. Castiel őrült gitár szólójára felpörögtem és én is tombolni kezdtem a lányokkal együtt. Hihetetlen élmény volt, hiszen már régen voltam koncerten.  

Mikor a fiúk lejöttek a színpadról a rajongók azonnal megrohamozták őket. Persze ők megadóan osztogatták az autogramjaikat, de aztán lerázták a lányokat és felénk vették az irányt.

-Na, hogy tetszett?- lihegte Nataniel, és kitörölte arcából vizes tincseit.

-Hihetetlenül ügyesek voltatok!- ugrottam a nyakukba boldogan mire legnagyobb meglepetésemre átöleltek és még Iris és Rosa is csatlakozott a csoportos öleléshez.

-Mica! Csinálj egy képet!- nyomta Iris a kezembe a gépét, és beállt a fiúk mellé. Mosolyogva nyomtam le a felvétel gombot. Az biztos, hogy nekik hála remek húsvétot zártunk.

11.foszlány

Az író szól:

Elősször is szeretnék elnézést kérni a késedelemért, csak osztálykiránduláson voltam Londonban. A második bocsánatom pedig azért van, hogy ez csupán csak egy ilyen rövidke rész lett, de remélem, hogy a Húsvéti különkiadással ki tudlak engesztelni titeket. Jó szórakozást és kellemes ünnepeket mindenkinek! ♥

-Ne feledd. Vesztettél, így meg fogom keseríteni az életed.- suttogtam, jóízűen. Orrommal végigcirógattam a nyakát lassan kifújva a levegőt, ezzel mégjobban növelve a hatást. Szemem sarkából láttam, ahogyan Lys lassan, rosszallóan ingatni kezdte a fejét, mire szorosan összecsuktam  szemem és hirtelen elengedtem Micat, aki azonnal ellökte magát az ölemből. Nem sok hiányzott, hogy a combom helyett más hova támaszkodjon, de annak nem lett volna jó vége.

Lysanderre nézve tudtam mi jár a fejében és hallgatnom kéne rá, ám ezt ő is tudta, hogy nem egyszerű. Minden nőmnél ott volt, ha csak egy beteges játék volt is,  á ez eddig talán az egyetlen, ami miatt csúnyán  néz rám, vagy adott egy oktató pofont. Attól még mindig fáj a szám.
Be kell vallanom, hogy a rózsa bogár tényleg nem bíbelődik magával sokat.
-Ez meg mi a szar?- kerekedett ki a szemem, már amennyire tudott a monoklinak hála. Fater totál ki fog röhögni, hogy egy csaj miatt nézek ki ilyen siralmasan.
-Ez? Ez itt TISZTA póló. És szeretném, hogy az is maradjon.- nézett vissza értetlenül, majd hely hiányában az ölembe vetette magát. Ez átlag esetben nagyon is bejövős lett volna, de nem vele szemben. Vele most csak szórakozni akartam.
-Te itt nem szerethetsz semmit. Talán csak egy valamit...- mondtam sejtelmesen egy perverz vigyor keretében, majd megragadtam  combjánál, mire riadtan rám nézett. Elnevettem magam és kidobtam az ölemből egyenesen a popcornt zabáló kékség ölébe.-De mi az a retardált dög rajta.- mértem még egyszer végig, miközben Alexy még egy kicsit fészkelődött, majd hagyta, hogy az ölébe maradjon. Mázli, hogy nem pasi a csávó.
_Az nem retardált dög, hanem Hello Kitty!- Viola hangos kirohanásán még én magam is meglepődtem. Mindenki értetlenül nézett  a lányra, és  tévéből kiszűrődő beszéden kívül semmi zaj nem hallatszódott.
-Szép volt csajos!- feküdt keresztbe a rózsa bogár a két tesó ölébe, ezzel lepacsizva a kis ártatlan lánnyal ezzel feloldva a hangulatot.
***
-De most komolyan! Mi ez az irdatlen nagy baromság?-Ugrottam nagyot a fotelban de vissza csapódva valami irdatlan kemény dolog vágódott a combomnak.
-Nyughass már te elmebeteg! Felébresztettél!-Hallottam meg a dühös hangot az ölemből, majd lenézve egy haragos szürke szempár csillant felém a televízió gyér fényének hála. Hirtelen megfagyott bennem minden levegős és rémülten az arcába vágtam egy nagy maroknyi popcornt.
-Most volt elég!-morgott, majd lefordult a kanapéról, ezzel magával rántva engem is. -Elárulnád miért kellett engem hajnali hatkor felébresztened, csak mert valami nem tetszett abban az istenverte filmben?-morgott közelebb hajolva, teljesen maga alá szorítva ezzel.Rémülten néztem körbe segítséget keresve, de mindenki egymásnak dőlve aludta az igazak álmát.-Nos?- Morgott egyre közelítve. Minden bátorságom  nagy levegőt vettem és most vagy soha alapon átfordítottam magunkat a szőnyegen, ezzel felülre kerülve. Megragadta a combom és vissza akart fordítani de minden erőmmel azon voltam, hogy ezt ne tegye meg. Képes volt felemelni, mitől meginogtam és elkezdtem kapallódzni, amiért teljes testemmel rá zuhantam. Éreztem a hasamon az ő testét fedő kötéseket, és éppen ordításra nyitotta a száját, mikor gyorsan befogtam azt a kezemmel, amiért csak fájdalmasan felnyögött.
-Te eszement! Ha felordítasz, mindkettőnknek annyi!- sziszegtem dühös tekintettel, mire elmosolyodott és beleharapott(!?) a tenyerembe. Összeszorítottam a számat úgy visitottam fel halkan.
-Kell neked olyan helyre tenni a kezed, ahová nem való...- röhögött, miközben a szeme gonoszul csillogott.
-Te komolyan arra játszol, hogy minnél jobban kiakasz? Mert jó úton haladsz, hogy egy életr elkerüljelek!-néztem vele komoran farkas szemet, mire csak még szélesebb mosoly terült el az arcán.-Na ide figyelj te ki...-markoltam bele a vörös hajába ezzel kissé megemelve a fejét, közelebb húzva magamhoz fenyegetően.
-Ahhh...- nyögött fel fájdalmasan még mindig mosolyogva. Ez tényleg beteg. Szereti ha kínozzák, élvezi, ha fáj neki valami.-Te mazochista vagy?- erre sajnos már ne tudott válaszolni, mert valaki lerángatott róla, út pedig a pólójánál fogva húzták fel a földről.
-Elárulnátok, hogy mit csináltok itt a földön egymásba gabalyodva?- nézett ránk Lysander és Rosa mérgesen és közben a többiek és kezdtek ébredezni.

10.foszlány

-Ez neked ijesztő?- dorombolt, majd a hátsó zsebéből elővett egy kést. Nem akartam félni, hiszen egy olyan késsel etetett be a városban is. Mintha meglátta volna tekintetemben a hitetlenséget, ezért élesen egy fiatal fához vágta a kés pengéjét, majd végighúzta rajta ezzel felhántva egy kis kérget. Ekkor tudatosult bennem, hogy a kés igazi, és Castiel talán tényleg megőrült.
-Cas..Castiel...-hebegtem, és a térdem elkezdett remegni, így nekidőltem a legközelebbi fának.
-Igen?- beszélt még mindig émelyítően édes hangon, én meg egyre jobban féltem.Egyre közelebb jött hozzám, majd teljesen a fához préselt, kettőnk arca mellett tartva a kést.-Sikíts.-suttogta morogva, éreztem a leheletét az arcomon. Olyan finom illata volt, de abban a helyzetben egyáltalán nem tudtam azzal foglalkozni.
Gyomrom erős, fájdalmas görcsben állt, a fejem lüktetett és sajgott, szívem majd kiugrott a helyéről.
-Sikíts.- suttogta egyre közelebb hajolva, mikor elfordítottam a fejem, de ekkor már a fülembe suttogta a szavakat. Rémülten ráztam meg a fejem, mire elmosolyodott.
-Sikíts!- mordult aztán hangosan, majd a kést egyenesen a fejem mellé bele vágta a fába.
Nem tudtam uralkodni magamon, és hirtelen éles, mélyről feltörő sikoly hagyta el ajkaimat. Könnyek kezdtek el végigfolyni az arcomon és a zokogás határán rogyott meg a térdem, de Castiel elkapott és magához ölelt. A vállára hajtva a fejem zokogtam és éreztem, hogy amikor a könnyeim elérik a testét borító friss sebeket összerezzen, néha fájdalmasan felnyög, de hősiesen tűrte, ha már ő hozott ilyen helyzetbe. Kicsit eltolt magától, majd a homlokomhoz támasztotta az övét, és úgy tartott, nehogy elessek és közbe az ő sebeit se fájdítsam még jobban.

