19.foszlány

//Halihóóó bogyók! ^^ 

Nos igen, végre sikerült visszatérnem. Igazán röstellem a sok késedelmet, de már megpróbálom ismét gyakorta hozni a részeket, és már hoszabbakat is mint ez a kis visszarázó a történetbe. //

-Nem tudod, kivel kezdtél ki öcsi!-szűrte ki Viktor a fogai között, mire összeszorítottam a szemem. Azt hittem, ott fognak egymás torkának esni, de tényleg halvány lila habfelhőm sem volt arról, miért kell mindkettőjüknek játszani itt a nagy hőst. Mikor Viktor feltűrte a pulóver ujját, megállt bennem az ütő, és nagyot nyeltem. Lopva láttam, ahogyan Kentin lefogja a csuklóját, mire a két fiú csak biccentett egymásnak. Kérlelő tekintettel pillanotam hátra Lysandernek, aki szó nélkül a két fiú közé állt. Azonnal Viktor felé fordult és beszélt vele valamit, amire igazán nem figyeltem.
-Érdekes életed lehetett itt-nézet hátra Castiel a merő megvetéssel mind a hangjában, mind az arcán, majd csak nemes egyszerűséggel kikerült és a kis csapat legvégébe csörtetett. Megrökönyödött pillantással néztem a maradék előttünk álló három fiura, akik csak amolyan semleges arccal  fogtak kezet. Mikor Lysander elhaladt mellettem, látszódott az arcán, hogy ő is csalódott bennem. Na szép. Valahogy rossz érzés kerített hatalmába amint végignéztem az új osztályomon, és gyakorlatilag mindenki arcán ezt láttam. Lerogyasztott fejjel kezdtem meg utam miközben Amanda és Gizell  két oldalamra szegődött.
Jól ismertem már az iskolát, mégis...Most valamiért olyan idegennek tűnt.
A terembe érve már benn volt mindenki, beleértve a régi osztályfőnököt is. Az érkezésünk miatt kettészedték mind két osztályt, hogy keveredjünk, így csak leültünk a terem üresen maradt felébe. Megfejelve a padot hallgattam,a mint a tanár nő ismerteti a heti programokat, majd már csak arra lettem figyelmes, hogy szinte üres a terem.
-Hogyan?-néztem fel értetlenül, de már csak Rosaly volt rajtam kívül ott.
-Át kell menni a torna terembe. Ott lesz valami műsor. -mondta egyhangúan, azzal el is szelet.
Csöndesen sétáltam a torna terem felé a kietlen folyosókon. Minden gondolat a többiek körül forgott. Az, hogy Viktor felbukkant valamit a feje tetejére állított bennem. De mégis...A többiek tekintetében az a merő megvetés. Mintha még a vöröskét is bosszantaná a dolog. Jó, ő csak keveseket visel meg maga mellett, de az a tekintet amivel az egykori barátomra meredt...Ha képes lenne rá szerintem egy szem pillantás alatt nyírná ki.  A torna terembe érve már mindenki ott volt és beszéltek is nekik, így csak csendesen az osztályomhoz sétáltam. Mindössze Rosaly vetett rám egy ferde pillantást, amitől a görcs beleállt a gyomromba.
-Hol van Alexy?-néztem kérdőn körbe szinte csak magamnak motyogva.
-A kis barátaiddal lógott legutóbb. -vonta meg Viola a vállát. Komolyan életemben nem láttam ilyen semmitmondónak a lányt, mitől egyre rosszabb érzetem lett. A tanárnő elmagyarázta, hogy a hetet javarészt a városban, majd aztán a kialakított homokos strandon fogjuk tölteni. Persze ennek mindenki örült. Vagyis...majdnem mindenki. Az osztályom csak úgy állt ott, mint akinek már most semmi kedve ehhez a kiruccanáshoz.
Amint mindenki kiindult a város felé, ahogyan parancsolták, végignéztem a tömegen, de sehol sem láttam sem Alexyt sem a többi fiút. Kezdtem aggódni érte, hiszen nem tud franciául, bár a remény fenn állt bennem, hogy azért a többiek nem engedik, hogy bajba kerüljön, hiszen tudják, hogy hozzám tartozik. Már éppen indultam volna meg a többiek után, mikor fájdalmas halk ordítás csapta meg a fülem. Riadtan igyekeztem az irányába, s a tesi öltözőn belépve minden szín kifutott az arcomból, kezem a szám elé kapva fojtottam el a sikolyom.

Alexy a csempén térdelt, arca tiszta seb és több helyen is vérzett. Felette több személy is állt, közülük pár látásból ismertnek véres volt az ökle. Valamint a falnak támaszkodva még Viktor és Kentin álltak, mitől elöntött a düh. Riadtan rohadtam oda Alexyhez és probáltam rávenni hogy legalább ülésbe egyenesedjen fel.
-Ti normálisak vagytok? Hogy lehet ennyire degenerált állat valaki?-üvöltöttem rá a véres öklű fiukra, mire kérdőn összenéztek.
-Jobb lenne, ha tisztáznád a kis barátod. Rámozdult Kentinre.-hallottam meg Viktor beképzelt hangját, mire teljesen elködösült a tekintetem.
-És? Akkor ez a megoldás? Ő ilyen!-védtem azonnal Alexyt aki a felnyílt ajkait tapogatta és közben néha fájdalmasan felszisszenve törölt ki a szeméből pár könnycseppet.
-Itt ez a módi Kicsim.-vigyorgott Viktor, mitől megszorult a torkom. Mégis mióta lett ilyen? Hogy képes egy ember fél év alatt ekkorát változni? Ez már nem az a rendes fiú volt, akit itt hagytam. Hirtelen pattantam fel és rohantam hozzá, majd kevertem le neki egy hatalmas pofont, mire meghökkenve nézett rám az aranybarna szemivel.
-Soha többet ne merj így hívni!-sziszegtem a fogaim között szikrázó tekintette. Azonnal Alexy mellé léptem, majd segítve neki felállni támolyogtam ki vele az öltözőből miközben odabenn még mindig a nyomasztó, meghökkenő csend állt. Amint bezárult mögöttünk az ajtó a könnyek sorozatban kezdtek végigfolyni az arcomon. Hirtelen Alexy megállt, és magához húzott. Megadóan nyomtam a fejem a mellkasába és kezdtem el bőgni. Komolyan úgy éreztem, hogy egy valóságos világ tört össze bennem. Hirtelen gyors lépések zajai töltötték meg a folyosót, de én nem bírtam még így sem abbahagyni a sírást.
-Héj hát ti meg? Titeket keres az egész oszt...-hallottam meg Armin mosolygós hangját, de mikor testvére ránézett benne akadt a szó. Nem bírtam ránézni. Egyszerűen senkire sem bírtam nézni. Kitéptem magam Alexy karjaiból és rohanni kezdtem kifelé. Nem érdekelt hányan szólítottak meg, csak a földet bámulva futottam. Hirtelen valaki megragadta a karom, és minden ellenkezésem ellenére elkezdett rángatni ki az iskolából egyenesen a belváros felé...