Hirtelen lábak gyors csörtetését hallottam meg, majd rémült, tekintettel, elmosódott sminkkel meredtem Rosalyra, aki elrántotta tőlem Castielt és egy hatalmas jobb horoggal ajándékozta meg. Összezavarodottan, rémülten néztem Rosalyra, aki csak dühösen fújtatva fogta a kezét, miközben Lysander és Armin Castielt, Alexy pedig az újra támadni kívánó Rosat fogta le. Kezdett újra a sírás kerülgetni, s mikor Rosaly ezt meglátta, kirántotta magát Alexy szorításából és átkarolva elindult felém vissza a ház felé.
Mikor a szobába értünk, Viola már javában szúnyókált, nekem meg mindenem remegett.
-Na jó. Mit tett az az őrült?- csukta be maga után Rosaly az ajtót, majd még a kulcsot is elfordította a zárban.
-Megijesztett...-hebegtem, majd a tükörbe nézve saját magamtól is megijedtem. Rosa csak idegesen járkált fel alá az aprócska szobában, miközben én elkezdtem lehozni az arcomról az elfolyt füstfelhőket.
-Én kinyírom azt az elmebeteg állatot. Az tuti, hogy többet nem játszom végig ezt...- morogta Rosa, még mindig járkálva, majd hirtelen leguggolt elém, amitől a vattakorongot belekaptam a szemembe, így szörnyen csípni kezdett, és attól kezdtem el könnyezni.
-De mégis miért ekkora baj. Tény, hogy kissé túlzásba esett, de ez csak egy idétlen játék volt.- szorítottam a tenyerem a fájós szememre,majd egy zsepivel megpróbáltam kitörölni a vattaszálakat.
-Nem értesz te semmi!- csattant ki Rosaly, majd hirtelen a szájára tapasztotta a kezét, nehogy Viola felébredjen. –Had kérdezzek valamit. Mit csinált Castiel a városban, amiért pofán vágtad. Egy ilyen tettre jó oka szokott lenni az embernek.- Ült le mellém az ágyra, sokkal halkabban beszélve.
Megdermedtem a kérdéstől, nem tudtam, hogyan vázoljam fel a helyzetet Rosanak. Vagy nem is akartam elmondani neki. Sokat mondó pillantással néztem a lányra, mire teljesen elkomorult a tekintete. Mintha dühös lett volna Castielre, amit mondjuk meg is értek, de valahogy ezt az egész jelenetet nem tudtam értelmezni.
-Még is mi a gyászos Istennyila folyik itt, amit nem akarsz elmondani?- fakadtam ki hangosan, mire Viola rémülten ült fel.
-Hogyan? Máris itt vagytok? Kinyert?- nézett ránk rémült, álmos tekintettel.
-Remek…-mormolt a fehér hajú lány, majd csörögni kezdett a telefonja, s mikor elolvasta az üzenetet megrökönyödött tekintettel ejtette a kezét az ölébe.-A fiúk kérdezik, hogy van-e kedvünk visszavágóra…
-NEM!- ugrottam fel halál félelemmel az arcomon, mire mindketten kérdőn néztek rám. Nem tudom miért, de rettegtem attól, hogy ismételten Castiel közelébe kerüljek, ráadásul egyedül, ha megint arról van szó. Éreztem, ahogyan a szívem heves ütemmel verni kezd, és elkezdek remegni így visszarogytam az ágyra.
-…egy csocsóval.-fejezte be Rosa pihegve a mondatát. Hatalmasat sóhajtottam, majd mintha csak egy kő esett volna le a szívemről, halovány, kínos mosoly rajzolódott az arcomra.
-Azt még túlélném.-motyogtam, majd gyorsan leszedtem a maradék festéket az arcomról.-Egy pillanat…- álltam fel fájdalmasan, majd kibotorkáltam a fürdőbe. A csaphoz érve lassan leöblítettem a z arcom hideg vízzel és fájdalmas tekintettel néztem a tükörbe. Ez a mai éjszaka délután rendkívül meg fog látszani rajtam. Előredöntöttem a fejem, mire kicsit megszédültem, majd felfogtam a hajzuhatagom egy kontyba és indultam is vissza. Semmi kedvem nem volt átöltözni, ellentétben a másik két lánnyal, így félig-meddig normálisan osontunk le a lépcsőn a hatalmas szobához, ahonnan már a nappali szerűségtől kezdve szitkozódásokat hallottunk. Benyitva a szobába már a zeneszó is megcsapta a fülünk, majd a négy fiú már javába belemerült a játékba. A két zenész az ikerpár ellen. Érdekes meccs lehetett az egyszer biztos, ám én tőlem szokatlan módon most valahogy próbáltam meghúzni magam, a lányok mögött, ami a méretem miatt valamelyest sikerült is.
-Mica nem jött?- fordult meg hirtelen Lysander, mire a testvérpár kérdőn felkapta a fejét az asztalról, Castiel pedig meg sem fordulva kezdett el nevetni, azonban Lysander oldalba bökte, mire fájdalmasan felszisszent.
-Itt vagyok.- pihegtem halkan, majd előléptem a lányok mögül, mire mindhárman felkönnyebbülten felsóhajtottak Castielnek pedig ökölbe szorult a keze.
Halálos csend telepedett a teremre, én pedig megszeppentem álltam a két lány mellett a fiúk arcát, valamint Castiel tarkóját fürkészve. Hirtelen ismételten az a vérfagyasztó röhögés törte meg a csendet, amitől a torkom megszorult. Castiel válla remegett, majd elengedte a bábukat irányító rudat, és lassan megfurdúlt. Minden szín kiment az arcomból, és minden erőmmel a könnyeimet tartottam vissza. Mindenki elfordította a tekintetét, egyedül Lysander nézett rám, Rosaly pedig Castielre, támadásra készen.  
A vöröske jobb szeme alatt kéklő, bedagadt monokli díszelgett, szája sarka kirepedt, amit nem Rosaly ütése okozott. Hiába volt rajta póló, annyira testéhez simult, hogy kirajzolódtak alatta a sebeket fedő kötések.
Önelégülten vigyorogva nézett mélyen a szemembe, egyenesen a belsőmig hatolva, megakadályozva ezzel, hogy elfordítsam tekintetemet. Hosszas, feszült csendben lévő percek teltek el, mire végül Lysander barátja vállára tette a kezét, aki rá nézett. Végre fellélegezhettem, és az ekkor vállamat átkaroló lányra néztem.
-Mi jövünk.- vigyorgott a fiúkra, mintha misem történt volna.
Különböző csapatokban játszottunk órák hosszat, végül már a földön ülve találtuk magunkat regiment üres energiaitalos flakonnal körülöttünk, amik már én magam sem tudom, hogyan kerültek oda. Armin elmagyarázta, hogy Faraize minden évben hoz szondát, ezért tartózkodnak az alkoholtól, és ha kellő mennyiségű energiaitalt fogyasztanak, akkor az olyan hatást kelt, mintha egy jointot szívtak volna el. Körül nézve a társaságon ennek teljes mértékben igazat adtam, hiszen mindenki idétlenül nevetett, akár a semmin is és ülve össze-vissze dőlöngélt. Alexyék felhozták az ötletet, hogy menjünk át a nappaliba filmet nézni, így megfogtuk a maradék 2Karton(!!!) kétliteres energiaitalt és átvánszorogtunk a fotelekhez két szobával odébb. Szinte már nem is láttam, így csak ledobtam magam a tévével szemben lévő kanapéra és miközben Arminék berakták a Horrorra akadva-t, nevetéstől kimerülten dőltem el, de nem a bútorra. Fáradtan fordítottam felfelé a fejem, de aztán rémület ült az arcomra. A feldagadt szürke szempár láttán összerezzentem, mire gúnyosan elmosolyodott, majd felém nyújtott egy újabb üveg itókát. Lassan felültem, és elvettem tőle a flakont, majd mikor inni akartam belőle megnyomta így az energiaital fele a pólómon landolt.
-Te elmebeteg!- ordítottam rá, mire befogta a szám, és néma röhögésbe kezdett. Megpróbáltam lehámozni a kezét a számról, de ekkor mozgolódást hallottunk, mire mindenki elnémult és afelé az ajtó felé figyelt, amerre a tanárok hálója volt. Lassú csoszogó lépteket hallottunk, majd valaki felkapcsolta az ajtó mögött a villanyt és a fürdő ajtaját hallottuk csapódni. Mindegyik fiú néma nevetésbe kezdett, majd pár perccel később ismét minden sötét és csendes lett. 
-Med le a keded a fámro!-motyogtam, mire a vöröske vigyorogva rám nézett.
-Inkább nem. Így sokkal kellemesebb, hogy nem beszélsz annyit.- vigyorgott, mire megnyaltam a tenyerét ő pedig elkaptam azt a szám elől.
-Haa!- nevettem a képébe, majd felálltam, hogy felmenjek az emeltre átöltözni, de ő megragadott hátulról és visszarántott.
-Engedj el!- kezdtem el kapálódzni, mire ő még szorosabban ölelt, és egészen az öléb húzott.
-Ne feledd. Vesztettél, így meg fogom keseríteni az életed.- suttogta, majd elengedett.

9.foszlány

Mikor megérkeztünk a nem is olyan kicsi házhoz, mindenki rohamtempóban kezdte el elfoglalni a szobákat. A fiúk terve az volt, hogy megrohamozzák a kis emeleti szobát, rögtön a lépcsővel szemben.
-A #&?!#!!!- hallatszott Castiel hangja egy nagy puffanás után a lépcső tetejéről.
-Mi a fészkes?- követte Lysander fájdalmas nyögése.
-Hahaha bénáák! Áhh basszus!- és Alexy is áldozatául esett valaminek a lépcső tetején. Mikor felmentem utánuk a három fiú értetlenül fogta a buksiját. Így tudtuk meg, hogy a tető túl közel van a lépcsőhöz, és ha nem vigyáznak, akkor szépen beverik a fejüket. Még mázli, hogy alacsony termetem miatt ez a veszély nem fenyeget engem. :)
-Minden fiú azonnal lefele! Az emelet a lányok tulajdona! Ti itt fogtok aludni a földszinti szobába!- hallatszott kórusban az osztályfőnök és a Borisz, a tesitanárunk hangja. Egy kis időbe bele tellett, de a fiúk végül morogva levonszolták magukat és a cuccaikat a földszintre. Mi négyen Rosalival, Irissel és Violával először megcéloztuk a második legkisebb szobát. Utána Amberék bevirnyákoltak, hogy ők nem hajlandóak abban az egérlyukban tölteni az éjszakát, így kis csatázás után átengedtük a szobát.
-Nem baj lányok. A fiúk úgyis a kisebb szobákat szeretik. Meg nálunk legalább nem púderfelhőből fog állni a légkör.- vigyorogtam ravaszul, majd átmentem a szinte vele lévő szobába. Tényleg kicsi volt, csupán három ággyal(Míg a másikban négy volt), de ötletesen összetoltuk őket, ezzel egy egész szobafélnyi helyet befoglalva, és a szoba másik felébe pakoltuk a táskáinkat meg még a lépcső mellől bevonszoltunk pár matracot és egymásra pakolva kialakítottunk egy plusz férőhelyet. Amíg a többiek rendezkedtek én gondoltam felfedezem a házat. Rögtön a lépcső alatt volt a nappali szerűség, benne egy kanapéval, a lépcső alatt két ággyal és a szoba másik végében egy tévével. Onnan két ajtó nyílt. A hátsó részre vezetőnél volt két mosdó, plusz egy zuhanyzó és két szoba. Rögtön az ajtó melöliben találtam rá a tanárokra, és kicsivel messzebbről meg a fiúk hangjait hallottam kiszűrödni. Na jól megjárták. :)
-Kop kop.- nyitottam be hozzájuk kíváncsian.
-Mit akarsz?- jött a kedves válasz, ami már meg sem lepett az éppen arcát borogató személytől. Úúúú jól oda vágtam neki, de megérdemelte.
-Hogy ne keserítsd meg az életem.- fontam karba a kezem hetykén mosolyogva.
- Bocs, de ilyesmivel nem szolgálhatok...- vigyorgott perverzen, de Lysander fejbe dobta egy alufólia(???) golyóval, majd szúrós tekintettel elcsendesítette.
-Mit szeretnél Mica?- ilyenkor adok hálát, hogy Lysander jó neveltetésben részesült.
- Csak gondoltam felfedezem a házat. Csak benéztem, hogy mi lészen itt.-vonogattam a vállam, majd magam után kissé erősen zárva be az ajtót elindultam a másik folyosóra.
Az előtéren áthaladva egy hatalmas konyha terült elém, még egy ajtóval. Mikor benyitottam, kicsit el is állt a lélegzetem. Hosszú, nagyjából 25fős asztal volt az egyik oldalt felállítva, a másik oldalon meg két csocsóasztal és egy hatalmas plazmatévé DVD lejátszóval. A sarokban volt egy kisebb trambulin is és még pár pótszék. 
-Nem hiszem el, hogy csak egy gyerek képes meghallani, amit mondok.- hallottam a zsörtölődő hangot mögülem,majd mikor megfordultam Faraize reményvesztett tekintetével találtam magam szembe.
-Azonnal szólok a többieknek.- biccentettem, majd elsiettem mellette, ugyan nem tudom miről is kellett volna szólnom.
-Faraize össze hívott mindenkit.- mondtam, majd egy halvány sejtéssel kivettem a táskámból a pedriveot amin a zenék voltak. Miközben Rosaly beszólt a két lányszobába, addig én lementem a fiúkhoz. Nos, igen meg kéne tanulnom kopogni, mivel az ökrök többsége(Lysander és Nathaniel kivételével mindegyik) egy száll nadrágban ugrált egymáson játékosan püfölve egymást.
-Kööhhöömm...- erre mindenki rám figyelt a szöszi meg nevetni is kezdett, hogy én végignéztem ezt az egészet.- Faraize gyűlést tart.-böktem ki végül határozottan.
Már vagy ött perce ültünk némán a hatalmas terembe az üres tévét bámulva, de Amber és a cicababái még mindig nem jelentek meg. Rosaly azt mondta, hogy közölték vele, hogy most éppen szépségperceket vesznek. Hát mit ne mondjak, nagyon rájuk férne.
-Na akkor majd én megoldom.- álltam fel határozottan és felbaktattam a lépcsőn.
-Te Amber- nyitottam be köszönés képen a cicomázó banyákhoz.- Castiel azt mondja, hogy valami nagyon fontosat akar kérdezni tőled. A hangsúlya alapján nektek is tetszene a hír lányok.- néztem a két kutyuskára. Persze ez azonnal megtette a hatást és félig kifestett szemekkel rohantak le a nagyterembe, ahol Castiel helyett az egész osztály várta őket.
- Igen, Castiel, Igen!- rontott be Amber, és a kérdő szempártömeg láttán minden vér kifutott az arcából. Glóriával a fejem fölött sétáltam el mögöttük és ültem vissza Rosaly mellé, aki a szék mögött adott egy pacsit.
-Nos, hogy végre a hölgyek is megérkeztek, akkor kezdenénk is.-tapsolt kettőt Borisz, majd kiadta a fiúknak az utasítást, hogy tolják szét az asztalokat, hogy elférjünk. Időközben észre vettem, hogy az egyik falon valami le volt takarva egy hatalmas lepellel. Odasétáltam és egy mozdulattal lerántottam róla, ezzel egy hatalmas tükröt felfedve.
-Nos, igen, mivel ez a ház kimondottan az ilyen események megszervezésére lett kialakítva, ezért minden fontos dologgal felszerelték.- lépet mellém bólogatva Faraiz és letörölt egy foltot a tükörről. Mindeközben Alexy berakta a pendriveot a magnóba, és halkan elindította, hogy legyen egy kis háttérzaj.
-Mindenki ide figyel!- kiáltotta el magát Faraiz.- Akkor el kezdjük megalkotni a táncot. A szombati nap után nem kellett sokat gondolkodnom azon, kire is bízom ezt a feladatot....- kezdett bele, de most is valaki félbe szakította, amin már gyakorlatilag meg sem lepődtem.
-Óóó köszönöm tanárúr! Látjátok ti kis semmik, hogy velem szemben semmit sem értek! Casti, gyere mellém, mi ketten fogunk elől táncolni!- sipítozott, mire sikeresen bedugult az egyik fülem.
-Hamarabb vágom le a lábam!- hőkölt hátra a vöröske, majd egy ívelt lépéssel betessékelte magát Lysander háta mögé, ezzel kikerülve a látóterünkből.
-Khhmm... Nem rólad beszéltem Amber. Mica volt olyan kedves és elvállalta a betanítást.- mutatott szerény személyemre, mire Alexy fütyülni kezdet. A tükörben végignézve magamon tényleg valami táncos személyét adtam vissza. Fekete, szakadt, ülepes farmell, bakkancs és bő minden oldalról mélyen kivágott királykék ujjatlan, alatta fekete spagettipántos toppal, hogy takarja ami egyébként kilátszana. Akár mint az egykori tanárom. Szerencsémre a társaság nagyrésze elégedetten, vagy inkább semmit mondóan hallgatta a döntést. De persze, mint mindenhol, a kivétel itt is erősíti a szabályt.
-Micsoda?! Pont Ő? Ráadásul erre az otromba zenére? -mutogatott Amber, mire a szemeim szikrákat tudtak volna szórni. Legfőképpen azért, mert a régi koreográfiáink zenéjét hozam el, hogy abból mutassak lépéseket és azokat hívjam segítségül a szűk határidő miatt.
-Mutass jobbat, ha tudsz Hercegnő!-vágtam zsebre a kezem, majd fejemmel bólintottam Alexynek, hogy kapcsolja ki a zenét.
-Cühh. Nem lesz nehéz.- legyintett, majd a telefonján bekapcsolt valami nyálas számot és azzal a tipikus disco patkány mozgással elkezdte ide-oda rázni magát, meg emelgetni a karját. Kerek szemekkel bámultam rá, és komolyan nem tudtam, mit kezdjek vele, vagy akár magammal. Tényleg nem szeretnék túlozni, de erősen forgolódni kezdett a gyomromban a buszon elfogyasztott regiment keksz. Korábban is láttam már ilyet, de az ennél visszafogottabb volt. Ahogy a lány ott ált egyhelyben (!!) csak a csípőjét riszálva ide-oda, nyomkodva ki a rezgő mellét, és hozzá csukott szemmel azt az idióta kacsaszájat vágva...
-Köszönjük Amber, de inkább maradjunk Mickienél.- vette ki Charlotte kezéből Borisz a telefont és a biztonság kedvéért a zsebébe csúsztatta.
Mondjuk az előkészületek innentől sem mentek valami húdesimán, ugyanis valakinek mindig volt valami kínja-baja. Castiel néha erősen tiltakozott a zene ellen, de megígértem neki ,hogy a végére beteszek egy rockosabb Adam Lamber számot, amire egy "határeset" morgással válaszolt és folytatta tovább amiket tanácsoltam. Eszembe sem jutott parancsolgatni őfelségének, mert a végén még ennyire sem jutottam volna vele. Páraknak kicsit gyors volt a tempó, amit meg is értek, így szinte minden mozdulatot miniméterenként mutogattam és a végére már valamennyinek nevet is adtunk. Volt ott nutella kenéstől kezdve, vécén ülésig át, késelésig és szivárványig minden. Szerencsére a jó hangulat is megvolt egészen addig, ameddig a legelső térformára nem jutott a sor, ami így bele gondolva talán az egyetlen lesz.
-Én állok elől!-lökött félre mindenkit az útjából a drámakirálynő, mire a homlokomra csaptam. Nem kevés időbe tellett megértetni vele, hogy tök mindegy, hogy hol áll, hiszen a V alak miatt ugyanúgy látszani fog, csak a magassága miatt hátrébb kell állnia. De a kitartás meghozza gyümölcsét, és sikerült beállnia az eltervezett helyére. A végére egész szép kis dolgot hoztunk össze, csak sajnos még nagyon sok gyakorlás hátra van.
Mikor felvánszorogtunk a szobánkba a lányokkal Iris kijelentette, hogy neki klausztrofóbiája van, így inkább a nagyobb szobában lesz a többiekkel. Mivel nem akartunk légkalapáccsal nekiállni bontani a falat, így áldásunk adtuk a döntésére, így csak hárman maradtunk. Gyorsan átöltöztem egy kicsivel lengébb öltözetbe, majd két szobatársamra néztem. Viola és Rosaly teljesen kipurcanva dőltek el az ágyon, míg én adrenalintól túltengve ugráltam még egy sort, mikor lerántottak, így mindhárman kiterültünk a matracokon.
Csak egy ajtó csapódást hallottam, majd valaki rám vetette magát, amitől kidülledt a szemem és fájdalmasan felnyögtem.
-Szállj már le rólam ember! Baromi nehéz vagy!- kezdtem el kapállódzni, mire rám ült és gonoszul vigyorogva nézett rám.
-Most vissza kapod a múltkorit!- ordított rám, majd elkezdett rajtam ugrálni. Fájdalmas nyögések hagyták el a számat, majd megmarkoltam a kék haját és magam mellé fordítottam és rá vetettem magam. Nem tudom mennyi ideje birkózhattunk röhögő görcs közepette, de ismételten hangos köhögés szakította félbe a kis játékunkat.
-Szeretnénk mi is leülni.-lóbálta meg a kezében Armin hatalmas laptopját mögötte a két várakozó muzsikussal az ajtóban ácsorogva. Gyorsan visszatologattuk a szétcsúszott matracokat, majd középre téve a laptopot a fiúk körbefeküdték. Elkezdtem a táskámba kutakodni valami nyam-nyam reményében, s mikor megtaláltam a chipseket visszafordulva elképedtem. A négy fiú a gép előtt feküdt, Arminon Viola, Lysander hátán pedig Rosalya terült ki és úgy nézték a képernyőt.
-És én?- pihegtem elhaló hangon, mire a vörös póló alól előbújó kéz a tulajdon háta felé bökött.
-De ha még egyszer bántani mersz, én leborítalak.-morgott aztán mire és boldogan ugrottam fel a hátára, mit ő egy kisebb nyögéssel nyugtázott, majd kikapva kezemből a nasikat fel is bontotta.
Nem tudom mennyi ideig nézhettünk horror filmeket és különböző ijesztő játékokról készült videókat, de a végére már nagyon kiakadtam. Nem vagyok egy túlságosan félős alak, de amikor már a játékot felvevő srác is sírva ordította el magát ijedtében, én is felsikítottam és belemartam az alattam fekvő Castiel vállába.
-Most volt elég!- lökte el magát idegesen, majd felállva még mindig a hátába csimpaszkodtam.-Volnál szíves lemászni rólam pókmajom?!-fújtatott hátra idegesen a válla fölött, mire csak rémülten megráztam a fejem. Hangos nevetés tört fel a torkából, mire végignézett a még két lányon és összeöklözött a fiúkkal. Szépen lassan lemásztam a hátáról és elterültem az ágyon nagyot sóhajtva. Armin az órájára nézett, majd diadalmasan elvigyorodott.
-Hajnali kettő. Itt az idő.- váltott sokatmondó pillantásokat a fiúkkal, akik helyeselően bólogattak.
-Mi…minek az ideje?- nyeltem nagyot, mert rettegtem, hogy már megint kitaláltak valamit.
-A bátorság próbának.- tapsikolt Alexy boldogan, majd felpattant az ágyról. Riadtan néztem össze a lányokkal, mire Castiel boldogan elvigyorodott.
-Szerintetek mi másért nézettünk veletek öt órán keresztül horror videókat? A ház mögött van egy kisebb erdősített kert. Kaptok fél órát, hogy elkészüljetek. Utána fiúk kontra lányok rémisztő verseny. Aki a legtovább bírja az erdőben sírás vagy sikítás nélkül, annak a csapata nyer.-vigyorgott gonoszul a vöröske és szemei boldog szikrákat szórtak.
-Micsoda? Felejtsétek el!- hőköltem hátra a két lánnyal együtt.
-Csak nem félsz? – hajolt közelebb Castiel, mire nagyot nyeltem. A városban nyújtottak után már bármit kinéztem belőle.- Na mi van Rózsabogár? Inadba szállt a bátorság? Akkor tegyük élvezetesebbé. Ha nyertek, akkor eleget teszek a kérésednek és nem keserítem meg az életed.
-És ha nem nyerünk?- amint elhangzott a kérdésem közelebb lépett én meg a falhoz szorultam.
-Akkor az elkövetkezendő időkben kínkeservesen szenvedni fogsz.- vigyorgott gonoszul, de Rosalya a vállára tette a kezét, így eltávolodott tőlem. A fehér hajú lányra néztem akinek a szemében egyértelműen látszott, hogyha bele megyek ebbe az egészbe, akkor Castiel előtt nyír ki engem.
-Benne vagyok.- vigyorogtam gonoszul, de belül reszkettem. Rosaly reménytelenül homlokon csapta magát Viola pedig félve összerezzent. A fiúk halkan kiosontak a szobánkból, mi meg lerogytunk az ágyra.
Pár percnyi hallgatás után Rosa felsóhajtott, majd a táskájából kihalászott egy komplett szépségszalont.
- Ijesszünk rá a fiúkra.- mosolygott fájdalmasan, majd kikészített mindent az ágyra. Roham iramba készítettük elő magunk.
-Hogy-hogy ennyi mindent hoztál magaddal. Én még azt hittem, hogy Amber a smink mániás.- motyogtam, miközben Rosa hatalmas füstfelhőt varázsolt a szemem köré fekete sminkkel.
-Lysander mondta, mire készülnek. Reméltem, hogy nem kerül rá sor, de mindenre felkészültem.- morogta és kissé úgy láttam rajta, mintha félne.
-Miért?
-Ez nem a megfelelő hely és idő, hogy felvázoljam neked. De annyit kérek, hogy vigyázz magadra, mert a fiuk képesek bedurvulni.- mondta komolyan, majd elhajolt tőlem, és bele kezdett maga csinosításába. A táskába találtam egy adag művért meg egy hatalmas pólót. Megkértem Violát, hogy fröcskölje rám a festéket, de a tasak láttán szegényke teljesen megijedt. Egy kis időbe bele tellett, mire elhitettem vele, hogy nem igazi, és akkor hajlandó volt bekenni vele engem, meg az ollót.
Halk kopogást hallottunk, majd egy levelet csúsztattak be az ajtónk alatt.
„Tíz perc lányok.
 Mivel mi egyel többen vagyunk, Lysander lesz a bíró, aki az erdő szélén fogja várni a kiesőket. Mi már lenn várunk titeket a rengetegben. Sok sikert és ne felejtsetek el megijedni!”
Fájdalmasan egymásra néztünk, majd hullákat megszégyenítő csendességgel leosontunk a lépcsőn, ki a hátsó ajtón a házból. A kertben már Lysander várt minket, és kissé ugrott egyet, mikor előléptünk a sötétségből.
-Hatásos jelmez lányok.- mosolygott bíztatóan. –A szabályok tehát a következőek. Bementek és kergetitek egymást. A lényeg, hogy titeket ne vegyen észre senki, és hogy minél előbb ordításra vagy menekülésre vegyétek a fiúkat. Egy sms-el jelzem, ha nyertetek.- majd az óráját nézve felemelte a kezét.-Indulj.- intett, majd kicsit visszább húzódott.
Kicsit remegve, de megindultunk az erdőbe. Alig mentünk előre 10métert, de Armin elkezdett farkas módjára vonyítani, így Viola már is sikítva rohant vissza Lysanderhez. Hallottam a röhögéseket, és mikor megfordultam Rosaly már nem volt mellettem. Nem ment vissza Lysanderhez, csupán el ment ijesztgetni. Legalábbis úgy reméltem. Bokorból bokorba kúszva kerestem az embereket. Hirtelen reccsent mellettem egy ág, majd mikor oda kaptam a fejem Rosaly intett engem csendre egy fa mögül. Kicsit megerőltettem a látásom és Armint láttam meg valamit keresve. Rosa felkapott egy apró kavicsot és finoman a fiú fejének dobta. Szegény zavarodottan nézett körbe, a még három támadás után pedig rémülten forgolódott. Rosaly elővett a zsebéből egy régi, játék PSP-t és kilépett a fa mögül.
-Ó Armin. Ezt keresed?- mutatta fel a játékot, a fiú arcából, pedig kifutott minden szín.
-Rosa….ne csinálj őröltséget!- kérlelt a fiú, de a lány erre csak a térdén ketté törte a műanyag hamisítványt. Szegény Armin fájdalomtól ordítva térdelt le, majd mikor Rosa oda adta neki az épségben lévő igazit, mérgesen, mégis hálásan fujtatva ment le a többiekhez. Már álltam volna fel a bokorból, mikor valami nagy fekete alak elrohant Rosa mögött. A szám elé tettem a kezem, nehogy sikítsak. Rosa csak kérdőn nézett rám, majd a következő pillanatban az az árny elrántotta magával, mikor megint elrohant mellett. Rosa rémülten sikított, én meg nyúl módjára elkezdtem felfele futni. Bevágódtam egy bokor tövébe és összekuporodtam. Eszembe jutott az a horror játék, amit a fiúk nézettek velünk és egy mutálódott óriási kutya kapta el az erdőben eltévedt embereket.
-Gyerünk Mica szedd össze magad! Direkt nézettek veled ilyeneket. Csak meg akarnak ijeszteni.- motyogtam és hallottam, hogy valaki nagyot bukott mellettem, majd szitkozódik. Óvatosan kinéztem, és Alexyt láttam meg amint a cipőfűzőjével bíbelődik. Most vagy soha alapon felálltam és elő dobtam a „véres” kötésem. Szegényke összerezzent, és mikor lassan óvatosan felnézett hirtelen elé hajoltam.

 Szegény akkorát ordított, hogy bedugult a fülem és hátra esve belezuhant a bokorba.
-Jól vagy? Ne haragudj!- nevettem, majd odaugrottam mellé és segítettem neki felkászkálódni a bokorból.
-Persze. Ezt úgy is vissza kapod.- porolta le magát, majd egy gonosz mosoly keretében hátat fordított nekem és elindult lefele.
Nagyot nyeltem és elkezdtem mászkálni fülelve, hátha hallok valamit. Hirtelen hang csapta meg a fülem. Már megint az a vonítás. De ez most nem Armin volt. Sokkal életszerűben hatott. A hang a csontomig hatolt és végig futott rajtam a hideg. Mint valami rossz horrorfilmben éreztem, amint valaki elrohan mögöttem. Riadtan fordultam hátra. Akkor mellettem. Majd megint. És megint. A sírás határán forogtam ide-oda, rettegtem. Hirtelen hangos, mélyről feltörő morgást hallottam meg magam elől, és riadtan fordultam arra. Teljesen sötét volt, még a fák lombjai sem engedtek át valami fényt a holdból. Lépések zajait hallottam meg, de az nem két láb váltotta ki. Nem láttam semmit szem magasságban, de mikor lentebb néztem egy ütemet kihagyott a szívem. Valami alak közeledett felém négy lábon, nagy hegyes fülei voltak és morgott. Hátra léptem, de megbotlottam egy kőbe és elestem. Az a valami csak folyamatosan közelített felém és morgott. A sírás határa kerültem.
-Akkor sem fogok sikitani.- hebegtem, de a hangom elcsuklott. Az alak egyre közelebb ért hozzám én becsuktam a szemem. Már az arcomon éreztem a leheletét és a fülem mellől hallottam a csontig hatoló morgást. Sikolyra nyitottam a szám, mikor a morgás megszakadt és vérfagyasztó nevetés váltotta fel. Felpattantak a szemeim és közvetlenül belenéztem a csillogó szürke szempárba. Ajkai szélesen vigyorogva gonoszul nevettek. Mérgesen ellöktem magamtól és felálltam. Hirtelen ő is követett, és teljesen komoly arccal tépte le a fejéről a mű kutyafület.
-Na mi van Bogárkám? Nem rohansz ki sikítva? Talán nem szereted a kutyuskákat?- billentette kissé oldalra a fejét és beszélt mézes-mázos hangon, mint amikor az elmebeteg gyilkosok szoktak az áldozatukkal cseverészni.
-Nem.- fújtam rá idegesen, és egy pillanatra úgy éreztem, hogy nem félek. Aztán a hold fénye utat tört magának és jobban szemügyre vehettem a fiút. Miszlikre szaggatott fekete inge kigombolva lógott rajta, ezzel felfedve a testén lévő apróbb sérüléseket. Némelyik vérzett, és nem csak olyan festékkel, ami engem borított. Valószínűleg az erdőben futkosva ejtették rajta az ágak. Haja kuszán, ideg beteg módjára álltak össze vissza az ég felé, keze néha megrándult, mintha bestikkelt volna. Kezdtem újabb gombócot érezni a torkomban, nagyot nyeltem, mire gonoszul megvillantotta mosolyát.
-Ez neked ijesztő?- dorombolt, majd a hátsó zsebéből elővett egy kést. Nem akartam félni, hiszen egy olyan késsel etetett be a városban is. Mintha meglátta volna tekintetemben a hitetlenséget, ezért élesen egy fiatal fához vágta a kés pengéjét, majd végighúzta rajta ezzel felhántva egy kis kérget. Ekkor tudatosult bennem, hogy a kés igazi, és Castiel talán tényleg megőrült.

8.foszlány

Mitől borultam ki? Mi ütött belém? Komolyan leléptem egy vadidegen városban az osztálytól, csak mert meginogtam? Mégis mi az, hogy ÉN megtántorodok?! És ki Ő, hogy összezavarjon? Félnie kéne tőlem, nekem az kell, hogy rettegjen, ha csak rám néz! Én így szeretem! Sőt! Imádom, ha  látom a rettegés izgató, sötét kis fényét csillogni kék szemeiben! Te jó ég, mi ütött belém?! Úgy beszélek, mint Lysander... Cöhh Lsander. Neki bezzeg könnyű! Ő már az első percben megnyerte az érthetetlen nyelvű beszédével. Mi is az? Francia. A szerelem nyelve...Cöhh! Micsoda szarság! Olyan nem létezik, hogy szerelem. Vágy és tűz esetleg, na de érzelgős szerelem! Egy embert sem tudok mondani aki hű lett volna a "Holtodiglan, holtomiglan" szöveghez. Pedig ennek ez lenne az  értelme, vagy nem? Basszus, mégis miért beszélek én itt magamban, ráadásul ilyen szennyekről?- ledobtam magam a repedezett padlóra. Ököllel ütni kezdtem a falat elősegítve még több vakolat lebomlását és repedés keletkezését. - Mi van benne? Mindenki annyira kedveli. Valahogy mindenkivel megtalálja azt a nyomorult közös hangot. De nem lehet ennyi arca! Vagy ha igen, akkor miért nincs olyan, ami hozzám kapcsolná? Életemben először érzem, hogy kimaradok valamiből. De miért? Félne tőlem? Helyes! De eddig minden lányt ez csak még jobban vonzotta! Imádom amikor látom az embereken, hogy inkább találkoznának a Predatorral egy sötét sikátorba, mint hogy velem váltsanak pár szót. Élvezet nézni a hulla fehér arcokat és remegő végtagokat, ha hozzá érek valakihez. Lehet, hogy tényleg beteg vagyok. Egy szadista. Nem érdekel! Én ezt élvezem, ez tüzel fel! Nála is ezt akarom látni! Érezni akarom a vágyat, amikor félénk, remegő hangon hozzám szól! Látni akarom, ahogyan nem mer a szemembe nézni, vagy kifut minden szín az arcából. Üldözni akarom, gonoszul kacagva futni utána. Azt akarom, hogy minden fele azt lesse, hol vagyok, nehogy váratlanul bukkanjak fel. Menekülnie kell! Beteg őrült vagyok, akit mások rettegése táplál, s akit csak egy módon lehet leállítan. De ha már valaki nem fél, azt békén hagyom, és új ember után nézek. Mint valami rossz kisgyerek, aki a húga terrorizálásán mulat. Veszélyben van. Most ő az áldozat, és félnie kell. Csak még negyed év. Ez a negyed év lesz mindkettőnk számára a pokol. De leginkább neki. Ó, hogy fogom én élvezni! Vissza kéne mennem. Vagy ne? Hiszen akkor mindenki félni fog, hogy hová tűntem, és akkor csak halmozom az élvezeteket.- lépések zaja törte meg motyogásomat. Lassú, kiegyensúlyozott, határozott léptek. Bakancs talpának ropogása a burjánzó növényzeten. Hallani lehetett, mikor a vakolat lehullik, ahogyan rálép a lépcsőfokokra. Már a kanyarnál tartott, csak pár lépés. Merev tekintettel néztem a felém haladó alakot. Határozott léptei felidegesítettek, kezem remegni kezdett.
-Castiel? Jó messze elkujtorogtál. A többieket már megette az ideg.- kuncogott, amitől még jobban felment bennem a pumpa. Igen, ez ő volt. Vállát csípője mozgásával egyenletesen húzta hátra, kicsit beledőlve, bakancsa alatt recsegett az összetört csempe. Meglátszott rajta a táncos múltja, amit akkor először sajnáltam. Még jobban elkezdtem remegni, és ezt már ő is észre vette. Közvetlenül előttem állt meg, túl közel is. Ez az ő mocskos játéka volt. Mindenkivel ezt csinálta, mégis, senki nem vette észre. Mindenkinek eltekerte a nyakát, az ujjai közé fonta őket és ezt teljesen láthatatlanul. De velem nem fog játszadozni. Ez az én vérszomjas játékom lesz és ez ellen már semmit nem tehet.
-Vöröske? Minden rendben?- térdelt le elém, engem meg mintha hasba vágtak volna, a kék tekintet láttán. Nem volt benne félelem, csak megannyi kérdés. Mindenem remegni kezdett, és kezdtem az őrült kitörés határára lépni, mikor a kezével átnyúlt a hónom alatt, mint aki meg akar ölelni. Mi ütött ebbe a libába? Ennyire szánalmasan néznék ki? Ilyen reménytelen alak lennék a szemébe, kit lépten-nyomon meg kel védeni? Nem! Ezt nem hagyhatom! Átöleltem a nyakát és szorosan magamhoz húztam. Erősen tartottam, egy centit sem engedve, és az arcomat a nyakába teremtve mélyen beszívtam a hajának és egész testének illatát.

Lágyan eresztettem ki a tüdőmből minden levegőt, ezzel csiklandozva őt. Éreztem, amint végig fut rajta a hideg és elmosolyodtam. Szorosabban magamhoz húztam, szinte már az ölemben ült, és még jobban belefúrtam az arcom a nyakába, orrommal cirógatni kezdtem a válla felé, majd vissza, mire remegni kezdet. Reszketett. Félt? Nagyon helyes! Végre éreztem a reszketést, amit én váltottam ki belőle. Éreztem amint belemarkol a pólómba és összeszorítja ajkait, nehogy sikítson. Pedig az milyen jó lenne! Hallani a halálfélelmet, ami a torkából jön ki. Látni akartam a szemében a rettegés csillogását, amire úgy vágytam. Mindig ez tüzelt fel, minden kalandomban. Hogy féltek tőlem, és ezért aztán nem is kerestek többé. Lassan szétnyitottam az ajkaimat. Komolyan meg akartam harapni? Nem vagyok normális. De mégis olyan jó lenne hallani a sikolyát.
-Cas...Castiel...- hangja remegett, mint ahogy az egész teste és levegővétele. Lassan elhúzódtam tőle, és az arcára néztem, de ő elfordította a tekintetét. Igen, ez nagyon jó! De látni akarom! Mutatóujjammal az álla alá nyúltam és magam felé irányítottam. Nem lehet igaz. A szeme ragyogott. Ilyet még sose láttam. Nem volt az a sötét égbolt színe. Sokkal inkább gyémántéhoz hasonlóan csillogott. Ismételten elkezdtem remegni. Merev, megfeszült arccal fürkésztem a szemét, ami lassan vissza kezdett alakulni eredeti színébe, én meg ismét ideges lettem. Lejjebb húztam az ujjam a nyakán a torkáig, majd elkezdtem lentebb haladni, mire ismételten világosban tükrözött szeme és elhúzódott tőlem. Ő így fél? A szeme elárulja. Mélyről feltörő kacaj hagyta el ajkaimat, és elöntött a boldogság érzete. Végre rá hoztam a frászt. Rég nem éreztem ilyen jó érzést! Annyiszor próbálkoztam már! Most végre tudom, mi a gyengéje! Ó drága Örzőm, milyen jól fogok szórakozni a maradék negyed évben! Véget nem érő gonosz kacajom viszhangzott a romos gyár falai között. Aztán valami felismerés pofán vágott. Szó szerint. Akkora maflást kaptam, hogy így utólag csodálkozom, nem hagytam ott a fogam. Ő csak ott térdelt ugyanúgy velem szemben, piros tenyerét dörzsölve, vérre éhes fekete tekintettel  vicsorogva. Szóval ilyen a szeme, ha mérges. Igen, ezt már láttam korábban is. Égett az arcom. Most komolyan felképelt?! Jó, nem mondom, megérdemeltem, de azért mégis... Arcom fogva ültem szembe farkas szemet nézve vele.
-Érzéketlen tuskó.- morogta, miközben még mindig a tenyerét dörzsölte. Bele sem mertem gondolni, milyen piros lehetett az én arcom.
-Mond, hogy nem élvezted.- húztam gúnyos vigyorra ajkaim, de csak még jobban csípni kezdett tőle a pofon helye.- Ahhh banyek.- tapogattam a sértet területet, mire csak elnevette magát.
-Megérdemelted.- vigyorogta önelégülten, majd feltápászkodott, és a kezét nyújtotta. Nem vagyok gyerek, mit hisz ez?! Sértődötten fújtam egyet, majd magamtól felálltam.
-Ugye azért nem látszik annyira?- kezdtem el tapogatni, a pofám, miközben elindultunk visszafelé.
-Semmi nincs ott.- nézett előre. Bezzeg ilyenkor nincs itt az a vakolatbaba, hogy adjon egy tükröt.
-Hahh. Túl gyenge volt az ütés. Még gyúrnod kell.
-Ahhoz képest eléggé fájt neked.- nyújtotta ki a nyelvét gyúnyosan. Lassan már kezdem megszokni az állandó hangulatingadozását. Mintha egy villanykapcsoló irányítaná, úgy váltogatja az érzelmeit. Akár csak én. És talán emiatt idegesít annyira.
-Cöhh. Semmiség volt.- vontam meg a vállam, pedig legszívesebben egy egész jégtömböt nyomtam volna az arcomhoz, úgy égett. Nagy erő van a csajban, ha ideges.
Egész úton egymáshoz sem szóltunk, ami fura volt, mert általában próbálunk egymás idegeire menni. Olyan fél óra séta után vissza értünk a városközponthoz ahol a többiek vártak minket. Nem is vettem észre, milyen messzire mentem.
-Nézzétek Castiel mekkora pofont kapott! -kiáltott fel Alexy, már messziről.
-Azta haver, te aztán jól felhúztad Micat.- kerekedett ki Lysander szeme miközben a röhögés fojtogatta.
-Te cafka! Mit műveltél Cas-babyvel?!- Hogy mivan?! Kikaptam a vakolatbaba kezéből a tükrét. Hatalmas vörös tenyérlenyomat díszelgett az arcom bal oldalán.
-Legalább megy a hajam színéhez.- vontam meg kis időnyi bambulás után a vállam, mire már mindenki elkezdett röhögni.

7.foszlány

-Boldog nőnapot!- köpte hátra a válla mögött, azzal eltűnt a folyosó sötétjében.
Meredten bámultam utána, majd mikor a szél egy nem éppen makulátlan állapotban lévő újságlapot vágott a csinos kis pofikámhoz, felébredtem és a fiú után eredtem. Magamba imádkoztam, hogy most az egyszer legyen szíve és tartsa meg magának a videót. Lerohantam a terembe, de ott csak megannyi kérdő szempárral találtam magam szembe. Bejártam az udvar minden sarkát, még a tanáriban is voltam. Hajamba markolva rohangáltam az épületben, mint mérgezett egér mikor egy ismerős dallam hatolt a belsőmig a felismeréssel együtt. Remegő lábakkal kezdtem a hang irányába haladni, csengett a fülem, a szívem hevesen vert. Mély levegőket véve helyeztem egyik lábam a másik után mindaddig míg el nem értem a tanári kávézó elhúzható kis harmónika ajtóját.Onnan jött a zene, s mikor félénken betekintettem, mintha csak valaki egy éles pengét döfött volna keresztül a tüdőmön szorult belém a levegő. A vöröske a tanár mellett állt, így nézték ketten a videót. Igazán megható volt ilyen békésen látni őket egymás mellett, de akkor valahogy nem tudtam felmérni a helyzet szépségét. Az osztályfőnök arcát kezdtem kémlelni, amiről semmit sem lehetett leolvasni. Nem tetszett neki? Ennyire rossz lennék? Ennyire nem ért semmit a sok éves gyakorlásom? Vagy csak a tanár elvárásai magasak? A torkom, mintha csak egy kötélt tekertek volna köré szorult össze.

Megmarkoltam a harmónika ajtót, ami hangos reccsenéssel jelezte ottlétem, mire összerándultam s rémülten néztem a bent álló két személyre, kik akkor már reám figyeltek. Faraize arca rám nézve megváltozott, szája sarkába halovány mosolyt véltem felfedezni. Castiel önelégülten vigyorgott, majd rémült, zavarodott tekintetemet látva gonosz fény kezdett el csillogni a szemében. Nagyot nyelve meredtem rájuk, majd megköszörültem a torkom és szólásra nyitottam szám, de egy hang sem jött ki rajta.Farkas szemet nézve álltam a tanárúrral szemben, akinek egyre vidámabb lett a mosolya.
-Castiel fiam, köszönöm.- csapott egy nagyot a fiú vállára a tanár, amit rezzenéstelenül tűrt végig, majd biccentve egyet elsétált mellettem. Szürke tekintetében gonoszul táncolt a visszatükröződő fény, amiért rendkívüli, eddig még sosem tapasztalt érzés fogott el. Olyan élesen kezdett el viszketni a tenyerem egy szépen ívelt pofonra, hogy az már leírhatatlan. Fogamat összeszorítva, ökölben díszelgő kezekkel néztem utána ahogyan lehaladt a lépcsőn, és csak egy tizedmásodperc hiányzott, hogy utána lépjek és hatalmas fodrászi tehetségemmel tépjem meg azt a csinos kis haját.
-Mica?!- hallottam a tanár szavát, és a hangsúlyból ítélve már egy ideje szólongathatott. Hoppá, kicsit bedugult a fülem a haragtól.
-Hee?- ez az Mica, hajrá kislány! Talán még pár ilyen beszólás és a sulin kívül végzed.
-Akkor elvállalod?- nézett rám az ofő eléggé reménytelen tekintettel. El nem tudom képzelni, hogy mivel szolgáltam rá erre. Vagy talán igen...
-Micsodát? Elnézést, nem figyeltem.
-Az osztály koreográfiáját. Azok alapján amit láttam és hallottam az évek során...Nos, fogalmazzunk úgy, hogy nincs sok tánctudás az osztályban.-szóval ha nincs ló, jó a szamár is. Értem én. Mi mást választhattam volna?
-Hááááát...Ha nincs más.- húztam a szám kicsit csalódottan, mert legalább egy dicséret jól esett volna.
-Határozottan nincs. Mica, itt tényleg rád van szükség, azok alapján, amiket láttam. Még azt sem bánom, ha egy kész koregoráfiát másolnak le valahonnan, de nem éghetünk.- meglepett amiket mondott, és jól is esett.
-Számíthat rám.- bólintottam mosolyogva, majd sarkon fordulva elrohantam ellátni annak a kis mitugrásznak a baját.

***

Az iskola előtt már az egész osztály ott várakozott péntek reggel. Más diákok irigykedő pillantásokat vetettek ránk a lépcsőn felmenve. Természetesen a srácok nem hagyhatták őket szurkálódás mentesen, így csak még jobban rátettek pár lapáttal.
,,Fáradj beljebb a pokol kapuján. Hé, még van egy hely!Ja, mégse." meg hasonló szövegekkel szaggatták szét az alsóbb évesek piciny szívecskéjét. Tiszta, érett 11.es gondolkodás!
Mihelyst megérkezett a busz mindenki bedobálta a többnyire sporttáskákban lévő cuccait, majd megrohamozta az ülőteret. Rosaly szemfülesen előre ment, így a leghátsó kettes helyet le is foglalta nekünk. Mögöttünk csak a hosszú ötszemélyes hely maradt, de oda a fiúk hamar be is vetették magukat. Mögénk telepedett az ablaknál Nataniel, majd Lysander. Castiel beterült középre, végül pedig a másik oldalon Alexy és az ablakhoz befészkelte magát Armin. A másik oldalon lévő kettes helyre beül Viola és Iris, aminek meglehetősen örültem, mert velük is jó kapcsolatot ápolok. Előttünk Melody és Cappucine ült a másik oldalon pedig Laeti és Kim. Mikor letelepedtünk hallottam amint Amber élesen vinnyog valakinek. Faraize kifogásolta, hogy egy egész nagy bőrönddel jöjjön a hercegnő így megparancsolta, hogy pakoljon át egy a kocsijukban talált kisebb sporttáskába. Hihetetlen a csaj. Szerintem eredetileg a komplett lakást bepakolta. Egy szépségszalonban nincs annyi hajformázó meg pipere ami annak a bőröndjében bujkált.
Mikor végre elindult a busz, kezdődött, amire számítottam. Faraize felállt és  azt tanácsolta, hogy énekeljünk tábori dalokat. Látszik, hogy nagyon kezdő még. Nem tudom, hogy hogyan, de Armin a mobiljáról rá kapcsolódott a busz HiFi rendszerére így képes volt a telefonjában lévő zenéket lejátszani. Szerencsére ez megadta az okot az életbemaradásra. Már egy jó órája utaztunk, mikor egy tíz percnyi unatkozásban hallgatózni kezdtem, hogy Castielék mit beszélgetnek mögöttünk. Voltaképpen nem is kellett nagyon hallgatóznom, hiszen eléggé hangosan beszélt Castiel.
-Nekem az osztály így tök jó. Voltaképpen senkivel sincs bajom. Talán csak Micával. Mondjuk vele sem sok. Csak annyi, hogy él.- komolyan mondom ez az elmebeteg direkt csinálja ezt? Eszelős tekintettel fordultam hátra a röhögő zenész hármas felé, mire a vöröske egy eléggé erőltetetten elfojtott vigyorral kapta fel a fejét.
-Most mi van?- motyogott, mert nem bírt beszélni, de a végén kitört belőle a röhögés, és akkor már én sem bírtam visszafogni magam, és voltaképpen négyünktől.
-Castiel nincs kedved előre jönni?- tipegett hátra Amber, kevesek örömére.
-Eltaláltad.- vágta oda flegmán, és inkább Iris történetére figyelt.
- De olyan unalmas lehet itt neked hátul...Ezek között.- fintorgott végignézve rajtunk, Natanielt gondosan kikerülve a tekintetével.
- Az az unalmas, amit te leművelsz. Na tipegjél vissza a cicáidhoz, babám.- fintorgott, majd hirtelen hozzám hajolt, és elkezdett magyarázni valami olyasmiről, hogy utána nézett valaminek a várossal kapcsolatba, ahova megyünk. Amber teljesen kiakadt, és mérgesen hadonászva visszacsörtetett a barátnőihez.

Mikor végre megérkeztünk olyan két órányi buszocskázás után nyöszörögve nyújtóztattam ki a végtagjaimat. Körbenézve a hatalmas főtéren elakadt a lélegzetem. Szépen kikövezett terek, mindenfele fákkal és bódésokkal. Olyan negyed órája mászkálhattunk, mikor valaki elém ugrott egy eléggé élethű gumicukor pókot tartva a képembe. Kicsit megtántorodtam, de aztán letéptem szegény pókicának az egyik lábát majd jólesően rágcsálni kezdtem. Erre természetesen csak egy mérges morgást kaptam, majd a vöröske el is tűnt a tömegben. Értetlenkedve követtem az osztályt egy sikátor rendszerben. Olyanok voltak mint Olaszország kis mellékutcái. Hirtelen valaki befogta a számat és berántott az egyik melléksikátorba egy kést szorítva a torkomhoz. Megfagyott bennem a vér, majd az a valaki a falhoz vágott, és az állam alá támasztotta a pengét. Rémülten néztem a szürke szempárba, amik eszelősen vizslattak.
-Na? Félsz már tőlem?- mosolygott, mire nyeltem egyet.
-Nem.- szedtem össze minden bátorságom, és egy álmosolyt erőltettem az arcomra, mire elkomorult és az arcában lévő minden izom megfeszült. Hirtelen kikaptam a kezéből a fegyvert és az ő torkának nyomtam.-Na és te tőlem?- vigyorogtam ördögien. Éreztem, ahogyan a keze és egész teste elkezd remegni, de nem a félelemtől. Sokkal inkább a düh hajtotta. Nem mondott semmit, csak merev tekintettel fürkészte az arcom egyre közelebb hajolva, ezzel én is hátrébb húztam a kést, nehogy baja legyen. Aztán lábam megrogyott és legszívesebben sikítottam volna. Castiel megfogta és egyszerűen beledőlt a késbe, ami eltűnt a torkába. Hulla fehér arccal néztem a még mindig rezzenéstelen szemeibe. Nem éreztem semmit. Csak lefagytam. Aztán ingerülten felkacagott, majd hátat fordított és elrohant. Ledermedve néztem a kezemben maradt ezközt. A pengéje nem volt véres, s mikor végig húztam rajta az ujjam, még éles sem volt. Elkezdtem nyomogatni, és a pengéje beljebb csúszott. KOMOLYAN EGY NYAMVADT, RUGÓS JÁTÉKKÉSSEL FENYEGETETT MEG?!
-CASTIEL!!!- üvöltöttem, majd utána rohantam. Még láttam az osztálytársaim rémült tekintetét, ahogy mindketten leválunk egy teljesen idegen városban.

 Már vagy negyed órája kerestem a tömegben, de sehol sem találtam. Aztán eszembe jutott, hogy valami régi, elhagyatott gyárról mesélt nekem a buszon. Néhány embernyi kérdezősködés után  megkaptam a helyes irányt, és őrült módjára futottam felé. Olyan húsz percnyi loholás után rá is találtam. Hát mit, ne mondjak, ember legyen a talpán aki oda este bemerészkedik, pedig nem vagyok egy gyáva alak. Mondjuk a napfényben nem tűnt olyan rémisztőnek, de a betörött ablakok és burjánzó növényzet megadta neki a rossz hatást. Ideges szitkozódások és zavart léptek hangját hallottam odabentről. Akkora már teljesen lenyugodtam, így nincs mit veszteni alapon felbaktattam a növényzettel benőtt lépcsőn, majd betuszkoltam magam a félig leszakadt vasajtón amin csak egy "Belépés saját felelősségre" tábla volt kiakasztva. Biztató.